Szifiliszt maláriával
A penicillin megjelenése előtt nem létezett hatásos terápia, ami egy szifiliszes beteg esetében hasznosnak bizonyult. A betegség a rendkívül hosszú lefolyása és az összetett és változatos tünetegyüttes miatt sokáig okozott fejtörést az orvosoknak. A neuroszifilisz számos tünete miatt az ilyen betegségben szenvedőket a mentális betegek közé sorolták, és a XX. század eleji kutatások azt mutatták, hogy a hosszan tartó magas láz nemcsak enyhítheti, hanem akár meg is szüntetheti a tüneteiket a szifiliszbaktérium megölésével. A maláriaterápia, vagyis a maláriával való megfertőzés valóban hatékonynak bizonyult, és olyan betegeket lehetett megmenteni vele, akik egyébként szinte biztosan meghaltak volna, ha nem kezelik így őket, azonban a maláriával való megfertőzés komoly „mellékhatással” járt: az így kezelt betegek 15 százaléka elhunyt maláriában. Ha ma egy gyógyszer mellékhatásai között feltüntetnék, hogy 15 százalékos eséllyel halált okoz, esélytelen lenne, hogy forgalomba kerülhessen, de a maga korában a biztos halált lehetett elkerülni általa, még akkor is, ha voltak, akikkel maga a terápia végzett. Később azonban a penicillin elterjedésével a veszélyes maláriaterápia háttérbe szorult.
Asztmára cigarettát
1901 augusztusának végén a francia író, Marcel Proust levelet írt az édesanyjának. Az asztmájával már kisgyerekkora óta küzdő író arról számolt be, hogy újra rohama volt, ami után használni kezdte a minden dohányboltban kapható asztma-cigarettát, de ettől az állapota csak sokkal rosszabb lett, éjfélig nem tudott elaludni, és már három-négy óránként van rohama, ami a nyári időszakban rendkívül szokatlan számára. Aki esetleg ezt olvasván szeretné lehülyézni Proustot, annak gyorsan hozzáteszem, hogy a XIX. század végén és a XX. század elején a cigaretta egészségügyi kockázataival az orvostudomány még nem nagyon foglalkozott, a dohányzás elképesztően elterjedt, és inkább a pozitív hatásairól (stressz csökkentése satöbbi) írtak a lapok. Ekkor vált közkeletűvé a nézet, hogy a cigarettázás a légúti betegségek esetében is segít, és külön árultak asztmásoknak cigarettát, amiben a dohány mellett például csattanómaszlag-virág vagy éppen lobélia is volt szétmorzsolt állapotban. Mint a fenti példa is mutatja, nem volt sok haszna, sőt.
Fotó: New England Journal of Medicine
Metamfetamin, ha fogyni akarsz
Ma már a kristályt egyértelműen a rendkívül addiktív és veszélyes drogok között tartjuk számon, de nem volt ez mindig így. A XX. század legelején, amikor még nem volt egyértelmű, mennyire veszélyes szerről van szó, előszeretettel reklámozták gyógyszerként olyan háziasszonyoknak, akik túl sokat esznek, mondván, hogy ez a szer csökkenti az étvágyukat, és ennek köszönhetően fogyni kezdenek. Végül is nem beszéltek hatalmas hülyeséget, ugyanis a meth-függőség kialakulásával együtt jár az étvágytalanság és a fogyás is, olyan szépségek mellett, mint a fogak állapotának feltűnő romlása, a látványos öregedés és más nyalánkságok. Ezen felül depresszió elleni szernek is javasolták. A szert az USA-ban extrém mértékű elhízás esetében – ha az már a beteg életét fenyegeti, és az elhízás oka a beteg által nem kontrollálható – ma is engedélyezik fogyási célból. Desoxyn néven írják fel narkolepszia ellen, esetleg hagyományos terápiára nem reagáló depresszió kezelésének alternatívájaként szokták még ajánlani.
Heroint köhögésre
A heroint azzal a szándékkal találta fel a Bayer gyógyszervállalat elődje, hogy alternatívát kínáljon vele a morfiumra: hasonló, de kicsit gyengébb hatást akartak elérni a szerrel, de fontos volt, hogy kevésbé legyen addiktív a morfiumnál. A sors iróniája, hogy pont az ellenkezőjét hozták össze: egy rendkívül addiktív, erős hatású kábítószert. Csakhogy ennek belátásához el kellett telnie néhány évnek. 1898-tól 1910-ig bezárólag híres volt a herointartalmú köhögőszirup, amit köhögésre, hátfájásra és álmatlanságra ajánlottak, és nem addiktív morfiumpótlékként reklámozták. Éveknek kellett eltelnie, mire belátták, hogy egy rendkívül addiktív drogot dobtak piacra, ami ugyan valóban hatásosnak bizonyult az erős köhögéssel szemben, közben szinte minden használójából drogfüggőt csinált. A szer 1912-től kezdett el partidrogként terjedni New Yorkban és Philadelphiában.
Fotó: British Medical Journal
Üldögélés egy rothadó bálnatetemben a reumás fájdalmak ellen
A reumás fájások bizony őrjítőek tudnak lenni, és az ember sok mindenre képes azért, hogy az állandó fájdalmai elmúljanak. Akár arra is, hogy 30 órán át üldögéljen egy elpusztult bálna hatalmas, rothadó tetemében. Az emberiség sokáig hajlamos volt azt hinni, hogy az óceánok óriásainak szervei gyógyító hatással bírnak, és ez Ausztráliában csúcsosodott ki a XIX. században. A kezelést egyszerűen csak bálnafürdőzésnek nevezték el, és az volt a lényege, hogy a reumás beteg bemászott a partra vetett bálnatetem rothadó belsejébe, és ha odabent kibírt harminc órát, azt ígérték, hogy legalább 12 hónapra biztosan eltűnnek a reumás fájdalmai. A betegek úgy ültek be a tetembe, hogy az már javában oszlásnak indult, és olyan gázok törtek fel belőle, amiket nehezen lehetett gyomorral bírni. Hiszitek vagy nem, ez a bizarr gyógykezelési mód egy Eden nevű délkelet-ausztráliai óceánparti városkából indult. Hát nem édeni? A tetemben olyan méretű lyukat nyitottak, hogy a páciens be tudjon mászni az állat még meleg belei közé úgy, hogy a feje még kint legyen onnan. Ezután varrással összezárták a bálna testét a beteg feje körül, ami azért volt fontos, hogy az illető kapjon némi friss levegőt is, és ne direktben a bálna beleit kelljen szagolnia. A feljegyzések szerint sok páciens nem bírta egy-két óránál tovább a bűzt, és ájulás közeli állapotban vitték el onnan, majd miután magához tért, még két-három rövidebb fürdőzésre vitték őt vissza. Ma már léteznek kevésbé gyomorforgató módszerek is a reumás fájdalmak kezelésére.
Fotó: Australian National Maritime Museum
A maszturbálás ellenszere: kukoricapehely
A XVIII. és XIX. század prűd Amerikájában, ha valaki önmagához nyúlt, az a bűnök bűnét követte el. A társadalom annyira belelovallta magát a maszturbálás bűnének problémakörébe, hogy ami eleinte csak erkölcsi problémának számított, egy idő után már egészségügyi és mentális problémaként, betegségként beszéltek róla, és megindult a találgatás, hogy milyen ellenszerrel lehetne az elejét venni. Itt jött a képbe a michigani orvos, John Harvey Kellog. A jó doktor annyira ellenezte a szexualitás mindennemű formáját, hogy feleségével nemcsak külön ágyban, hanem külön hálószobában is aludtak, és az összes gyereküket örökbe fogadták, csakhogy ne kelljen lefeküdniük egymással.
Emberünket már a szex is zavarta, a maszturbálástól pedig annyira kiakadt, hogy még könyvet is írt a káros hatásairól, melyek között az epilepsziát, a hangulatingadozásokat és a pattanások megjelenését is említette. Kellog doktor a megoldást az egészséges étrendben látta, és ehhez volt is egy saját terméke: a Kellog’s Corn Flakes kukoricapehely, amivel szerinte csökkenthető az egyes emberek egészségtelenül nagy szexuális étvágya. Termékcsaládját egészséges, anti-maszturbációs ételekként reklámozta. Ma már ezzel aligha lenne sikere, a termékei mégis máig fennmaradtak, ami elsősorban Kellog testvérének, Willnek köszönhető, aki cégtársként inkább élelmiszerként, és nem a magunkhoz nyúlás ellenszereként tekintett a termékeikre. A testvérpár végül azon veszett össze, hogy Will cukrot is rakott a Kellog termékekbe, és hosszú testvérviszály vette kezdetét, ami végül Will győzelmével zárult.
Fotó: Transcendental Graphics/Getty Images
