nlc.hu
Egészség
Ereklyét csókolgattak és maszkot sem viseltek egy temesvári templomban, miközben az egészségért imádkoztak

Ereklyét csókolgattak és maszkot sem viseltek egy temesvári templomban, miközben az egészségért imádkoztak

Úgy tűnik, Temesváron sokan azt gondolják, hogy az egészségért semmit nem kell tenni, elég imádkozni érte. Vészjósló tömegjelenetekről számolt be ugyanis a média egy misén, ahol a tömeg körbecsókolgatott egy ereklyét.

Mi az egyik leghatásosabb módszer a koronavírus elterjesztésére? Gyűjts össze nagy tömeget, ahol senki nem tartja be a távolságtartás szabályait, csak néhányan viselnek maszkot, és a maszkviselők közül is sokan rosszul, ráadásul minél több ember csókolgasson végig egy szent ereklyét. Ezt a receptet most kiválóan valósították meg Temesváron, ahol most az volt a nagy esemény, hogy Partosi Új Szent József ereklyéjét érinthették, illetve csókolhatták meg a hívők egy mise keretébenírta meg Krónika Online.

Mise ereklyecsókolgatással

Mise ereklyecsókolgatással

A főpapokat és az ereklyét is végigcsókolgató hívők szerint Isten hatalma nagyobb a vírusénál, ezért bátran csókolgathatják az ereklyét sorra egymás után. A tudósítás szerint a papok és a csendőrök figyelmeztették a tömeget a megelőzés fontosságára, de a szavaik nagyrészt süket fülekre találtak.

A legfrissebb hírek a koronavírus járványról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top