Egészség

Egy hét alatt elvesztette az édesapját és két testvérét is a koronavírus miatt

Az új típusú koronavírus nemcsak a 74 éves brit édesapát, hanem 42 és 44 éves fiait is elvitte.
Koronavírusteszt

Alig öt nap leforgása alatt egy család három tagját is elragadta az új típusú koronavírus Wales-ben – írja a Daily Mail című brit bulvárlap. A lap úgy tudja, a vírus először a 74 éves családfőt, Gladys Lewist fertőzte meg, aki végül múlt csütörtökön meg is halt a Covid-19-fertőzés súlyos szövődményei miatt.

Alig 24 órával később Gladys 44 éves fia, majd 42 éves fia is belehalt a betegségbe, aminek terjedéséről nyugtalanító hírek kezdtek terjedni. Az idős férfi gyerekei közül a legfiatalabb testvér, Debbie Lewis maradt csak életben, neki ráadásul nemcsak a gyásszal kell megküzdenie, hanem a három temetés költségeivel is.

A nő végső kétségbeesésében végül közösségi gyűjtésbe kezdett, ami sikeresnek bizonyult: ismeretlenek négy nap alatt több mint 5000 fontot, azaz csaknem 2 millió forintot ajánlottak fel a családnak – írja a Daily Mailre hivatkozva a 24.hu.

Olvass még többet az új típusú koronavírus-járvány második hullámáról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top