„19 éves koromban tetováltattam a Vízöntő szimbólumot a csípőmre, és körülbelül egy évvel később kezdtem megbánni, amikor egy barátom rámutatott, hogy spermának tűnik. A helyzetet rontja, hogy a tetkó nem is Vízöntő, hanem Halak” – meséli Juli, aki bár eléggé megbánta a tetoválását, egyelőre nem tervezi, hogy eltávolítsa, mert a ruhái takarják a jelet.
A tetoválásnak csak akkor van igazán értelme, ha tényleg egész életünkben vállalni tudjuk azt, amit egy óvatlan pillanatban, vagy éppen nagyon is megfontolva egykor magunkra varrattunk. Azt gondolnánk, nem szokatlan, hogy az ember meggondolja magát egy tetoválás után, és ezt alátámasztja egy felmérés is: a 600 válaszadó 75 százaléka ismerte el, hogy megbánta legalább egy tetoválását. Ennek erősen ellentmond egy másik tanulmány, amely arra a következtetésre jutott, hogy a tetoválók mindössze 17 százaléka bánja meg később döntését. (Hogy mi lehet az igazság, arról egy kicsit később. )
Tetováló körökben számos legenda kering a megbánt tetoválásokról. A The Guardian cikkében például egy Brierly nevű tetováló arról mesél, hogy egyszer egy srác gyakorlatilag az egész testét kivarratta, miután elvált és elhagyta muszlim hitét. Mivel egyes muszlimok úgy vélik, hogy a tetoválás tilos, a férfi drasztikus tettével tette le a voksot megmásíthatatlannak gondolt döntése mellett. Csak egy probléma volt: újra felfedezte a hitét. Mindez hat hónapon belül történt. A tetoválóművész egyébként azt mondja, tapasztalatai alapján a leggyakrabban eltávolított tetoválások közé a 90-es évek slágerei, a törzsi minták tartoznak. Persze mindig vannak trendek, amelyek nyomait később megszállottan próbáljuk eltüntetni testünkről – ilyen például a 2010-es években a labdarúgók és az influenszerek által kedvelt, metszéssel vagy égetéssel készült hegtetoválások. Ezekkel egyébként nemcsak az a baj, hogy a minta sokszor a gyógyulás után nem lesz egyenletes, de nem is lehet őket nyomtalanul eltüntetni.
Forrás: Reddit
Hidasi Péter a Fetish Studio vezetője szerint nem minden megbánt tetoválás elrontott tetoválás. „Van egy hölgy, akinek egy tök cuki dinoszaurusz van a kezén, amit azért tetováltatott magára, mert a kisgyereke nagyon szereti a dinoszauruszokat. Csakhogy egy év után se tudta megszeretni, pedig jól volt megcsinálva a tetkó. De tüntettem már el náci tetoválást, amit már megbántak, sőt börtöntetkót is. Egy pasinak például az arcát lézereztem, amin 15-20 kicsi minta, hülye felirat volt. Nem tudtam eldönteni, hogy azért csináltatta, mert följebb akart kerülni a hierarchiában, vagy azért, mert lefogták és széttetoválták az arcát.
A legtipikusabb megbánt tetkók azonban az előző partnerek nevei.
Nekem egyébként rohadtul tetszenek a régi matrózkultúrára jellemző áthúzott női nevek, igaz, magamra nem csináltatnám meg” – mondja Péter, aki lézeres tetoválás eltávolítással foglalkozik.
Nem valljuk be magunknak, hogy nem tetszik
A tetoválásokkal kapcsolatos statisztikák mára már bőségesek, amiről azonban nem beszélnek annyit (legalábbis nem nyíltan), hogy hányan bánják meg a tetoválásukat. A számok némileg ellentmondásosak; egy kutatás szerint 600 válaszadó 75 százaléka bánta meg a tetoválást, egy másik felmérés azonban arra jutott, csupán a megkérdezettek 17 százaléka visszakozott volna később.
Ha a 17 százalékot fogadjuk el igazak, akkor mi a helyzet a fennmaradó 83 százalékkal? Vajon mindegyik nagyszerűen sikerült, vagy tökéletesen kifejezi személyiségüket? A Psychology Today cikke szerint egyikről sincs szó. Esztétikai preferenciáink változnak, gyakran gyökeresen, ennek ellenére múltbeli tetoválásainkat ritkán bánjuk meg. Pedig újabb kutatási eredmények szerint az esztétikai preferenciák változása meglepően gyors és gyakori, sokszor nem is tudatos. Ízlésbeli preferenciáink középkorúként a legstabilabbak, és sokkal változékonyabbak a fiatalabb és némileg meglepő módon az idősebb korosztályban. De még a legstabilabb korcsoportba tartozó emberek esztétikai preferenciái is legalább kéthetente jelentős változáson mennek keresztül – akár még egy bevásárló központban elhangzó dal is módosít egy keveset zenei ízlésünkön. Ráadásul miközben mindannyian azt gondoljuk, sokat változtunk az elmúlt öt évben, vonakodunk elismerni, hogy a következő öt évben sokat változhatunk. Akkor mégis mitől különlegesek a tetoválásaink, hogy statisztikailag csak ilyen kevesen bánjuk meg őket?
A legvalószínűbb magyarázat a kognitív disszonanciához kapcsolódik. A kognitív disszonancia valamiféle mentális konfliktus által kiváltott kellemetlen érzés, amely főleg akkor fordul elő, ha olyasmit teszünk, ami kirívóan ellentmond annak, ahogyan magunkról gondolkodunk. Például megkívánjuk a húst lelkes vegán állatvédőként, vagy rágyújtunk, pedig tudjuk, hogy a cigi tüdőrákot okozhat. A kognitív disszonancia csökkentésének legelterjedtebb mechanizmusa az, hogy valamilyen módon meggyőzzük magunkat arról, hogy nem tettünk semmi rosszat; biztos szüksége volt a szervezetünknek húsra vagy egy slukkra. Tehát nincs konfliktus és nincs disszonancia; amit csináltunk, az teljesen ésszerű volt, és nincs okunk emiatt bánkódni. Valami ilyesmi (de sokkal enyhébb formában) történik a tetoválásokkal. Még ha észrevesszük is, hogy a tetoválásnak kicsit kevésbé színesnek kellett volna lennie, nagyon valószínűtlen, hogy ezt kifejezetten bevalljuk magunknak. Fájdalmas, fárasztó és költséges megszabadulni a tetoválástól, így sokkal könnyebb elhessegetni azt az érzést, hogy valamit elrontottunk. Bár a felkavaró konfliktus érzése (a megváltozott esztétikai preferenciánk és a változatlan tetoválásunk között) továbbra is fennáll, de a szőnyeg alá söpörjük, és azt mondjuk, „tetszik nekem ez a tetoválás, mert ez az enyém, és remek az ízlésem”. Bár a kognitív disszonancia ilyen tökéletes kezelése jó dolog, mert pénzt takarítunk meg, és nem kell vesződnünk a lézeres eltávolító műtéttel, de ennek is megvannak a maga veszélyei: a túl sok feloldatlan kognitív disszonancia nem tesz jót, függőséghez vagy akár étkezési zavarok különféle formáihoz vezethet.
Forrás: Reddit
A megbánás okai elég változatosak. Egy nemrégiben végzett Harris Poll felmérésben 2225 amerikai felnőttet kérdeztek meg arról, miért bánták meg a tetoválásukat. A leggyakoribb válaszok a következők voltak: túl fiatalok voltak, amikor elkészítették a tetoválást; személyiségük megváltozott, vagy a tetoválás nem illik jelenlegi életmódjukhoz; olyan nevet tetováltattak magukra, akivel már nincsenek együtt; a tetoválást elrontották, vagy nem tűnik profinak; vagy nincs értelme. A felmérésben a válaszadókat arról is megkérdezték, melyik az a hely a testükön, amit leginkább megbántak tetováltatni; ide tartozott a hát felső része, a felkar, a csípő, az arc és a fenék.
A harmincas éveiben járó Zoli például tetoválásainak stílusa és elhelyezése miatt bánta meg döntését. „A tetoválás, amit a leginkább megbántam, egy törzsi tetoválás a hátamon.” Bár Julihoz hasonlóan ő sem tervezi, hogy teljesen eltávolítja, szeretné elfedetni valamivel, ami jobban tetszik neki.
Évek kemény munkája meg nem történtté tenni
Persze hiba lenne abba az illúzióba ringatnunk magunkat, hogy rossz döntéseink játszi könnyedséggel kiradírozhatóak és jóvátehetőek. A lézeres tetoválás eltávolítás egyáltalán nem egy fáklyásmenet. Hosszú, drága és embert próbáló folyamat, ráadásul nem minden esetben jár sikerrel. Vannak például olyan színek, amelyek makacsul ragaszkodnak hozzánk, és bár el lehet őket halványítani jelentősen, a nyomuk megmarad. Persze ilyenkor is van megoldás. „A lézerezés egyik kimenetele lehet, hogy annyira elhalványítjuk a tetoválást, hogy azt le lehessen fedni egy másik tetoválással anélkül, hogy belezavarna, kilátszódna alóla. Tapasztalatom szerint azonban a megbánt tetoválásokat nagyobb arányban akarják véglegesen eltüntetni” – véli Hidasi Péter.
Persze csak ha van rá lehetőség.
Vannak színek ugyanis, amelyek alig vagy nem távolíthatóak el.
„Maga a lézeres eltávolítás úgy működik, hogy a lézer behatol a bőrödbe, és a festék pigment elnyeli ezt a nagyon gyorsan és forrón rezgő lézert. Ez nem feltétlenül tetováló festék pigment, hanem lehet öregedési folt vagy bármilyen pigmentanyag, ami a bőrödben van. Attól függően, hogy a pigment milyen színű, milyen világos vagy sötét, különböző módokon nyeli el a lézert és robban tőle egyet. A fehér szín például egyáltalán nem nyeli el a lézert. Amikor viszont fekete tetoválást lézerezek, akkor a lézer behatol a bőrödbe, és a bőrben lévő folyadék, mint egy fehér kis ponthab, kicsapódik a bőröd tetejére. Olyan, mintha egyből kihalványodna, szürkévé válna, a lézer azonban nem szedi ki belőled a festéket, csak robbantgatja ezeket a pigmenteket. Viszont ha fehérre lövök rá, semmilyen eredmény nem látható, nem pirosodik a bőr, nem lesz rajta vízpára. Általában ugyanez van a pirossal is, a türkizkékes-zölddel, a kékkel. Volt itt egy srác, akinek mindkét vállán hatalmas kék minta volt, amit le akart szedetni. Ha ugyanez feketében van rajta, akkor azt tudtam volna neki mondani, hogy ha elég sokszor jön hozzám, akkor garantálni tudom, hogy eltüntetem, de a kék szín esetében csak azt tudom garantálni, hogy nem tudom jól kiszedni. Most gondolj bele, elkérek tőle alkalmanként 40 ezer forintot, majd tíz alkalom után is még tökre látszik a bőrén. Ezt a felháborodást nem kockáztatnám meg.”
Képünk illusztráció – lézeres eltávolítás egy bostoni rendelőben (Fotó: Wendy Maeda/The Boston Globe via Getty Images)
És ha már az anyagiak. A kicsi, a közepes és a nagy tetoválások 5,10 és 15 ezer forintot jelentenek alkalmanként, de vannak olyan minták, amelyek ennél jóval többe kerülhetnek. Emellett van egy méretbeli határa is a dolognak: két összezárt tenyérnyi tetoválás az, amelynél nagyobbat egy alkalommal már nem illik megcsinálni egészségügyi okokból. „Buta hasonlattal azt szoktam mondani, hogy ha a fehérvérsejtjeid akkorák, mint egy ember, akkor a tetováló festék pigmentek akkorák, mint egy hegy – a sejtek nem tudnak velük mit kezdeni. A lézer nem csinál mást, mint behatol a bőrödbe, és mint a kőtörő munkás az út szélén, elkezdi a követ csapkodni egy kalapáccsal. A kő megmarad, de most már van egy csomó kavics is körülötte. Ezeket az apró kavicsokat a fehérvérsejtek szépen összelapátolják, és a nyirokrendszereden keresztül kiürítik belőled. Ha tehát nagyon sok anyag szabadul be egyszerre a nyirokrendszerbe, akkor megbetegíthet – magyarázza Péter, aki szerint tetoválásfüggő az is, hány alkalomra lesz szükség. – Minimum 5 éve készült tetoválás eltüntetése, ami egyszer lett beütve a bőrödbe, legalább 10-12 alkalmat jelent, és mivel két kezelés között másfél hónapot kell várnod, így akár 2 évig is eltarthat egy kezelés. De vannak olyan tetkók, amelyekben három réteg festék van, vagy a takarásnak a takarásai, sőt a takarás takarásainak a takarásai. Legnehezebben mégis azokat a tetkókat lehet kiszedni, amiket otthon csináltak kontárok. Ha ugyanis egy rendes tetováló csinálja, akkor a festék nagyjából ugyanabban a rétegben van a bőrben, míg ha egy hozzá nem értő csinálja, akkor ezek viszonylag különböző rétegekben találhatóak.”
Fiatalság, bolondság
Míg egyesek számára a tetoválással kapcsolatos elégedettség sosem szűnik meg, mások már másnap bánják az egészet. Az Advanced Dermatology jelentése szerint azok közül, akik már az első napokban megbánták döntésüket, 4-ből 1 spontán és hirtelen döntött a tetoválás mellett, míg a megkérdezettek 5 százaléka számolt be arról, hogy több éve tervezte már tetoválását. A válaszadók 21 százaléka mondta azt, hogy a megbánás úgy egy évvel azután következett be, hogy megcsináltatták a tetoválást, 36 százalékuknak pedig több évbe tellett, mire kételkedni kezdtek a döntésükben.
Ennek elkerülése érdekében hasznos megfontolni néhány tippet még a tett előtt. A test bizonyos területei például nem gyógyulnak olyan jól, mint mások. Az ujjak oldalán lévő tetoválások pont ilyenek, a napi tevékenységekben és teljesítményben betöltött szerepük és a napfénynek való kitettségük miatt könnyen elhalványulnak. Csökkenti a megbánás esélyét, ha ellenállunk a „tetoválók átkának”, vagyis aktuális szerelmünk nevének magunkra hímzésére vezérlő kényszerítő erőnek. Fontos tudatosítanunk, valóban magunknak csináljuk-e a tetoválást, vagy inkább egy aktuális stílust vagy trendet követünk-e. Ha pedig nem vagyunk biztosak abban, hogy helyes döntést hozunk-e, várjunk, és hat hónap múlva is nézzük meg, még mindig szeretnénk-e.
Forrás: Reddit
Fontos szempont a kor is: szakértők szerint érdemes 25 éves korunkig várni az első tetoválásunkkal. Ebben a korban fejlődik ki ugyanis teljesen a prefrontális kéreg, az agynak az előre tervezésért és a kockázatvállalásért felelős része, ezért a meggondolatlan, később megbánt cselekedett tipikusnak tekinthetők e kor előtt – nem véletlenül mondták nagyszüleink fejüket ingatva, „fiatalság, bolondság”. A későbbi megbánás esélyét növeli, hogy a fiatalabb korosztályban jelentős a hírességek befolyása; a tetoválás lehetőséget kínál az utánzásra, az összetartozásra, az önkifejezés ifjonti demonstrációjára. Érdekes, de a tetoválás megbánása ezért (bizonyos esetekben) a pszichológiai fejlődés jele lehet, mivel az élettapasztalat fejleszti az identitást és az önértékelést.
Átgondolatlan döntések
Vannak sztárok, akik óriásplakátnak használják a testüket, és vannak, akik egyfajta vázlatfüzetnek, amelybe bármit felskiccelhetnek, ha nem tetszik az eredmény, maximum kisatírozzák, átrajzoltatják. Ganxsta Zoleenak saját bevallása szerint is olyan bőre, mint egy matekfüzet, könyvében sokat anekdotázik arról, mi miért került rá, és hogy ez jó ötlet volt-e utólag. „A kezemre először a THUG felirat és az UZI, illetve a KL került, ami a Kartelt jelöli. Laca szerint az Kalmár Laci. Később ment rá a Z betű és az 1966, azaz a gyártási szám, amit azóta többször át is üttettem. Aztán egy CCCP is felment, de abból Boca lett. Az eredetit még a Die Hard 5 kedvéért tetettem oda, amiben egy orosz terrorista sofőrt játszottam. A Hyvä Suomi 1995-ben készült el. A történelem során akkor először nyertek a finnek hokivébét. 100 éve szurkoltam már nekik, és még a közelébe sem kerültek a címnek soha. Minden hokis nagyhatalom nyert már, csak Finnország nem, pedig ők is hokis nagyhatalom. 2011-ben újra nyertek, akkor a 2011-et is feltettem. Ezt így látta a Myllys, és van is egy fotóm, hogy nézi a tetkómat. A finn címert jóval később, egy-két éve varrattam fel. A HIFK is rajtam van, az a kedvenc finn csapatom. Ott játszott a kedvenc játékosom, Jere Karalahti. Aztán itt van Ice-T, és volt egy Ice Cube is, de Ice Cube-ra egyszer megharagudtam (nem emlékszem, hogy miért), és áthúzattam egy Exploited-koponyára. Néha olyan vagyok, mint a Szasza, és akkor összevissza satíroztatom magam. Ice T-t viszont örökre megtartom, mert mindig nagy kedvencem volt, és alá is írta a karomat, amit szintén átüttettem” – írja Döglégy a világ körül című könyvében.
Néha a határozott terv sem segít
Persze a tudatosabb emberek is néha pórul járnak, és már abban a percben utálják a tetoválásukat, hogy az felkerül rájuk. Bence például határozott ötlettel érkezett (egy levél az alkarján), de a művész mégsem azt varrta rá, amit elképzelt. Mivel fiatal volt és félénk, azt hazudta, imádja, de ez nem volt igaz. Később egy rózsát varratott a levél fölé, de ez nem segített a helyzeten. Most már ő is úgy látja, a legjobb az lett volna, ha úgy kezelte volna a tetkóját, mint egy félresikerült ételt: kiöntötte volna az egészet a lefolyóba ahelyett, hogy fűszerekkel próbálta volna feljavítani a dolgot.
Zsófinak is van egy javításra szoruló tetoválása, ő szintén egy öntörvényű tetováló kelepcéjébe került. Magát a mintát nem bánta meg, a tetováló személyét annál inkább. „A megkérdezésem nélkül változtatta meg a rajz színvilágát, így került egy fekete hajú tündér a hátamra, vörös hajú helyett. Azzal indokolta a változtatást, hogy a piros ruha, narancsos haj szerinte sok volt úgy – pech, hogy a kép engem szimbolizálna, akinek vörös haja van eredetileg…” – mondja Zsófi, akinek fontos volt az eredeti elképzelés szimbolikája, mert egy igen személyes eseményt jelenített meg – a nagypapájának elvesztése felett érzett fájdalmat és az abból való felállást jelképezte a rajz. Ami különösen bosszantó volt számára a dologban, hogy a tetoválást hosszú tervezés előzte meg: Zsófi ajánlás alapján jutott el a művészhez, akinek a portfóliója kifejezetten igényes munkákból állt. E-mailben megkapta az eredeti rajzot, visszaküldte a tervet, úgy tűnt, minden flottul megy. Az első körben nem is volt baj, csak félévre rá, a tetoválás véglegesítésénél. „Sajnos nem volt lehetőség menet közben ellenőrizni, hogy halad. És mivel nem volt velem kísérő, így nem is vehettük észre, hogy az előre megbeszélt színeken módosított menet közben. A végén foghegyről annyit mondott, hogy szerinte a »sok piros« nem mutatott volna jól együtt, de azt már nem tudta megmagyarázni, ezt miért nem tisztáztuk a legelején. Ha előre tudom, hogy a színválasztás nem a legideálisabb, akkor a ruha színét változtathattuk volna, abban volt mozgásterünk.”
Zsófi mindennek fejében még allergiás is lett a piros pigmentre, ezért a szoknya egy területén kidobta a bőre a festéket és egyenetlen lett a színezés. A lézeres eltávolítás lehetne a megoldás, majd újraüttetni, de erre, nem fog vállalkozni. „Mondanám, hogy a tanulság az, hogy végig kommunikálni kell, de nálam ez megvolt” – mondja szomorúan, és továbbra is kitartóan keresi azt a tetováló művészt, aki képes lesz kijavítani kollégája hibáját.
