Mindössze 30 éves volt az az indiai férfi, aki vezető beosztásban dolgozott egy indiai tévénél és hajbeültetéssel próbálta növelni az önbizalmát. Az egyébként költséges beavatkozásra azonban sajnálta a pénzt, ezért inkább egy olyan ajánlatra csapott le, ami a normál ár töredékéért kínált hajbeültetést.
Athar Rasheed sokallta a plasztikai sebészek által kért, akár több mint kétmillió forintnak megfelelő összeget, ezért inkább egy olyan „szakembert” választott, aki 48-73 ezer forintért is vállalta a megritkult hajkoronán segítő hajbeültetést a 24.hu cikke szerint.
Az olcsó beavatkozásnak azonban rossz vége lett, Rasheed vérmérgezést kapott, ami lassú és fájdalmas halálhoz vezetett. Először a veséi álltak le, majd több más szerve is felmondta a szolgálatot.
A klinika ellen tett feljelentés után két „orvost”, és nekik segédkező két „ápolót” tartóztattak le. „Az emberek azt hiszik, hogy ez egy kisebb beavatkozás, holott a műtét időtartama elég hosszú, körülbelül hat-nyolc órát vesz igénybe. Folyamatosan sok helyi érzéstelenítést kell beadni. Ha valaki nem tudja, mit kell tenni, az eljárás könnyen veszélyessé válhat” – mondta az eset kapcsán a rutinos sebésznek számító Dr. Singh.
Az indiai Nemzeti Orvosi Bizottság szóvivője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a YouTube-ról nem lehet megtanulni ezt a bonyolult esztétikai beavatkozást, azt csak megfelelően képzett orvosok végezhetik el.
Fotó: Getty Images