nlc.hu
Egészség
Pintér Ada a nyilvános szoptatásról

„Megtanultam közszeméremsértés nélkül előkapni a cickót” – Pintér Ada a nyilvános szoptatásról

A műsorvezető szerint sokkal sértőbb dolgokat is látunk az utcán, mint egy szoptató anya.

Pintér Adának az utóbbi időkben igen megváltozott a hozzáállása a szoptatáshoz, hiszen mint mondja, az ember alapvetően szégyenlős és nem szeretné mutogatni magát. Viszont onnantól fogva, hogy valaki életet adott egy gyereknek, a prioritás megváltozik.

Pintér Ada

Pintér Ada is támogatja a nyilvános szoptatást – Forrás: RTL Klub / Reggeli – videó

Amikor a műsorvezető kislánya megszületett, előre eltervezte a szoptatás rendjét, ám hamar kiderült, hogy Freya akkor fog enni, amikor akar, ehhez pedig neki kell alkalmazkodnia. A közösségi oldalán elmesélte, hogy az elején még körülményesebben tekintett az útközbeni szopizásra: takargattam magát, félrevonult, sőt azon stresszelt, hogy mit szólnak majd mások. Idővel azonban belejött, és most már bárhol, bármikor meg tudja oldani a kislánya szoptatását. Megtanultam úgy öltözködni, hogy anélkül tudjam előkapni bárhol a cickót, hogy közszeméremsértésért bevigyenek” – árulta el.

Pintér Ada a Reggeliben is elmondta véleményét a nyilvános szoptatásról, amit ő is támogat. “Az elején sokkal intimebb, mint mondjuk a gyerek egyéves korában, amikor bárhol odarohan, előkapja, mivel már kiszolgálja magát. (…) A legelején én is elvonultam. (…) Freyci már végigszopizta a fél világot. (…) Rengeteget lehet erről olvasni, ez egy állandó téma mostanában, hogy ebből problémát generálnak az emberek. (…) Többször volt rajtam dekoltáltabb ruha, mint amennyit most a gyerek eltakar a mellemből. A szoptatás közben effektíve nem látszik sok minden egy ciciből” – mondta el.

Szerinte abból van a baj, ha megszóljuk egymást. “A para bennünk van, hogy mit fog szólni a Gizi néni a sarkon. De kit érdekel? Miért befolyásolná az életünket? A másik meg, hogy mi közünk van nekünk ahhoz, hogy bárki mit csinál. Amíg engem nem bánt fizikailag, akkor miért kell mindenbe beleszólni?! Szerintem ez kicsit magyar temperamentum, hogy mindig mindenbe be le kell szólni, és mindig marha okosak vagyunk a másik életét illetően” – jelentette ki Ada. 

Sztárok a nyilvános szoptatásról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top