„Ami nem múlik el, az a mentális fáradtság. Az, hogy amikor becsukod a szemed, akkor látod magad előtt a halottakat, azzal álmodsz, hogy ügyelsz, és jön az ezredik beteg, pedig még az előzőt se vetted fel, és jön megint egy, az, hogy látod magad előtt azokat, akik kapaszkodnak a saját oxigénmaszkjukba, mert érzik, hogy onnan jön még valami, ami az élethez köti őket, ez egy olyan poszttraumás stresszt fog generálni az egészségügyi társadalomban, amivel pár év múlva ilyenkor nagyon kell majd törődnünk” – nyilatkozta nemrég a 444.hu-nak Dr. Máté-Horváth Nóra aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos.
A koronavírus-járvány mentális szempontból is olyan kihívás, amivel a most élő generációk még sosem néztek szembe. Az egészségügyi dolgozókat világszerte rendkívül megviseli a szenvedő betegek állapota. A Semmelweis Egyetem a járvány kitörése óta kiemelten dolgozik azon, hogy a rendkívüli helyzetnek számító Covid-ellátás során keletkező pszichológiai terhek feldolgozását segítse az egészségügyi dolgozók, a Covid-ellátó egyetemi hallgatók körében. A pszichés támogatására létrejött hálózatuk fontos része a Klinikai Pszichológia Tanszék és Szakambulancia munkatársainak professzionális telefonos lelkielsősegély-szolgálata. A lelkisegélyvonalat elsősorban az egészségügyben dolgozó orvosok, nővérek, ápolószemélyzet, továbbá a hallgatók, különös tekintettel az önkéntes munkát végző hallgatók számára hozták létre a szorongás és a stressz oldására, de a segítséget a lakosság is igénybe veheti.
„A Magatartástudományi Intézet, a Klinikai Pszichológiai Tanszék és a Pszichiátriai Klinika szakembereikből állt fel az a csapat, amely fogadja a lelkielsősegély-hívásokat. Tavaly márciusban eleinte főleg a hallgatóink vették igénybe ezt a szolgáltatást, idővel azonban teljesen világossá vált, hogy szélesebb körben az egészségügyi dolgozók számára is nagyon fontos a kezdeményezés, különösen azon az ápolók és orvosok számára, akiket elmozdítottak a helyükről, és intenzív terápiás szakképesítés nélkül kellett beszállniuk a Covid-ellátásba – mondta el lapunknak Prof. Dr. Perczel-Forintos Dóra, a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszékének vezetője.
Az egészségügyi dolgozókat világszerte rendkívül megviseli a szenvedő betegek állapota (Képünk illusztráció – Fotó: MTI / Rosta Tibor)
A klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta szerint egész más típusú problémákkal jelentkeztek a telefonálók a koronavírus első, második, illetve harmadik hullámában. „Tavaly tavasszal, a bölcsődék, óvodák, iskolák bezárása a nőket fokozatosan érintette, a gyerekekre való vigyázás megoldása és a munkában való helytállás sokaknál szerepkonfliktust idézett elő náluk, ami igen megterhelő volt. A lakosság részéről főként a teljesen indokolt egészségszorongás, a karantén, az izoláció, a védekezés jelentették a fő problémát, a második hullámban leginkább a fáradtság és kimerültség volt tapasztalható. Most, a harmadik hullámnál azt látjuk, hogy a traumatizáció nagyon erős. Míg az intenzív terápiás orvosok jobban hozzá vannak szokva a halálesetekhez, a többi, Covid-ellátásra átálló szakterületen, például a pszichiátrián, neurológián nem azt szokták meg a szakemberek, hogy meghalnak a betegeik. Tekintettel a rendkívüli járványhelyzetre, a megnövekedett esetszámokra, idén márciusban létrehoztuk a krízisvonalunkat is – mondja Perczel-Forintos Dóra, és hozzáteszi: gyakran most még gyors beszélgetésekre sincs idő, csupán arra, hogy a telefonáló letöltsön egy mindfulness meditációt, meghallgasson egy relaxációs hanganyagot. Az önegyüttérzés most különösen fontos, mely során az egyén együttérzéssel kezeli önmagát, a saját maga által megélt eseményekre adott reakciókat. Fontos, hogy a dolgozók ne kritikusak, hanem kedvesek legyenek önmagukhoz, azt vegyék észre, hogy ebben a helyzetben a legtöbbet nyújtják, és milyen jó, hogy helytállnak. Bátorítani kell őket arra, hogy mindent megtettek, ennél többet nem lehet” – emeli ki a szakember.
A lelkisegély-vonalra érkező hívásokból fontos leszűrni, milyen jellegű a probléma: egyszeri, akut ijedtségről, idegességről vagy zaklatottságról van-e szó, vagy több beszélgetésre is szükség lehet. A segítségnyújtás elsősorban telefonon, illetve online formában történik, az oltás óta pedig személyesen is, ami két-három alkalmat jelent. „Megbeszéljük, hogy a szorongásból mi az, ami természetes, és mi az, ami már túlzás. A járvány kitörésekor főleg azt próbáltuk erősíteni az emberekben, hogy nem teljesen tehetetlenek ebben a helyzetben, tudnak tenni azért, hogy ne legyenek betegek vagy csökkentsék a fertőzés veszélyét. A szorongás mögött gyakran a tehetetlenség érzete áll, ám itt a védekezésnek világos lépései vannak” – mondja a tanszékvezető, aki szerint a személyes példák sokat segítenek a félelmek oldásában. – Az egyik klinikán a nővérek nem merték beoltatni magukat, mert attól féltek, hogy az oltás meddőséget okoz. Az egyik klinikai pszichológus rezidensünk leült velük beszélni, sikerült eloszlatni alaptalan félelmeiket, majd együtt elmentek felvenni az oltást. Sokat segíthet egymás szempontjainak megértése is. Amikor az első hullám idején a főnővéreknek, főorvosoknak fel kellett mérniük, ki tud, ki nem tud a gyerekei mellett dolgozni, sokakban bizalmatlansági reakció keletkezett a felméréssel kapcsolatban, és attól tartottak, hogy fel akarnak mondani nekik. A félelem oldásában sokat segített az, hogy segítettünk a beosztottaknak abban, hogy belehelyezkedjenek a főnök helyzetébe és megértsék, hogy egy kórházi osztály működtetéséhez tudni kell, hányan lesznek a betegágynál, hány orvosra számíthatnak ebben a helyzetben, és nem rosszindulatból kérdezik meg a dolgozókat.”
„Félek, hogy velem is megtörténik”
A másodlagos traumatikus stressz fogalmát Charles Figley pszichológus határozta meg a 90-es években. A más emberek traumás élményeihez kapcsolódó szekunder tapasztalat általában egy bizonyos eseményhez kapcsolódva, gyorsan alakul ki. A jelenség oka sokszor az áldozat felé irányuló mély együttérzés, az áldozattal való azonosulás. Ezekben az esetekben a segítőben olyan gondolatok merülnek fel, hogy mi volna, ha ő maga is részese lett volna a traumához vezető eseményeknek. A másodlagos traumatizációt átélők gyakran számolnak be arról, hogy nem tudnak jól teljesíteni a munkájukban, mert rosszul alszanak az általuk segített személyek traumatikus élményei miatt. Gyakran kerülnek bizonyos tevékenységeket vagy helyzeteket, mert olyan félelmetes tapasztalatokra emlékeztetnek, amelyeket azok éltek át, akiket segítettek, de az is előfordulhat, hogy nem tudnak visszaemlékezni a traumát átélt személyekkel kapcsolatos munkájuk egyes fontos részleteire. A minden segítő szakmában előforduló másodlagos traumatizáció az egészségügyben különösen az intenzív terápiás dolgozókat érinti, akiknek szinte nap mint nap szembe kell nézniük betegeik elvesztésével. Egyes felmérések szerint minden negyedik ápoló érintett a traumatizáltságban karrierje során, hiszen az orvoslás rendes körülmények között is stresszel járó hivatás, a járvány során azonban hónapokon keresztül rendkívüli bizonytalanságban és túlterheltségben voltak kénytelenek teljesíteni a szakemberek úgy, hogy sokszor nem állt rendelkezésükre megfelelő erőforrás a kritikus helyzet kezelésére. A traumatikus élmények mellett ráadásul az egészségügyi dolgozókra hárul a rossz hírek közlése a hozzátartozókkal, akik gyakran haraggal, agresszivitással válaszolnak a tragikus történetekre.
De Ciano Aydin holland filozófus traumatikusnak minősít minden olyan helyzetet, amikor egy esemény megingatja az élettel és a világgal kapcsolatos elvárásainkat, és ezzel rendkívüli bizonytalanság állapotába sodor minket. Jessica Gold, a St. Louis-i Washington Egyetem Orvostudományi Karának pszichiátere és más szakértők is úgy vélik, hogy az egészségügyi dolgozók körében fokozattan előfordul szorongás, depresszió, akut stressz és a poszttraumás stressz annak eredményeként, amit a pandémia alatt tapasztalnak. Mivel a jelenlegi világjárvány példa nélküli, Gold attól tart, a hosszú távú pszichológiai károk is példa nélküliek lesznek.
Más járványok adatai is ezt a következtetést támasztják alá: a 2003-as SARS-járvány alatt készült tanulmány az egészségügyi dolgozókról azt találta, hogy a vírusos megbetegedés magas kockázatának kitett munkavállalók 89 százaléka negatív pszichés hatásokról számolt be a járvány után. A koronavírus-járvány csúcspontja alatt Kínában 1257 orvost és nővért kérdeztek ki, és kiderült, a válaszadók mintegy 50 százaléka számolt be depresszióról, 44 százalékuk szorongásról, 35 százalékuk pedig álmatlanságról. Gold szerint ráadásul többségünknek a feszített munkatempó miatt nincs elég ideje terapeutához fordulni, ami még jobban elmélyítheti a problémát.
A járvány után sem lélegezhetnek fel az egészségügyi dolgozók (Képünk illusztráció – Fotó: Horacio Villalobos/Corbis via Getty Images)
Épp emiatt lenne fontos, hogy a járvány után legyen lehetőségük feldolgozni az átélt tapasztalatokat, hiszen nemzetközi példák alapján is azt látni, hogy a pszichológiai támogatás igénybevétele nem az egészségügyi krízishelyzet csúcsán a legnagyobb, amikor a leterheltség is a legmagasabb mértékű, hanem azt követően. Az egyetemen is azzal számolnak, hogy a járvány lecsengésével tovább nő az igény a mentális segítségnyújtás iránt. Perczel-Forintos Dóra szerint vannak már tervek erre, de
most még a jelenlét és a meghallgatás a fontos, a trauma és a nehézségek feldolgozására csak később kerülhet sor.
Előfordulhat ugyanis, hogy a járvány után jelentkeznek majd a traumatizációra utaló jelek.
„A felerősödött szorongáson túlmenően vannak olyan tünetek is, amelyekről kevésbé gondolnánk, hogy kapcsolatban lehetnek a traumával, ezért fokozottan érdemes figyelni rájuk. Ilyen lehet az ingerültség, a türelmetlenség, a dühkitörések, indokolatlan kirobbanások, az álmatlanság, a visszatérő flashbackek, vagyis önkéntelen emlékbetörések, amelyek mind a trauma feldolgozását szolgálják. Az interperszonális, társas konfliktusok sűrűsödhetnek, a bennünk lévő feszültség általában azokra irányul, akik a legközelebb állnak hozzánk, a családtagokra vagy a közvetlen munkatársakra. Ilyenkor fontos lenne tudatosítani, hogy ez a harag nem a másiknak szól, hanem a traumából ered. Ha ezt felismerjük, akkor elkerülhető, hogy egymás ellen forduljunk akkor, amikor épp összefogásra van szükség.”
Keretes: Van segítség!
Klinikai Pszichológia Tanszék és Szakambulancia lelkisegély vonalának telefonszáma: 06 1 459-1493. Hívható: munkanapokon 8-16h között
Országos krízisvonal: 06 1 770-7333, 24 órában ingyenesen hívható (Call for Help
