Az első pánikrohamát senki sem felejti el, mindegy, mennyi idő telt el azóta. Én se fogom – pedig lassan tíz éve is megvan már annak, hogy a testem először győzött meg – tévesen – arról, hogy meg fogok halni. Emlékszem, az egyik pillanatban még kedélyesen gépeltem valamit egy cikkhez, a másikban pedig már kapkodtam a levegőt – igen, úgy ültömben, mintha legalábbis egy maratont futnék épp. Akkor még csak sejtettem, hogy pánikrohamom van, ma viszont már pontosan tudom: az volt.
És nyugodtan mondhatom, nem én vagyok (voltam) az egyetlen, akinél a több évtizednyi szorongás végül idáig fajult. Az egészen friss statisztikák szerint a nyugati világban a népességnek nagyjából 20 százaléka küzd ezzel a mentális problémával, ami életkorra, nemre és státuszra tekintet nélkül bárkinél megjelenhet. Magyarországon is rengeteg az érintett; nagyjából 350 ezer ember, ami lássuk be, egy hozzávetőleg 10 milliós országban egyáltalán nem elhanyagolható szám.
Nem tudom pontosan, mennyit jelentett volna, ha a legrosszabb időszakomban (amikor az utcára se igen akaródzott kimennem) lett volna mellettem valaki – mondjuk egy pánikrohamjelző kutya –, aki kifinomult érzékeivel előre jelzi nekem a szorongásos epizódot vagy a pánikrohamot. Tekintettel arra, hogy számomra a betegség legrosszabb része mindig is a kiszámíthatatlanság volt, hogy a roham a legváratlanabb helyen és időben, konkrétan a semmiből lepett meg, azt kell mondjam, valószínűleg alapjaiban változtatta volna meg az életem.
„Mindig is lenyűgöztek a segítőkutyák és a kiképzőik is”
Csakhogy néhány éve Magyarországon még nem létezett olyan, hogy pánikrohamjelző kutya. A legeslegelső, egy szupercuki, ám pontosan ugyanennyire öntörvényű, négyéves törpeuszkár alig pár hónapja tett sikeres rohamjelző vizsgát és vált egyszer és mindenkorra hivatásos segítőkutyává a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület kötelékében. „100 kölyökből mindössze egy születik olyannak, amilyen MissLike (ejtsd: Miszlik)” – kezdi Orbán Dorka, aki nemcsak a kutya kiképzője, de gazdája is egy személyben.
MissLike és Dorka (Fotó: Járdány Bence)
Kiderül, Dorka 14 évesen kezdett komolyabban kutyákkal foglalkozni, de arra soha, még a legvadabb álmaiban se gondolt, hogy egyszer majd saját magának képez ki kutyát. „Nagyjából 17-18 éves lehettem, mikor a közvetlen környezetem felhívta rá a figyelmemet, hogy kutyakiképzéssel kellene foglalkoznom, mert szerintük jó lennék benne. Szerencsére egyáltalán nem rémített meg a gondolat, már csak azért sem, mert
mindig is lenyűgöztek a segítőkutyák. Azt láttam bennük, hogy visszaadják a rászoruló emberek függetlenségét. Hogy már a puszta jelenlétükkel képesek akár több embert is helyettesíteni”
– mondja Dorka, aki amellett, hogy – ahogy épp most is – egyszerre 2-3 segítőt képez, napi 8 órában kutyakozmetikusként dolgozik.
„Szerelem volt első látásra”
Nagyjából 8 éve annak, hogy Dorka menthetetlenül belehabarodott az uszkár fajtába, ám ez a szerelem még korántsem jelentett egyenes utat MissLike-hez. Sőt! Nagyon kevésen múlt, hogy ők ketten elkerüljék egymást, már csak azért is például, mert Dorka a kutya tenyésztőjével egy teljesen más ügy miatt került kapcsolatba.
„Egy Asperger-szindrómás kislány szülei kértek meg rá, hogy segítsek nekik egy jó vérmérsékletű kölyköt választani a családjukba. Bár ők első körben mindenképp lány kutyát szerettek volna, a kölykök tesztelése közben kiderült, hogy hozzájuk pont nem a kiválasztott kislány, hanem az egyik kisfiú illik a legjobban” – meséli Dorka, majd mintegy mellékesen hozzáfűzi, a szóban forgó kisfiú MissLike egyik testvére volt.
Fotó: MissLike Facebook oldala
„Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tenyésztő már a kezdet kezdetén azt szerette volna, ha MissLike a NEO-hoz kerül és segítőkutya lesz belőle, de én akkor még nem álltam készen erre a találkozásra.” Nem sokkal később azonban már Dorka sem kerülhette el a sorsát: MissLike ugyanis jött, és neki jutott a feladat, hogy ebből az öntudatos rosszaságból, akit nem egyszer a „csillárról kellett leszednie, olyan hétördög rossz volt”, engedelmes és tévedhetetlen rohamjelzőt faragjon.
„Ó, már megint nem hittem neki…”
Már megvolt MissLike, mikor Dorka megtudta, hogy a szorongását és a vissza-visszatérő pánikrohamait az úgynevezett borderline személyiségzavar okozza. A diagnózistól függetlenül a kutya akkor már többször, teljesen spontán és döbbenetes magabiztossággal előre jelezte neki a pánikrohamokat, így lényegében el is dőlt, hogy az ország első mentálhigiénés segítőkutyáját – kifejezetten pánikrohamok jelzésére és kezelésére specializálva Dorka magának képezheti ki.
„Olyanokat is észrevesz, amiket senki más: például hogy pakolászni kezdek, vagy hogy dobogok a lábaimmal, hogy gyorsabban veszem a levegőt, és pöckölgetem az ujjaimat. Ilyenkor azonnal jelez, nekem azt kellett megtanulnom, hogy higgyek is neki.”
Fotó: MissLike Facebook oldala
És ez bizony egyáltalán nem könnyű. Még annak sem, aki kiképzőként amúgy tökéletesen tisztában van a kutyája képességeivel. „Még most is előfordul, hogy MissLike 5-10 perccel a roham előtt jelez nekem, én meg elküldöm, aztán a roham közben jövök rá, hogy naná, hogy megint igaza volt” – ismeri el Dorka.
„Nehéz ilyen kutyát találni. Aki ennyire magabiztosan és jól dolgozik.” Hogy mennyire, azt remekül példázza, hogy Dorka az elmúlt években eggyel sem találkozott. Még hallomásból sem. „MissLike, úgy tűnik, erre a feladatra született. Még akkor is, ha kis testű, ami egy segítőkutyánál amúgy nem feltétlenül előny” – utal Dorka arra, hogy a kisebb termetű segítőkutyákról az emberek sokszor egyszerűen nem hajlandóak tudomást venni. Igen, MissLike-be is rúgtak már bele „véletlenül”, de mint kiderül, az sem ritkaság, hogy tömegközlekedés közben rátaposnak a farkára. „Emellett az, hogy sokan konkrétan el se hiszik róluk, hogy tényleg segítőkutyák, már tényleg csak hab a tortán” – teszi hozzá keserűen Dorka, aki a fentiek miatt kétszer is meggondolja, magával vigye-e négylábú segítőjét.
MissLike munka közben, a buszon (Fotó: MissLike Facebook-oldala)
„Nem helyettesíti a terápiát, de…”
Dorkával egyetértünk abban, hogy miközben az elmúlt hónapok eseményei mindenkin nyomot hagytak, a koronavírus-járvány a leginkább mégis azokat tépázta meg, akik valamilyen mentális zavarral, betegséggel küszködnek – és ebben az időszakban teljesen magukra maradtak. „Őszintén megmondom, nekem a tavasz ment nehezebben. Főleg az a két hét, amit otthon kellett töltenem, betegen, mindenkitől elzárva” – vallja be Dorka, aki elmondása szerint ebben az időszakban „mindenen IS keresztülment”, sőt, a második hét végére már a „teljes elmeháborodás határára jutott”.
Súlyosbította a helyzetet, hogy Dorka a betegsége idejére – óvatosságból – MissLike-et is elküldte maga mellől. (Őt erre az időre Dorka ismerősei vették szárnyaik alá.) „Mikor végre hazajöhetett, minden kutyasétáltatást eufóriaként éltem meg. Emlékszem, mosolyogtam is a szembe jövő emberekre, pedig én aztán tényleg nem vagyok ez a típus” – idézi fel a történteket Dorka, aki mindezek ellenére sem gondolja, hogy a Covidhoz hasonló élethelyzetekre a segítőkutya lenne a megoldás.
„A pánikrohamjelző kutya nem helyettesíti a szakembert, se a terápiát, pláne nem a barátokat vagy a támogató közeget, ami egy ilyen rendkívül helyzetben létfontosságú. Ezzel szemben elképesztően fontos társ a mindennapokban, mellette ugyanis nem kell attól rettegnem, hogy a legváratlanabb pillanatban lecsap rám egy roham.
Sőt, épp ellenkezőleg. Már a puszta jelenléte is csökkenti ezek valószínűségét.” És MissLike különleges képességei itt nem is érnek véget:
- ha Dorkát véletlenül mégis utolérné egy roham, a kutya minden tőle telhetőt megtenne azért, hogy kizökkentse (esetükben ezt azt jelenti, hogy MissLike felugrik Dorka ölébe és addig nyalja az arcát, amíg ki nem zökkenti őt),
- ha a gazdinak térre van szüksége, MissLike parancsszóra blokkolja a gazdi előtti vagy mögötti teret is (tömegközlekedési eszközön a gazdi elé vagy mögé fekszik, hogy senki se mehessen hozzá túl közel),
- mindezt napi 24 órában, a hét minden napján, fáradhatatlanul.
„Nyugodtan mondhatjuk, hogy MissLike alapjaiban változtatta meg az életemet azzal, hogy visszaadta az önbizalmamat és a függetlenségemet.
Ő a tökéletes négylábú motivációs tréner: én ugyanis neki köszönhetően jöttem rá, hogy igenis képes vagyok megvalósítani az álmaimat, és mondjon bárki bármit, igenis jobban tudok lenni. Ezért pedig nem lehetek neki elég hálás.”
