Az e-cigi dohányból kivont nikotint, aromaanyagokat és egyéb vegyi anyagokat párologtat. Míg egy normál cigarettában közel hétezer, köztük számos mérgező vegyszer található, addig azt pontosan nem tudni, hogy az elektronikus cigarettában mennyi, az azonban bizonyos, hogy kevesebb. Ez persze csupán annyit jelent, hogy az e-cigi valamivel kevésbé káros, mint a hagyományos cigaretta, viszont ettől még egyáltalán nem egészséges.
A tüdődnek és a szívednek is árthat
A nikotin, akár hagyományos, akár elektronikus cigarettából fogyasztod is, mindenképpen erősen addiktív és mérgező. Amint az anyag a tüdődből a véráramba jut, megemeli a vérnyomást és az adrenalinszintet, ez pedig növeli a pulzusszámot és a szívroham kockázatát. Több kutatás is rámutat, hogy az e-cigi, illetve a normál dohánytermékek és az e-cigi párhuzamos fogyasztása növeli a krónikus tüdőbetegségek, illetve asztma esélyét, de szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához is vezethet. Az Ohiói Állami Egyetem rákkutató központjának tudósai azt találták: már négyhetes e-cigi-használat után kimutatható a tüdő sejtjeiben a gyulladás, ami pedig a tüdőrák és más légúti betegségek kialakulásának fontos előrejelzője.
A vegyszerek mellett a kutatók olyan fémeket is kimutattak az e-cigi gőzéből, mint az ólom, a króm vagy a nikkel. Ezeknek a fémeknek a nagy részét a készülék belsejében lévő tekercsek szabadítják fel, amelyek felmelegítik a folyadékot. Belégzésük a tüdő-, a máj-, az immunrendszer- és az agy károsodásához vezethet, de a rák valószínűségét is növeli.
Fontos hangsúlyozni, hogy elektronikus cigaretták ugyanúgy függőséget okoznak, mint a hagyományosak. Sőt, előfordulhat, hogy e-cigivel még több nikotint juttatsz a szervezetedbe, például ha erősebb koncentrációjú patronokat használsz, vagy ha az intenzívebb páraképzés érdekében magasabb feszültségre állítod az eszközt.
Leszoknál?
Az e-cigiről semmivel sem könnyebb leszokni, mint a hagyományosról. A legdrasztikusabb módszer, nevezetesen, hogy egyik napról a másikra teljesen abbahagyod a használatát, csupán az emberek 2-3 százalékánál válik be. A szakemberek a következő tanácsokat adják a leszokáshoz:
- Először is: fogalmazd meg, miért akarsz leszokni! Egészségügyi okokból? A szeretteid miatt? Meg akarsz szabadulni a függőségtől és visszanyerni a szabadságodat? Pénzt szeretnél megtakarítani? Ha tudod, miért teszed, az szilárd alapot és motivációt ad a leszokáshoz.
- Válassz megfelelő időpontot! Ha például a stressz levezetése céljából használod az e-cigit, ne egy különösen stresszes időszakban próbáld letenni, hanem akkor, amikor egyébként is kevésbé lenne szükséged rá.
- Pontosan, legalább egy hétre előre tervezd meg, hogyan fogsz fokozatosan egyre kevesebbet dohányozni! Szerezz be olyan termékeket – például cukorka, rágógumi, fogpiszkáló – melyek segíthetnek levezetni a sóvárgást.
- A leszokás tervét oszd meg olyan családtagokkal, barátokkal, akikről tudod, hogy érzelmi vagy akár gyakorlati támogatást nyújthatnak neked a célod megvalósításában!
- Készülj fel arra, hogy minden bizonnyal lesznek elvonási tüneteid: hangulatingadozások, sóvárgás, fejfájás, fáradtság, ingerlékenység, szorongás, depresszió, alvászavar, fokozott éhség. Igyekezz minél átgondoltabban kezelni ezeket. Próbálj mindennap mozogni, legalább sétálni, kiegyensúlyozottan enni és lehetőleg olyan tevékenységekkel lekötni a figyelmedet, melyek örömet okoznak a számodra.
- Ha végképp elviselhetetlennek érzed a nikotinmegvonást, használhatsz nikotinpótló termékeket, például tapaszt. Még ez is sokkal jobb, mintha feladnád a leszokást.
- Folyamatosan emlékeztesd magad arra, ami már sikerült, ha például aznap kevesebbet vagy egyáltalán nem dohányoztál, esetleg már több napja, hete megálltad. Jutalmazd magad ezekért a sikerekért!