nlc.hu
Egészség
Schobert Norbert bocsánatot kért

Schobert Norbert bocsánatot kért a testszégyenítésért: „Iszonyú gyökér voltam”

Schobert Norbert a Partizán mai vendége, ahol többek között félresikerült nyilatkozatairól is beszélt.

A ma este megjelenő adásban Schobert Norbertet kérdezi a Partizán műsorvezetője. Szó lesz többek között egy korábbi, nagy port kavart kijelentéséről is, melyben a terhesség utáni női testről osztotta meg a gondolatait. Elhangzott több olyan mondat is, amely miatt nagyon sok kritikát kapott. Lecsupaszítva: a házasságot a nő teszi tönkre, amiért nem fogy le szülés után.

schobert norbi

Schobert Norbi (Fotó: Partizán)

Konkrétan így hangzott:

„És amikor az 58 kilós nő helyett a 78 kilós vagy 88 kilós hölgy érkezik meg döngő léptekkel a hálószobába, a férfiak számára kínszenvedés. Egy darabig megy a pornófilmnézés, de nem tudja megkívánni, és itt mennek tönkre az emberi kapcsolatok, és így lesznek a gyerekek félárvák, mert a nők felszedik azt a 20-30 kilót, majd nem tudják leadni.”

A Partizán mai vlogjában tehát erre is rákérdeztek, Schobert Norbi pedig megbánással reagált. „Mekkora hülye voltam, döbbenet!” – mondta, majd hozzátette: „Iszonyú gyökér voltam!” Kijelentette továbbá, hogy már nagyon odafigyel arra, amit mond és tartózkodik a testszégyenítéstől is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top