nlc.hu
Egészség
Folytatják az ellenállást az SZFE-sek, de már nem épületfoglalással

Folytatják az ellenállást az SZFE-sek, de már nem épületfoglalással

A pandémia miatti korlátozások miatt ugyan az elfoglalt épületet fel kell adniuk, de ez még nem jelenti azt, hogy ne folytatnák az ellenállást – hangzott el az SZFE-sek sajtótájékoztatóján a Vas utcában.

Bár már számos alkalommal próbálták megnehezíteni, sőt ellehetetleníteni az életüket az SZFE épületeiben, a hallgatók mégis 70 napon át tartották magukat. Erre tovább már nem lesz lehetőségük, mert a járványügyi korlátozások miatt nekik is el kell hagyniuk az épületet, de ez még nem jelenti azt, hogy feladták volna az ellenállást, mert az ellenállás nem egy épület, hanem ők maguk – hangzott el az egyetemisták kedd délutáni sajtótájékoztatóján.

Részlet az SZFE kedd délutáni sajtótájékoztatójából (fotó: pillanatkép a Telex élő FB-közvetítéséből)

Részlet az SZFE kedd délutáni sajtótájékoztatójából (Fotó: pillanatkép a Telex élő FB-közvetítéséből)

Felhívták a figyelmet arra, hogy a november hatodikai, az oktatást felfüggesztő határozatot törvényt sértve hozták meg ellenük, ezért bírósághoz fordultak az ügyben. Az intézkedésüknek halasztó hatálya van, így az intézkedést a bíróság döntéséig végrehajtani nem lehet. Bizonyító erejű okirataikkal – ugyanis a tanórák és kurzusok megtartásra kerültek – az oktatásukról az Oktatási Hivatalhoz fordultak. Magyarország összes felsőoktatási intézményéhez hasonlóan november 11-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem is digitális oktatásra áll át.

A blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük

– jelentették ki a hallgatók, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy most az ország legfontosabb munkáját az egészségügyi dolgozók végzik, és ahogy tavasszal, most is itt lenne az ideje, hogy őket biztassuk és ünnepeljük.

Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top