nlc.hu
Egészség
Svájcban nyitják a teraszokat, éttermeket

Nyitnak a teraszok, éttermek Svájcban: folytatódnak a lazítások

Svájcban hétfőn megkezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások enyhítésének harmadik szakasza.

Folytatódnak a lazítások: kinyitnak a színházak, a mozik, a koncerttermek és az éttermek teraszai. A sportesemények idején a stadionokban is engedélyezett lesz a nézők jelenléte. A tilalmak fokozatos enyhítése március 1-jén kezdődött, amit a hatóságok a kórházi intenzív osztályokon fekvő betegek számának stabilizálódása és az idősek nagyszabású oltásának eredményeképpen rendeltek el.

Április 19-től ismét lehetővé válik a nyilvános részvételű rendezvények szervezése – közölte honlapján a berni kormány. Azok a diákok, akik tavaly november másodika óta távoktatásban tanultak, visszatérnek a tantermekbe. Az éttermek is megnyithatják teraszaikat. Az ilyen verandákon lévő asztaloknak azonban legalább 1,5 méter távolságra kell lenniük egymástól, és egy asztalnál legfeljebb négy vendég foglalhat helyet.

 A szabadtéri sporteseményeken és koncerteken legfeljebb 100 néző vehet részt, a beltéri nézők maximális száma pedig 50 fő lehet. Ami a zárt körű rendezvényeket illeti, beleértve a csoportos múzeumlátogatásokat is, a csoportok létszáma nem haladhatja meg a 15 főt.

Nálunk is készülnek a vendéglátóhelyek a nyitásra: A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke, Gál Zoltán az MTI érdeklődésére szerdán elmondta, hogy a szövetség a társszervezetekkel és a turisztikai ügynökséggel közösen szabályrendszert alkotott a fokozatos újraindítás biztonsága érdekében, amely ezen a héten fog elindulni.

A jogszabály szerint a teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen.

(MTI)

Fotó: Pixabay

Kapcsolódó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top