nlc.hu
Egészség
Orosz-ukrán háború: segítségnyújtás az állatukkal menekülőknek

Orosz-ukrán háború: bőröndökben, szennyeskosarakban menekítik ki állataikat az emberek

Világszerte tömegek mozdultak meg, hogy ahogyan módjukban áll, támogassák azokat, akik Ukrajnában zajló háború miatt menekülni kényszerültek, illetve azoknak is, akik úgy döntöttek, nem hagyják el az országot. Bárhogyan is döntöttek, mindkét csoportban sokan vannak, akik plusz segítségre szorulnak amiatt, mert nem akartak elszakadni kedvenceiktől, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik menhelyi állatokról, vagy állatparkok és állatkertek lakóiról gondoskodnak. Összegyűjtöttünk néhány fontos tudnivalót azoknak, akik segíteni szeretnének.

Amint kitört az orosz-ukrán háború, azonnal jelentek meg a képek arról, ahogyan sokan kedvenceinkkel együtt menekültek le az óvóhelyekre vagy vállalkoztak arra a hosszú útra, ami valamelyik szomszédos ország határához vezettek, még akkor is, ha esetleg karjukban, vállukon kell cipelni nagyobb testű kutyájukat. Mindeközben pedig arról érkeztek a hírek, hogy bizony sokan maradták hátra, mert nem mertek vagy nem tudtak vállalkozni erre az útra, hogy vannak állatparkok, állatmenhelyek, ahonnan sikeresen kimenekítettek állatokat, miközben a kijevi állatkert lakóit éhínség fenyegeti, egy harkivi ökoparkban pedig több állat is megsérült, illetve elpusztult a városban folyó harcok következtében, vagyis a háborús helyzet állatvédelmi szempontból is egyre drámaibb és kiélezettebb. 

Segítségnyújtás a határon innen

Az ENSZ becslései szerint múlt péntekig legalább 2,5 millióan hagyták el Ukrajnát a háború miatt, és eddig közel 225 ezer menekült érkezett hazánkba.

Ez a szám pedig folyamatosan nő, így nyilvánvalóan azok is, akik állataikkal próbálnak átjutni. Miután Ukrajna a veszettség zoonózis szempontjából „aggályos ország” besorolásába esik, normál esetben szigorú feltételei vannak a társállatok utaztatásának, de a kialakult helyzet miatt az illetékes hatóságok engedélyezték, hogy az Ukrajnából menekülők magukkal hozhassák társállataikat akkor is, ha nem felelnek meg az érvényben lévő állategészségügyi előírásoknak. Ehhez egy regisztrációs lapot kell kitölteniük, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bejelentette, hogy támogatói programot is indít, hogy az Ukrajnából menekülők társállatai megkapják az esetleg hiányzó veszettség elleni oltásukat és a mikrocsipet.

„A helyszínen dolgozó állatorvosaink ott helyben, ingyenesen beoltanak minden négylábút veszettség ellen. Emellett felmérik egészségügyi állapotukat, így annak, aki tovább akar utazni a háziállattal, a következő országba való belépésnél könnyebb dolga lesz a többnyelvű nyelvű igazolás birtokában”nyilatkozta néhány nappal ezelőtt a Borsnak Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.

Az adminisztráció megkönnyítése ugyan nagy segítség lehet, de sajnos nem elég, de szerencsére a konfliktusról szóló első hírek után civilszervezetek és magánemberek tömegével döntöttek úgy, hogy igyekeznek. Ahogyan szinte azonnal létrejött egy Facebook-csoport az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére, a közösségi oldalon van olyan csoport is, amit azért hoztak létre, hogy a háború miatt segítségre szoruló gazdiknak és állataiknak tudjunk felajánlásokat tenni.

 kutya macska menekültek orosz-ukrán háború

Egy ukrán menekült nő a kijevi pályaudvaron, vállán a macskájával, február 25-én (Fotó: Daniel LEAL / AFP)

„A szociális érzékenységünk indította útjára a csoportot, és az a tudat, hogy egyedül mindannyian kevesek vagyunk a segítséghez. Ezért szerettünk volna egy olyan egységet alkotni, ahol mindenki megtalálja azt, amiben a leginkább segíteni tud. Mivel a saját állatmentő csoportunk egy elég jól működő kis közösség, mertünk erről nagyobban is álmodni. A gondolat, és az enter megnyomása közt pár perc volt csak a különbség. Mi kezdésből csak az állatokra fókuszáltunk, de természetesen az emberek segítése is fontos, de arra vannak nálunk képzettebb emberek is, akik úgy gondoltuk, hogy megcsinálják az arra irányuló csoportokat. Tudtuk, hogy valamelyest egybe fognak olvadni a dolgok, de ez így van rendjén” – nyilatkozta az nlc-nek Benke-Kovács Gabriella az Érdi Civil Állatmentőktől

A korábbi cikkünkben megszólalókhoz hasonlóan ők azt tanácsolják, hogy érdemes valamilyen szervezethez, vagy szervezett megmozduláshoz csatlakozni, tőlük kérni tájékoztatást, ha valaki adományozni szeretne. „Fontos a segítségnyújtás, de próbáljunk meg jól segíteni a mindenkori helyzetnek megfelelően. Magánemberként nehéz jól látni, mit, hova, mikor, kinek adjunk. Mindenképpen a megbízható, átlátható etikusan gyűjtő szervezeteket tudjuk javasolni, akiktől valóban célba is érkezik a felajánlott adomány” – válaszolta kérdésünkre Pompár Ágnes az Állatvédők Érdekvédelmi és Szakmai Szövetségétől.

Hozzátette, ha valaki önkéntesként szeretne segíteni, akkor is a megfelelő szervezetekhez érdemes fordulni. „A szó hagyományos értelmében itt nem kell az állatoknál segédkezni, talán fontosabb a tájékoztató jellegű segítségnyújtásban részt venni, hol, hogyan tudnak segítséget kapni az állataiknak a menekülők, ha például állategészségügyi problémák merülnek fel, ha felszerelés szükséges.”

Ami a tárgyi felajánlásokat illeti, tájékoztatásuk szerint segítség bármilyen azonnal fogyasztható élelmiszer az embereknek, és az állatoknak is, illetve az ilyen élelmiszerekből összeállított csomagok, amiket magukkal tudnak vinni. Emellett pedig pórázok, nyakörvek, szállítóboxok, a kutyásoknak tisztasági zacskók, a macskáknak higiéniai alátét a hordozókba, vagyis alapvetően minden felszerelési tárgyak amivel utazni, közlekedni tudnak, de az átmeneti szállásokon jól jön a táp és az alom is. „Azt próbáljunk adni, amire nekünk is szükségünk lenne. Nem azt kell átadni a segítő szervezeteknek amitől szabadulni akarunk, hanem azt, amivel valós segítséget nyújtunk. Sose kerüljünk ilyen helyzetbe, de legyen bennünk annyi jóérzés, amivel át tudjuk érezni a menekülők problémáit, szükségletét.”

Ha valakinek nincs felesleges hordozódoboza az sem baj, sőt. „Ami most hatalmas probléma, hogy a határra érkezők állatai bőröndökbe, levegőtlen dobozokba, szennyeskosarakba vannak zárva, mindenki abba pakolta az állatokat hirtelen, amibe tudta. Hiába vannak a határon kihelyezett ketrecek, boxok, tovább indulásnál ezeket nem tudják magukkal vinni a menekültek. Ezért, kérünk benneteket, aki csak tud, TEXTIL hordozókat és sporttáskákat gyűjtsön, hozzon, amennyit csak tud, rengetegre van szükség minden méretben! Óriási segítség, ha a sporttáskák eleve kilyuggatva érkeznek hozzánk, a levegő miatt. Ezeket a táskákat, hordozókat azonnal oda tudjuk adni a menekülteknek, hogy kényelmesebben, kevesebb stresszt átélve utazhassanak tovább az állatok velük, illetve juttatunk ki Ukrajnába is” írta a PCAS Állatmentő Egyesület egy néhány nappal ezelőtti posztjában, amiben egy másik Facebook-csoport elérhetősége is szerepel, ahol várják a segítségnyújtókat.  A listát a szükséges dolgokból tovább lehetne folytatni, az Orpheus Állatvédő Egyesület elnöke, Seres Tamás megkeresésünkre elmondta, ők állatgyógyászati dolgokat is, mint például féregtelenítő tablettát, bolhanyakörveket is szívesen elfogadnak.

Természetesen lehet nem tárgybeli felajánlásokat is tenni, ők azok felajánlását is szeretettel várják, akik gyűjtőpont létesítenének, vagy segítenének a szállításban. Emellett természetesen pénzzel is lehet támogatni a hazai és a határon túli szervezeteket is. Benke-Kovács Gabriella felhívta a figyelmet, azok a menhelyek, akik a veszélyes területeken, vagy annak közelében vannak sokszor csak az anyagi segítséggel tudnak boldogulni, mert a segélycsomagok nem biztos, hogy el tudnak jutni hozzájuk, viszont a pénzből remélhetőleg meg tudják vásárolni azt, amire szükségük van. És azt, hogy remélhetőleg, azt sajnos a jelenlegi helyzetben duplán alá kell húznunk, derült ki Pompár Ágnes nyilatkozatából. „Ne felejtsük el, háború van. Akadoznak az áruszállítások, van ahol meg is szűntek, az automaták kifogytak.”

Ha mégis ezt a módját választjuk a segítségnek, muszáj körültekintőnek lenni. „Nagyon sok visszaélésre ad viszont lehetőséget egy ilyen helyzet, ezért továbbra is azt kérjük, hogy a hirtelen felbukkanó segélykérő posztokban található számlaszámokra csak akkor utaljon bárki, ha kinyomozta a hovatartozását. A szervezeteknek ott is vannak hivatalos oldalaik, elérhetőségeik, amik mindannyiunk számára láthatóak”  – figyelmeztet az Érdi Civil Állatmentők alapítója. Seres Tamás is hasonló gondolatokat fogalmazott meg. „Mindenki vigyázzon az épségére, illetve csak átgondoltan cselekedjen minden segítő, minden önkéntes.  Ahhoz, hogy a jó szándékú segítők felajánlásai eljussanak a célba, ahhoz az adományok nyomon követése fontos lehet. Frissen alakult szervezetek, vagy civil emberek ilyen irányú támogatása nyilvánvalóan rizikósabb lehet, mint egy évtizedek óta működő szervezet támogatása.”

 kutya macska menekültek orosz-ukrán háború

Menekültek hagyják el Irpint egy lerombolt hídon március 5-én (Fotó: Aris Messinis / AFP)

Persze a fentieken kívül is van, amivel ebben a szörnyű helyzetben segíteni tudunk, és ami tényleg nem kerül semmibe. „Nagyon nagyon sok empátia, megértés, mosoly, egy-egy ölelés. Elképzelni sem tudjuk min mennek ők most keresztül, így minden jó szóért, minden apróságért nagyon hálásak. Nagyon sokan ajánlották fel az otthonaikat, amik ha csak pár napra is, de biztonságot, nyugalmat jelent nekik. Kicsit kipihenhetik magukat, tisztálkodhatnak, és erőt tudnak gyűjteni a további útra.”

„Ők bajban vannak, és ha nekünk sincs túl sok, mégis reményt tudunk adni az újrakezdéshez.”

Sajnos azzal, hogy a háború napokon belül véget ér, nem lehet számolni. „Ebben a pillanatban fejben és lélekben arra készülünk, hogy minimum 3 hónapig tudjuk a vállalásunkat biztosítani. Igyekszünk hetente megszervezni egy kört nagyobb mennyiségű táp adomány kijuttatása céljából. A kinti partnerszervezetünkkel közösen igyekszünk szervezni a már kijutott táp továbbszállításának megszervezését a háborús zónákba, ahol a legnagyobb szükségük van erre. 200-300 fős menhelyeken élő állatok sorsa múlik ezen, az ottani segítők áldozatos munkájának köszönhetően. Itthon pedig folyamatosan igyekszünk a határokon dolgozó állatorvosokkal tartani a kapcsolatot, és hiányzó eszközök pótlásával, biztosításával segíteni munkájukat” – nyilatkozta Pompár Ágnes.

Az elmúlt napokban nagyon sok szó esett az Ukrajnában létrehozott humanitárius folyosókról, az ezekről folyó, kudarcoktól nem mentes egyeztetésekről. Ezeket pedig nemcsak a segítségre szoruló, menekülő emberek szempontjából fontos fenntartani. „Az egyik legfontosabb az a humanitárius folyosó hiánya. Mikor elkezdtük szervezni a missziónkat, mindenhonnan annak ígéretét kaptuk, hogy hamarosan megnyílik egy humanitárius folyosó, amin keresztül könnyebb lesz biztonságosan kijuttatni a nélkülözhetetlen dolgokat, állatok esetében az ellátásukhoz szükséges tápot.”

Pompár Ágnes hozzátette, a pillanatnyi helyzetben nagyon nem indokolt még Magyarországra menteni a határ túloldalán élő állatokat, a kárpátaljai részeken élő állatok még nincsenek közvetlen veszélyben. „Nagyon nehéz jól segíteni ebben a helyzetben. A hazai problémák továbbra is jelen vannak az állatvédelemben. Nem oldódtak meg. Iszonyatos mennyiségű otthontalan állat rója az utcákat és tele vannak folyamatosan a gyepmesteri telepek is. Nem szabad őket sem elfelejtenünk, sem háttérbe szorítanunk.  Ebben a kérdésben megint a nyugat-európai országok tudnak valós segítséget jelenteni, ahol a hétköznapokban is normalizált a helyzet, van valódi kapacitás nagy létszámú mentésekre a háborús területekről.”

Hozzátette, most olyan időket élünk, amikor a lehető leggyorsabban kell reagálni a helyzetekre, amikor felül kell néha vizsgálni a döntéseket, és természetesen ha elhúzódik ez a háborús válság, vagy a jelenlegi frontvonal közelebb kerülne hazánkhoz, természetesen ők is ennek megfelelően változtatnak a feladatvállalásukon. 

Segítségnyújtás a határon túl

A nagyobb nemzeti állatvédő szervezeteket is lehet támogatni, sokan közülük szintén igyekeznek segíteni, ahogyan tudnak. A Humane Society International (HSI) nemcsak az Ukrajnából elmenekült embereknek, illetve kedvenceiknek igyekszik biztosítani a legszükségesebbeket, de helyi és nemzetközi szervezetekkel együttműködve azon dolgoznak, hogy a háború sújtotta régióban is megfelelő támogatást kapjanak a nehéz helyzetben lévők „Egyike vagyunk azoknak a nonprofit szervezeteknek, amelyek a Németországba, Lengyelországba és Olaszországba érkező, kedvtelésből tartott állatokkal rendelkező menekülteknek segítenek anyagi támogatás, élelem és ingyenes állatorvosi ellátás formájában tisztában vagyunk azzal is, hogy azok, akik Ukrajnában maradnak a háziállataikkal, valamint a menhelyek, állatkertek és mentőközpontoknak is szüksége van a segítségre azon dolgozunk, hogy helyi jótékonysági szervezetekkel vagy nemzetközi szervezetekkel együttműködve megtaláljuk a módját annak, hogy ezt biztosítani tudjuk számukra” – nyilatkozta az nlc-nek Kelly Donithan, a HSI egyik vezetője.

Hozzátette, Ukrajnában nemcsak komoly humanitárius válsággal kell szembenézni, hanem egyre nagyobb állatjóléti válság van kialakulóban. „Több száz állatmenhely, állatmentő és állatorvosi klinika van országszerte, ahonnan nem tudják evakuálni az állatokat, miközben ők is komoly kihívásokkal szembesülnek a támadások miatt, valamint problémát okoz az élelmiszer-, víz- és áramhiány, a rászoruló állatok növekvő száma, illetve az állatorvosi ellátás és az ellátáshoz való hozzáférés hiánya.” Az, hogy ki tudják menekíteni az állatokat pedig nagyon fontos lenne, állítólag már több menhelyet is ért találat. Az első hírek szerint például a Kijev külvárosában található Best Friends menhelyet teljesen elpusztította a lövedék, és több mint ezer kutya pusztult el a keletkezett tűzben, később kiderült, hogy az ott dolgozóknak sikerült kinyitni a ketrecek ajtaját, így sok kutya és macska el tudott menekülni.

 kutya macska menekültek orosz-ukrán háború

Egy ukrán lány macskájával a szlovák határon (Fotó: PETER LAZAR / AFP)

Sajnos ez nem jelenti azt, hogy életük ne lenne veszélyben, ahogyan annak a több tízezer társuknak is, amik velük együtt Ukrajna szerte az utcán élnek. Az országban a háborút megelőzően is magas volt a kóbor állatok száma, de ez csak tovább nőtt, hiszen nem mindenki menekült együtt a kutyájával, macskájával, sokukat hátrahagytak, az utcára engedtek. Ugyan vannak állatvédő csoportok és magánszemélyek, akik a jelenlegi körülmények között igyekeznek gondoskodni a nagyszámú, utcán élő állatpopulációról, de ezzel testi épségüket, életüket is veszélyeztetik. Kelly Donithan kiemelte, az állatvédők mellett sajnos nehéz helyzetbe kerültek azok a családok is, amelyek még nem hagyták el otthonukat, őket is súlyosan érintik az ellátási nehézségek. Utóbbi probléma enyhítése érdekében a HSI összefogott a romániai Vöröskereszttel, hogy állateledelt juttasson a háború sújtotta országba. 

Ugyan a társállatokról viszonylag sok szó esik, a haszonállatok ugyanúgy veszélyben vannak, főleg, hogy a számukból és a logisztikai nehézségekből adódóan az ő kimenekítésükre sincs igazán lehetőség, és hasonló helyzetben van nagyon sok vad- illetve egzotikus állat is. Ukrajnában több ezer vadon élő és egzotikus állatot tartanak állatkertekben, állatmentő központokban és állatmenhelyeken, illetve magántulajdonban is vannak példányok, tudtuk meg.

„Az állatkertekben és menhelyeken a legtöbb állatról még mindig a személyzet gondoskodik, bár a társállatokat tartó létesítményekhez hasonlóan sokuknak ugyanolyan extrém kihívásokkal kell szembenézniük. Ezen állatok evakuálása ráadásul szintén nagy kihívást jelent, és gyakran szinte lehetetlen. Tudjuk, hogy több száz egzotikus háziállat is rekedt lakásokban Ukrajna-szerte, és nem tudni, mi lett a sorsuk. Ezekről az állatokról még békeidőben sem könnyű gondoskodni, de biztonságuk és jólétük különösen bizonytalan most, hogy egy háborús övezetben rekedtek, és ez komoly aggodalomra ad okot. Nincs kétségünk afelől, hogy a róluk gondoskodni próbáló emberek nagy bajban vannak, és a UAnimalsnak nyújtott pénzügyi támogatásunk egy részét a fogságban tartott vadon élő állatok megsegítésére fordítjuk” – nyilatkozta Kelly Donithan.

A UAnimals, ami állatkerteknek, állatorvosi klinikáknak, állatmenhelyeknek és társállatokat gondozó családoknak is igyekszik segíteni a HSI helyi egyik partnerszervezete. A UAnimals Facebook-oldalán napi összefoglalót közöl az aktuális helyzetről. Egyik legutóbbi beszámolójuk szerint nagyon sok menhelyet az orosz csapatok miatt nem lehet megközelíteni, ami azt jelenti, hogy az adományokat sem lehet eljuttatni, illetve az állatokat sem lehet onnan evakuálni. „Ez azt jelenti, hogy az elzárt menhelyeken élő állatok élete napról napra egyre nagyobb veszélybe kerül. Igyekszünk kapcsolatban maradni a menhelyek tulajdonosaival, és keressük a lehetőséget arra, hogyan tudnánk segíteni a menekülésben” – írják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top