

Arnold Schwarzenegger is érintett abban az autóbalesetben, amelyben négy autó ütközött össze Los Angeles Brentwood városrészében, és egy nőt könnyebb sérülésekkel kórházba kellett szállítani – írja a TMZ.
A baleset helyi idő szerint péntek délután történt nagyjából egy mérföldre Schwarzenegger otthonától. A színész hatalmas SUV-ja, egy GMC Yukon, egy Toyota Priusszal ütközött, és a méretkülönbség miatt szinte ráhajtott, maga alá gyűrte a kisebb jármű elejét. Ezután két másik autó is ütközött.
A beszámolók szerint Schwarzenegger sértetlenül szállt ki a kocsijából, és csak amiatt aggódott, hogy jól van-e a nő. A színésszel utazott jó barátja, Jake Steinfeld is, ő sem sérült meg.
A TMZ rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, egyelőre úgy tűnik, hogy a baleset Arnold hibája volt. A színész balra kanyarodott, de a balra kanyarodó lámpa még piros volt.
(Kiemelt kép: Andreas Rentz/Getty Images)