nlc.hu
Egészség
Itthon nem elérhető az orvosi eszköz, ami meghosszabbíthatná a magyar családapa életét

Itthon nem elérhető az orvosi eszköz, ami meghosszabbíthatná a magyar családapa életét

„A sugárterápiát követően az Optune az egyetlen esélyünk, hogy család maradhassunk” – írja a férfi párja.

„Ez a 2020-as év egy nagy kalap… Tőlem szokatlan módon még én is vinnyogok néha – írja friss bejegyzésében a Bouvet blog szerzője, majd folytatja: – Döcögnek a megbízások, nem jönnek a bevételek, halomban állnak a számlák, a kocsi rottyon, nyaralni nem voltunk. És amikor a hirtelen jött, szeptember végi hideg idő kapcsán egy ismerősöm tegnap azt mesélte, hogy be kellett otthon fűteni, én nem mertem azt mondani, hogy nálam ez most szóba sem jöhet, és nem azért, mert itt nincs hűvös.”

A blog szerzője a folytatásban azt írja, ebben a rossz passzban találta meg az a segítségkérő poszt, melyben egy távoli ismerőse – egy kétségbeesett feleség és családanya – igyekszik megoldást találni lehetetlennek tűnő problémájukra, és azonnal más megvilágításba kerültek saját problémái. 

A bejegyzésből kiderül, hogy Tamást 2019. április 30-án, egy sürgősségi MRI után diagnosztizálták az agydaganatok egyik legagresszívabb formájával, a glioblastoma multiforméval. „A daganatot sikerült teljesen eltávolítani, a műtétet végző orvos azonban felvázolta: ennek a típusú agydaganatnak az esetében a kiújulás veszélye a sugár- és kemoterápia ellenére is rendkívül nagy.”

Vera nyilvános bejegyzésben kér segítséget férje gyógyulásához.

Vera nyilvános bejegyzésben kér segítséget férje gyógyulásához (Kép forrása: Facebook)

Noha Tamás állapota javult, és egy időre vissza is térhetett dolgozni, a közelmúltban újra jelentkeztek nála a betegség tünetei. „2020. július közepén egy napon hazaért a munkából, és úgy láttam, furcsán féloldalas, kifejezetten félmosolya van” – idézi a blog a feleséget, Verát, aki azért számol be nyilvánosan kálváriájukról, hogy a jószívű emberek segítségét kérje Tamás gyógykezeléséhez.

Az ugyanis Magyarországon a sugárterápiával kimerül, ám külföldön van egy orvosi eszköz, a bizonyos Optune, ami bizonyítottan hosszabbítja meg a glioblastomás betegek élettartamát. A bejegyzés folytatásából kiderül, hol lehet felvenni a kapcsolatot a családdal, és az is, hogyan működik és mennyibe kerül az Optune-kezelés. Ide kattintva elolvashatod.

Olvass még többet jószívű segítőkről az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top