Aki inkontinenciában szenved, az pontosan tudja, milyen káros hatással van az akaratlan vizeletcseppek, szivárgás megjelenése az önbecsülésükre, és az életminőségük romlásához is vezethet. A társadalmi tabu miatt azonban sokan nem beszélnek erről a problémáról, nemcsak orvost nem keresnek fel – a betegek csupán 40 százaléka beszél orvossal –, de még a hozzájuk legközelebb állókkal sem merik megbeszélni az inkontinenciát, ami csak ahhoz vezet, hogy csendben szenvednek.
„Még a férjemnek sem mertem elmondani”
Egy kétgyermekes anya mesélte el név nélkül, milyen nehezen beszélt a szülés után jelentkező inkontinenciájáról a környezetének és az orvosának: „A csendben szenvedőkhöz tartoztam én is, még a férjemnek sem mertem elmondani, hogy inkontinenciám lett a szülések után. Az első reakcióm, amikor éreztem a tüsszentés, köhögés után a szivárgást, a mély szégyenérzet volt. Ez valószínűleg még kisgyerekkoromból maradt vissza, amikor a bepisilés annyira ciki volt a szobatisztaság elérése után – legalábbis én ezt fejtettem meg magamban a szégyenérzet okaként.
Nem volt súlyos inkontinenciám, mégis nagy küzdelem volt saját magammal az, hogy beszéljek róla, el sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet ez a téma azoknak, akiket a súlyosabb formája érint.
Hónapokig csendben tűrtem, próbáltam rejtegetni a tüneteket, aztán feladtam a hallgatást, annyira zavart, hogy nem merek egy jót hancúrozni és kacagni a gyerekeimmel, mert félek a vizeletszivárgástól – mesél őszintén a belső vívódásokról az anya. – Végül a nőgyógyászomtól kértem tanácsot, ő irányított el egy nagyon kedves, tapintatos urológushoz, aki ellátott tanácsokkal és a gátizomtornára is felhívta a figyelmemet, illetve adott tájékoztató füzetet róla. Szerencsére nem volt szükség gyógyszeres kezelésre, az életmód-változtatással és rendszeres gátizomtornával sikerült megoldani a problémát. Persze nem egyik napról a másikra történt változás, de már a tudat, hogy van eszköz a kezemben az inkontinencia ellen, nagyon sokat segített a életminőségem javításában.”
Tabu ötvözi az inkontinenciát (Kép: Getty Images)
A tabu csak rombolni képes
A társadalmi megítélés megváltoztatásában az első lépés az lenne, ha a betegek nyíltan és őszintén elkezdenének beszélni az inkontinenciáról, illetve ha az orvosok, védőnők is több szót ejtenének a tünetekről, főleg a terhesgondozás során. A szégyenhez tapadó tabu miatt ugyanis a betegek nem jutnak el az orvoshoz, aki tudna segíteni – nem is feltétlenül csak gyógyszeres kezeléssel, hanem olyan tanácsokkal, melyek a fent megszólaló anya esetében is megoldást jelentettek végül.
Az inkontinencia önmagában nem egy konkrét betegség, hanem inkább egy tünetegyüttes, amit többféle elváltozás is kiválthat, ezért olyan fontos egy orvos szakértelme, amellyel képes felderíteni a tünetek mögött meghúzódó egészségügyi problémát.
Az egészen egyszerű okoktól kezdve a komoly betegségekig számos összetevője lehet a vizelettartási panaszoknak, ezért is elengedhetetlen, hogy szakértők kezei közé kerüljenek az érintettek.
Az inkontinencia rontja az életminőséget, rombolja az önbizalmat, sőt, nagy károkat okozhat a társas kapcsolatokban is, hiszen titkolózni kell a másik előtt, mindez együtt már bőven elég ok arra, hogy a betegek minél előbb tabuktól mentesen, szégyenérzet nélkül képesek legyenek orvosi segítséget kérni. Sok esetben orvosolhatók a kellemetlen tünetek, enyhébb esetekben gyógyszeres kezelésre sincs szükség, hogy újra teljes életet éljenek a betegek vizelettartási panaszok nélkül. Ehhez viszont arra van szükség, hogy tabumentessé tegyük az inkontinenciát, amiért már ma tehetünk, ha őszintén és nyíltan beszélünk róla.
A lelki egészség:
- A rendszeres székelés a lelki egészség jele
- 20 idézet, ami megsimogatja a lelked a lelki egészség világnapján
- Színekkel edd egészségesebbre az agyad és a tested!
A cikk megjelenését az Essity Hungary Kft. támogatta.
Szponzorált tartalom
