nlc.hu
Egészség

A koronavírus vakcinák mellékhatásai

„Két napig pörögtem, nem jött álom a szememre, más semmi” – összegyűjtöttük, mit éreztetek oltás után

Legkésőbb azóta mantrázzuk, hogy „legyen oltás, legyen oltás”, hogy 2020 februárjában Európába, majd márciusban hazánkba is betört a világszerte pusztító koronavírus-járvány. A világ tudósai hamar reagáltak. Ősszel már klinikai tesztelésekről írtak világszere, Kína oltani kezdett a Sinopharmmal, majd bejelentették, hogy a Pfizer-BionTech mRNS alapú vakcinája hatásos a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 koronavírus ellen. A világ elkezdett fellélegezni, a gyártósorok megindultak, közben egyre több vakcinát hagytak jóvá, Magyarországon pedig december 26-ával beindultak az oltások. 

Hazánkban 2021. április 9-én összesen öt oltóanyag áll rendelkezésre, a héten átléptük a kormány által már-már bűvösnek kommunikált 2,5 milliós számot, amihez a szigorítások lazítását kötötték. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön megjegyezte, hogy hó végéig 4,4 millió ember kaphat oltást – tegyük hozzá, hogy ez csak az első adag vakcinát jelenti. Arra most külön nem térünk ki, hogy a lazításokról mit mond a Magyar Orvosi Kamara, mint mondanak a virológusok, az orvosok és az immunológusok, mert mindez szöges ellentétben van a kormány állításaival. A lényeg mindössze annyi, hogy szakmai oldalról korainak tartják a lazítást, és azt is, hogy a gyerekeket vissza akarják engedni április 19-én az iskolába. A kormány szerint persze minden a legnagyobb rendben – mondják ezt úgy, hogy közben a napi halálozások számát tekintve világelsők is voltunk már, és most is az élmezőnyben vagyunk.  

A héten cikksorozatban mutattuk be a Magyarországon használt oltóanyagokat, a Facebookon pedig megkérdeztük olvasóinkat, hogy milyen mellékhatásokat észleltek az oltások után. Egyesek úgy vélték, a cikkekkel ijesztgetni akarunk, de ez tévhit. Pont azért kerültek szóba a mellékhatások, hogy lássuk, láttassuk, mennyire lényegtelenek ezek azokhoz a tünetekhez képest, amivel a Covid-19 betegség lefolyása járhat. Egy éve már, hogy a hírfolyam dugig van napi halottak számával, ijesztő kórházi képsorokkal, és míg őszig sokunknak a környezetét elkerülte a betegség, ez október tájékán megváltozott. Az nlc szerkesztőségének több tagja is volt kovidos, ismerőseink közt akad, aki a kórházat is megjárta, sőt olyan is, akit az első oltás beadása után három héttel fektettek be, és „tömték” oxigénnel három napig. Az orvosok szerint közel sem biztos, hogy oltás nélkül ilyen „könnyen” megúszta volna. 

Ahogy azt a vakcinákat egyesével bemutató cikkeinkben írtuk: Az nlc szerkesztősége buzdít mindenkit, hogy ha hívják, menjen és oltasson, fogadja el a vakcinát. Ennek egyszerű oka van: a mellékhatások könnyed megfázásnak tűnhetnek a kórházi lélegeztetéshez képest. Ahogy azt rengeteg szakember megfogalmazta már: csak az oltással vethetünk véget a világszerte tomboló koronavírus-járványnak. 

A Facebookon megkértünk titeket, hogy osszátok meg velünk, mit éreztetek az oltás után, volt-e bármilyen mellékhatás. Rengeteg komment és levél érkezett, ezek közül ki is gyűjtöttünk párat, és meg is osztjuk veletek. Mindössze egy olyan oltóanyag volt, amihez nem érkezett komment, ez az (itthon még keveset használt) Moderna, ellenben megkérdeztünk két embert az ismeretségi körünkben, akiket Modernával oltottak, hogy ők mégis mit éreztek az oltás után. Az alábbi felsoroláshoz az ő tapasztalataikat is lejegyeztük. 

Ti meséltétek: a Pfizer-Biontech vakcinájának mellékhatásai

„Az első után semmi, a második után csak egy napig fájt a karom, és kicsit fáradt voltam. De csak egy napig. Ennek már két hónapja.”

„Autoimmun betegségem van. Az oltás után felerősödtek az ízületi fájdalmaim, fáradt, bágyadt vagyok esténként.”

„Az elsőt kaptam meg. Kicsit fájt a karom, kicsit fájt a fejem, egy napig nem volt étvágyam és másfél napig rengeteget aludtam.”

„Egy hete megkaptam, semmi mellékhatás. Kicsit álmosabb vagyok, más semmi.”

„1-2 napig fájt a karom és forró volt az oltás helyén. Legszívesebben egész nap aludtam volna.”

Elküldtétek, mi pedig összefoglaltuk, hogy mit éreztetek az oltás után

A Dél-pesti Centrumkórház egyik dolgozóját oltják a Pfizer vakcinával (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Ti meséltétek: a Sinopharm vakcina mellékhatásai

„Egy oltást kaptam. Fejfájás, illetve homlok- és arcüreg fájdalom, másnap ízületi- és izomfájdalom. Elviselhető.”

„Az egész család ezt kapta, és semmi, de tényleg semmi oltási reakció nem volt! Sem az első, sem a második után!”

„Már a másodikat is megkaptam, semmi mellékhatás nem volt.”

„Megkaptam mindkettőt, semmit nem éreztem.”

„Szédülés, levertség, fáradtság, fejfájás, hasmenés. Ezek néha előjöttek, de kis idő múlva eltűntek. Néha fájdalomcsillapító vagy kávé sokat segített. Még csak az elsőt kaptam meg.”

Ti meséltétek: a Szputnyik V vakcina mellékhatásai

„Két napig pörögtem, nem jött álom a szememre, más semmi.”

„Én is Szputnyikot kaptam, és az egyik legjobb oltás szakemberek szerint. Eddig egyet kaptam, két napja, hát aznap este nem volt kellemes: hidegrázás, hőemelkedés (37.7-nél nem ment feljebb két óra alatt sem), pár óra kínlódás után vettem be egy szem gyógyszert, és mintha elvágták volna, utána tudtam aludni. Másnap még egy kis fejfájás, de bőven elviselhető, meg hát ugye a karom fájt, de ez minden oltás után normális.”

„2 napja kaptam. Aznap este belázasodtam, elég gyenge voltam és rázott a hideg. De egy gyógyszer helyrerázott. Másnapra semmi. Azóta kicsit érzékeny a szuri körül a bőr. De semmi más. Fura késztetést érzek egy vodkára, nem tudom, hogy ez mellékhatások közé sorolható-e.”

„Mi az oroszt kaptuk a férjemmel. Semmilyen mellékhatás nem volt. Az oltás helye volt érezhető csak kb 2 napig, de ennyi. Mint egy kis izomláz.”

„Szputnyikot kaptam, a nővéremék is, a kollégám is, a barátnőmék is a fodrászom is, és még kb. 30 ismerősöm is. Senkinek nincs semmi baja, 1-2 napig éreztük az oltás helyét, ennyi!”

„Nekem az oltás után pár órával brutális fejfájásom volt, de a fájdalomcsillapítótól elmúlt. A másnap viszont maga volt a pokol. Belázasodtam, fájt mindenem és gyenge voltam. Az oltás helyét azóta is érzem, hogy fáj. 4 napja oltottak.”

„Alap a kézzsibbadás, illetve az izomláz-szerű érzés. Ez mind az 5 családtagnál előjött, az oltás utáni második napra enyhült, illetve eltűnt. Fáradtságérzet mindannyiunknál az első órákban. Kettőnknél az oltás utáni első napon erős, komoly fejfájás, illetve influenzára emlékeztető végtag és mellkasi »fájdalom«, bágyadtság, levertség, hőemelkedés, hidegrázás (ez a második napra elmúlt). Szó szerint nem volt jól az ember, feküdtünk inkább. Két családtagnál piros duzzanat az oltás helyén, fájdalommal (enyhe-közepes). Egy családtagunknál enyhe nyilalló fájdalom az oltás helyén. Mindegyik tünet a második napra enyhült, illetve eltűnt, a kar fájdalma (enyhe) az oltásnál megmaradt (nem zavaró), de enyhül. Mind középkorúak és egészségesek vagyunk, tehát nincs semmilyen krónikus betegségünk stb.”

Ti meséltétek: az AstraZeneca vakcina mellékhatásai

„Első után éjszaka fejfájás, hidegrázás, 4 napig karfájdalom. A 2.-at észre sem vettem.”

„Első oltás után fejfájás, hidegrázás, hőemelkedés. Algopyrint szedtem rá. Másnaptól már csak tompa fejfájás maradt, 4-5 napig tartott.”

„Az első két napon hidegrázás, utána több napon keresztül általános rossz közérzet, időnként ólmos fáradtságérzés. Közel két hét után múltak el ezek a tünetek.”

Elküldtétek, mi pedig összefoglaltuk, hogy mit éreztetek az oltás után

Fotó: MTI / Vasvári Tamás

„Az első nap este (1. adag AstraZeneca) hidegrázás fogott el, amikor vízszintbe helyeztem magam, aztán éjszaka izomlázam volt, meg picit fel is szökött a testhőm (38 fokra), és nagyjából semmit nem aludtam. Tegnap meg a kialvatlanság miatt olyan voltam, mint a mosott tudjukmi. Estére egész jól lettem. Most már csak minimális izomfájdalmam van, semmi egyéb nincs.”

„Tegnap kaptam, reggelre elkezdett fájni a karom, és rossz volt a közérzetem (enyhe láz lehetett, de nem mértem). Mostanra kicsit javult.”

„Az első után fájt a karom, mintha erős izomlázam lett volna, enyhe fejfájás, vándorló ízületi fájdalom, estére 38,7, hidegrázással, aztán 39,3-ig ment fel, és 3 napig kitartott, utána elvágták, és semmi bajom. A karfájás 1 hétig tartott kb., a másodikat rá egy hónapra kaptam, pár napos karfájáson kívül már nem volt tőle semmi bajom. Ennek kb. 3 hete, és még mindig élek. A szüleim is Astrát kaptak, nekik karfájáson kívül semmi bajuk nem volt.”

„Astrát kaptunk mi is (02.25. és 03.26) Első után hőemelkedés, izom-ízületi fájdalmak voltak, a férjem azt mondta, AZONNAL FEKÜDJEK LE, olyan sz@rul nézel ki. Köhögés volt még és rettenet fáradtság. Ezek 2 napig tartottak, majd 2 nap szünet, és ismét 2 nap rettenet fáradtság, hőemelkedés és ízületi fájdalmak. (Nekem az ízületeimmel amúgy is gondok vannak.) A férjemnek éppen az oltott karjában volt izomlázszerű fájdalom. 2. oltás után a férjemnél semmi, nálam enyhébb ízületi fájdalmak és fáradtság. Túl vagyok rajta. Bele sem merek gondolni, a Covid mennyire ütött volna ki…”

Ti meséltétek: a Moderna mellékhatásai: 

„Délelőtt 10 órakor szúrtak meg, uszkve két órával az oltás beadása után elkezdett fájni a fejem. Estére magától elmúlt, ellenben érkezett némi végtagfájás. Emlékeim szerint egy közepes influenza is jóval kellemetlenebb ennél. Nem aludtam jól, másnap délelőtt kicsit kókadt voltam, de ebéd után »visszatértem az életbe«.”

„Már-már ijesztő, hogy mennyire könnyen megúsztam, ugyanis csak az oltás helye fájt két napig. Fel is hívtam az orvosomat, hogy ez nem gyanús-e, de azt mondta, nincs miért aggódnom, a vakcina így is dolgozik a szervezetemben.”

Adagonként: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top