Az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap, az RDIF közleménye szerint a koronavírus elleni Szputnyik V vakcina 90 százalékos védettséget ad a covid-19 ellen – írja a 444.hu.
A lap értesülései szerint a klinikai vizsgálatok szerint akár a 95 hatékonyságot is el lehet érni, ehhez két dózisra van szükség. Az első adag vakcina beadását követő 28. napon 91,4 százalékos hatékonyságot figyeltek meg a kutatók, míg a második után – az első oltás után 42 nappal – már 95 százalékot.
Az orosz védőoltás ezzel a harmadik vakcina lehet, amely elérte a 90 százalék feletti hatékonyságot, a Pfizer és a Moderna védőoltásai után.
A Szputnyik V vakcinának most következik a harmadik klinikai vizsgálata, amelyben negyvenezer önkéntes vesz majd részt. Az orosz kutatók szerint váratlan mellékhatásokat eddig még nem tapasztaltak.
Az RDIF szerint az orosz állampolgároknak ingyenesen nyújtott vakcina világpiaci ára 10 dollár, azaz körülbelül 3000 forint körül alakulhat.
További cikkeink a koronavírus témakörében:
- A tanárok közül nem mindenki akar részt venni az ingyenes tesztelésen
- A rendőrök szerint egész Pázmándot le kéne zárni a vírus miatt
- Vigyük oviba, iskolába a gyereket vagy ne? Nincs jó döntés, kényszerhelyzet van