nlc.hu
Egészség

Falus Ferenc felelőtlennek tartja a kormányt a nyitás miatt

Falus Ferenc a terasznyitásról: Felelőtlenség volt mindenféle kontroll nélkül engedni ezt a „népünnepélyt”

A volt országos tisztifőorvos szerint az, hogy kezd jó idő lenni, a fertőzés szempontjából semmit sem jelent.
Intenzív osztály koronavírus

Az ATV Híradó riportjában Karikó Katalin, a Pfizerrel közös vakcinát kifejlesztő BioNTech alelnöke azt mondta, félrevezető a kormány táblázata az oltás utáni fertőzésekről és halálozásokról. Karikó Katalin mindemellett úgy véli, kötelező lett volna feltüntetni az elhunytak és a beoltottak korát is, valamint a betegségeket.

A táblázat szerint a Pfizer-vakcina második dózisa után többen fertőződtek és haltak meg, mint a keleti vakcinák beadását követően. Az ellenzék szerint ez rémhírterjesztés, a kormány szerint a közzétett adatok tények. A járványügyi adatok közben csökkentek: az új fertőzöttek száma 1935 és elhunyt 176 beteg, miközben Angliában megjelent az indiai mutáns.

Falus Ferenc a volt országos tisztifőorvos, kórházigazgató pedig felelőtlenségnek tartja a kormánynak azt a döntését, hogy mindenféle kontroll nélkül engedte azt a „népünnepélyt”, ami a hétvégi terasznyitással kialakult.

„Rossz pillanatban történt Magyarországon a nyitás, mert az indiai új variáns, amiben dupla mutáció van, már Csehországban és Görögországban is megjelent, és természetesen, ami Indiából Angliába eljutott, az Magyarországra is el fog jutni” – közölte Falus. A volt országos tisztifőorvos szerint az, hogy kezd jó idő lenni, a fertőzés szempontjából semmit sem jelent.

Mindeközben Müller Cecília elmondta, hogy valamennyi kórházi oltóponton elérhető, és a háziorvos kollégáknak is rendelkezésre bocsájtjuk, rövid időn belül ott lesz mindenütt a Sinopharm vakcina. Az országos tisztifőorvos hozzátette: a Sinopharm hatékony lehet a különböző variánsok ellen is.

Fotó: MTI / Rosta Tibor

Kapcsolódó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése