Az egész világ látni akarta a magyarországi sárkányokat

Bár a porosz származású magyar orvos, Paterson Hain János (avagy Johannes) nevét, legalábbis tudományos körökben, egész Európában ismerték a 17. században, életéről olyan nagyon sokat nem tudunk. 1615-ben született, tanulmányainak elvégzését követően a mai Lengyelország területén található Toruńban – akkori nevén Thornban – praktizált, később pedig III. János Lengyel király udvari orvosa lett. Ahogy az Orvosi Hetilap cikke is írja, Magyarország északkeleti részének abban az időben meglehetősen szoros kapcsolatai voltak Lengyelországgal, és az orvosok kölcsönösen átjártak a másik országban lakó betegekhez. Ennek köszönhető, hogy végül Pa­terson Hain is Felső-Magyarországon telepedett le: előbb Késmárkra, majd a kuruc-labanc hadaktól sűrűn látogatott Eperjesre költözött, ahol haláláig dolgozott. Valószínűleg magyarul is kitűnően megtanult: ezt egyebek mellett honnan tudhatjuk, hogy miután a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia (akkori nevén: Academia Naturae Curiosorum) szerkesztésében megjelent egyik – bizonyára latin nyelvű – tanulmányában hibásan szerepeltek a magyar helységnevek, Paterson Hain levelet írt az Akadémia elnökének, amelyben tételesen felsorolta a hibás átírásokat, de azért nagyvonalúan még azt is hozzátette, hogy maximálisan átérzi a problémát, hisz a magyar „nem mindennapi” nyelv.

Eperjes 1662-ben (Forrás: Wikipedia)

A megmagyarosodott porosz professzor afféle csodadoktornak számított Eperjesen, akihez még messze földről is elzarándokoltak a gyógyulni vágyó páciensek. Nemes kisrédei gróf Rhédey László, Háromszék főkapitánya egyenesen Husztról vitte hozzá beteg feleségét – még azt is tudjuk, hogy a hosszú és keserves utazás több mint 2000 forintba került –, ám az asszony az utat már nem élte túl. Az erdélyi Bánffy Dénes báró szintén a hitvesét vitte gyógyíttatni Eperjesre, 1672-ben pedig gróf Teleki Mihály kért tőle orvosi tanácsot – nem túl meglepő módon ő is a neje ügyében. De Paterson Hainhoz nem csak a gazdag főurak jártak a feleségeiket kúráltatni, hanem a pórok is: a szegény betegeknek nem telt ennyi pénz és ilyen kényelmes utazás egészségük reparálására, ezért csak gyalogszerrel indultak neki a nagy útnak. Sok közülük még útközben elhullott, a többi pedig mire a városba ért, Rákóczi hadainak fogságába esett, mert ebben az időben még a beteg is gyanús volt, hogy nem valamelyik osztrákhű polgárnak hozott-e üzenetet betegség ürügye alatt. Ilyen nehezen lehetett a messze földön híres fizikus színe elé jutni.

Paterson Hain egy ízben kis híján még a nagypolitikai intrikák hálójába is belekeveredett. Ugyanis Apafi Mihály erdélyi fejedelem, attól való félelmében, hogy a Törökországba menekült Zólyomi Miklós az ő trónjára tör, állítólag méreggel akarta eltenni láb alól vetélytársát, és megbízta az az eperjesi csodadoktort, hogy készítsen oly alkalmatos eszközt, hogy akár étel­ben, akár italban tétetődnék, munkálódnék akármelyikben egyaránt, csak­hogy vagy felettébb való keserűségével vagy édességével az ételnek vagy italnak maga principális izét ne rontaná el, hanem az megétele, vagy itala után operálódnék bár másod vagy harmadnappal utána – azaz keverjen olyan mérget, aminek se íze, se illata, és csak egy-két napon belül hasson. Azonban Paterson Hain ezt a megbízatást végül nem vállalta. Amúgy is volt dolga elég. Ásványokat tanulmányozott, távcsövet szerkesztett, valamint fontos felfedezéseket tett az endemikus betegségekről (például megállapította, hogy a morbus hungaricus, azaz a magyar kór nem létezik), továbbá ő készítette az első magyarországi – sőt, talán az első közép-európai – mikroszkópot 1670 körül, alig egy-két évvel lemaradva csupán a mikroszkóp atyjának tekintett holland Leeuwenhoektól: találmányával gyógynövényeket, bolhákat, legyeket, rova­rokat, élősdieket vizsgált 140-szeres nagyításban.

A tudós doktornak – elvégre mégiscsak a 17. században élt – volt azért egy-két, mai fejjel talán nehezen érthető húzása is. Például beszámolt egy olyan esetről, amikor egy magzat két hét­tel a születés előtt kinézett az anyaméhből, harsányan elrikkantotta magát, majd visszabújt (bár persze ki tudja, lehet, hogy megtörtént).

Illetve hitt abban, hogy Magyarországon egykoron sárkányok éltek.

(amivel amúgy semmi gond, kicsit mi is hiszünk benne).   

Ez sajnos nem egy magyar sárkány (Forrás: Wikipedia)

Ezzel egyébként nem volt egyedül. A néphagyomány ugyanis akkoriban úgy tartotta, hogy a Helivágása (korabeli nevén Haligóc, szlovákul Haligovce) mellett fekvő Akszamith-barlangban szerteszét heverő, beazonosíthatatlan csontmaradványok valójában sárkányoktól származnak, és ezeknek a helyiek komoly gyógyító erőt tulajdonítottak: porrá tört formában fogyasztva különféle mentális problémákat – ahogy az egyik forráscikkünk írja: a hülyeséget – kezeltek vele. Bár abban Paterson Hain sem hitt, hogy a sárkánybarlang  titokzatos kincse jó bármilyen nyavalyára, a sárkányok létezésével kapcsolatban korántsem volt ilyen szkeptikus. Hogy az doktor szavaival éljünk: de veritate rei, quod concernit Dracones, nihil dubitandum, vagyis ebben a kérdésben „nincs helye kétségnek”.

 Állítólag még annak a levélnek hitelt adott, amelyben egy nemesúr arról tájékoztatta, hogy Ungvár megyében egy valódi, élő sárkány is található. Bár Ungvár megyébe tudomásunk szerint nem látogatott el, hogy saját szemével is megtekintse a mitikus fenevadat, az Akszamith-barlang sárkánycsontjait – hatalmas combcsontokat, óriási csigolyákat és fogakat, borzalmat keltő karmokat – 1670-ben közelebbről is tanulmányozta (milyen jól jött akkor a mikroszkóp, ugye), kutatási eredményeiről pedig annak rendje és módja szerint az Akadémia évkönyvében, az Ephemeridesben is beszámolt 1673-ban; tanulmányához még gondosan megrajzolt illusztrációkat is mellékelt. Felfedezése meglehetősen nagy szenzációt keltett a tudományos világban, és azon kívül is, az Akszamith-barlang pedig egy időre valóságos látványossággá vált, ahova sorra érkeztek az utazók Európa legtávolabbi szegleteiből is, hogy hazavigyék magukkal a Draconibus Carphaticis maradványainak egy-egy darabját.

Egy barlangi medve csontváza Vasaskőfalván (Fotó: Wikipedia)

Jó fél évszázaddal később, amikor már rég lecsillapodott a haligóci sárkányláz, egy világjáró német tudós, Franz Ernst Brückmann szintén alapos vizsgálatnak vetette alá a megmaradt csontokat, és arra jutott, hogy aligha származhatnak sárkányoktól. A 18. század végén pedig egy másik német tudós, Johann Christian Rosenmüller tett pontot az ügy végére, miután megállapította, hogy a Paterson Hain által bemutatott csontok egy jó 10 ezer évvel ezelőtti kihalt, óriási, ámbár cseppet sem sárkányszerű ragadozótól, a barlangi medvétől (Ursus spelaeus) származnak. Ettől függetlenül – vagy épp ezért – a porosz csodadoktort egészen nyugodtan tekinthetjük a paleontológia egyik sajnálatosan elfeledett előfutárának. Ahogy tiszteletbeli magyarnak is.

Kapcsolódó cikkeink:

• Ennél alaposabban még senki nem tárta fel az izlandi kígyók csodálatos világát
• Már a Pangea előtt is úgy jöttek-mentek a szuperkontinensek, mint a huzat
• Egy dinoszaurusz belsejében tartották minden idők legmenőbb szilveszteri buliját
• Egyszer már majdnem kihalt az egész emberiség

források, idézetek: dr. Zólyomi Norbert: Paterson-Hain János, a mikroszkópia és a paleontológia úttörője (Orvosi Hetilap, 1976)/huszadikszazad.hu/Ráth-Végh István: A magyarországi sárkányok