nlc.hu
Egészség
Megszűnhet a gyermekorvosi rendszer

Aggódnak a gyerekorvosok: megszűnhet a gyermekorvosi rendszer az alapellátás átalakításával

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint az új rendszer egyet jelenthet a gyermekorvosi rendszer néhány éven belüli kivezetésével.
Gyermekorvos

Az egészségügyi alapellátó rendszer átalakítását még október elején jelentették be, a változtatás egyik fontos része, hogy a háziorvosok praxisközösséget hozzanak létre.

A praxisközösség azt jelenti, hogy a háziorvosi körzeteket nagyobb tömbökbe szervezik, így eltérő képesítésű orvosok, nővérek, diplomás nővérek együtt, teamként nyújtanak ellátást. Egy ilyenben átlagosan hat háziorvos, házi gyermekorvos valamint az ő munkájukat segítő egyéb szakemberek dolgoznának.

Az ATV-nek Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke beszélt a praxisközösségről. Szerint önmagában jó ötlet, de az új rendszer egyet jelenthet a gyermekorvosi rendszer néhány éven belüli kivezetésével.

Véleménye szerint ez azért probléma, mert a felnőttorvosok nem mindig veszik észre a betegségre utaló jeleket a gyerekeknél. Emellett a tanulmányok szerint azok a gyerekek, akiket nem gyermekorvos lát el, nagyobb eséllyel kerülnek kórházba.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az aggodalmak megalapozatlanok, a praxisközösségek létrehozásába nem fog beleszólni a kormány, az orvosok eldönthetik, kivel társulnak, ha akarnak, mert ez nem kötelező.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Illyés Tibor)

Még több cikk a gyerekek gyógyításáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top