nlc.hu
Egészség
Módosítanak az AstraZeneca beadási idején

Müller Cecília: Hamarabb is fel lehet venni az AstraZeneca második adagját

Sokan kérték, hogy ne kelljen három hónapot várni, ezért változtattak a beadás idején.

Az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján nemcsak az hangzott el, hogy terheléses támadás érte pénteken a koronavírus elleni védőoltásokhoz időpontfoglalást biztosító informatikai rendszert, hanem többek között az is, hogy akit az AstraZeneca vakcinával oltanak be, annak nem feltétlenül kell hónapokat várnia a második adagra.

„Lehetővé tesszük, hogy hamarabb, ne csak 3 hónap különbséggel vegyék fel ezt az oltóanyagot az ezt igénylők, de ezt az igényt az oltóponton kell jelezni!”

– mondta Müller Cecília. Hozzátette, az előrehozott oltás beadásához arra van szükség, hogy legyen legalább 10 jelentkező, aki a megbontott ampullából kinyerhető tíz adaggal beoltható, így az oltóanyag nem vész kárba – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy megvizsgálták és megfelelőnek találták az eddig beérkezett 52 800 Janssen-vakcinát, amelyeket az oltóbuszokon használnak majd fel, illetve azt is, hogy folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok, amelyeket a vizsgálatok után azonnal eljuttatnak az oltópontokra és a háziorvosokhoz, és pénteken már 324 ezer adag AstraZeneca-vakcina érkezett. Illetve megerősítette, hogy már a 16-18 éveseket is lehet regisztrálni az oltásra, őket Pfizer-vakcinával oltják majd május 10-től.

Kitért arra is, hogy nem ellenjavallt az oltás 3-6 hónapon belül annak sem, aki átesett a fertőzésen. A szakirodalmat említve elmondta: akinél enyhe lefolyású volt a koronavírus-fertőzés, annak szervezetében kevesebb ellenanyag termelődött, akinél súlyosabb állapot lépett fel, annál több, így valószínűleg tovább is védett.

A tisztifőorvos arra kérte az oltásra várókat, ne válogassanak a vakcinák között, mert aki válogat, megfertőződhet, és nem tudhatja, milyen kimenetele lesz a betegségnek. Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy minden oltóanyag, amelyet a magyar lakosság rendelkezésére bocsátanak, hatásos és biztonságos.

AstraZeneca

Újonnan érkezett AstraZeneca koronavírus elleni vakcinák a Komárom-Esztergom megyei kormányhivatal hűtőhelyiségében Tatabányán. (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Legfrissebb hírek a koronavírus elleni vakcinákról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top