nlc.hu
Egészség

Merkely Béla a koronavírus-oltásokról

Koronavírus: elmondta Merkely Béla, mennyi oltást javasol

Jelenleg 40 koronavírus-fertőzöttet kezelnek.

A koronavírus elleni két alapoltás, valamint a harmadik emlékeztető oltás mindenkinek javasolt a Semmelweis Egyetem rektora szerint. Merkely Béla a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta, ezeket az oltásokat mindenkinek “meg kell szereznie”.

Négy egyetem adatszolgáltatására hivatkozva ismertette, hogy ismét csökken a betegek száma, a Semmelweis Egyetemen csupán 40 koronavírus-fertőzöttet kezelnek, egyet intenzív osztályon. Visszaszorulóban a járvány, sikerült legyőzni a pandémiát, de a fertőzés veszélyes – figyelmeztetett. Megjegyezte, hogy az omikron vagy egyéb variánsok terjedhetnek ősszel is, a koronavírus-fertőzés azonban majd “szépen felsorakozik” a többi felső légúti megbetegedés mellé. Már eddig is négy olyan koronavírust ismertek, amely közönséges náthát okozott. Ez lesz az ötödik olyan vírus, amely felső légúti megbetegedést tud okozni. A fertőzések száma azonban évről évre csökkenni fog, a probléma egyre inkább szezonális jellegűvé válik. Ilyesmi történt a 20. század elején a spanyolnátha esetében is – mondta Merkely Béla.

oltás

Oltanak a Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton Nyíregyházán – Fotó: MTI/Balázs Attila

Három oltást mindenkinek meg kell szereznie, a negyedik-ötödik oltásban a veszélyeztetettek, az idősek esetében kell gondolkodni – jegyezte meg. Magyarországon eddig a lakosság 64 százaléka kapott két, 40 százaléka pedig három adag vakcinát.

Merkely Béla a majomhimlő-fertőzésről is beszélt. Azt mondta, nyilván nőni fog az esetszám, ugyanakkor meglátása szerint nem alakul majd ki olyan globális járvány, mint a koronavírus miatt.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top