nlc.hu
Egészség
Négy európai ország kaphat a koronavírus elleni védőoltásból idén

Négy európai ország kaphat a koronavírus elleni védőoltásból idén

Ez a négy ország pedig elláthatja egész Európát. Egyelőre kérdéses, hogy a vakcina működik-e, de reményt fűznek hozzá.

A Reuters-re hivatkozva írja a HVG, hogy a Németországgal, Olaszországgal, Franciaországgal és Hollandiával kötött megállapodás értelmében az AstraZeneca ez év végén kezdheti meg a koronavírus vakcinák szállítását. A brit cég a megállapodás szerint 400 millió dózist gyárt és szállít abból a védőoltásból, amelyet az Oxfordi Egyetem kutatói fejlesztenek. A brit cég közölte, hogy a járvány idején nyereség nélkül adja el az oltóanyagot.

koronavírus vakcina

Képünk illusztráció / Fotó: Profimedia

Az oxfordi kutatók vakcinajelöltje az egyik legígéretesebb, az embereken végzett tesztelések már javában tartanak. Megjegyzik, hogy a négy EU-tag által kötött szerződés az EU valamennyi állampolgárának biztosíthatja majd az oltóanyagot.

Az AstraZeneca elismerte, hogy az Oxford Egyetem vakcinája talán nem lesz sikeres, de elkötelezett a kísérletek klinikai szakaszának a felgyorsítására, és a gyors gyártásra, ha a – korábban ChAdOx1 nCoV-19-ként, ma AZD1222-ként azonosított – szer beválik.

A járványnak még nincs vége, de: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top