Tömeges meztelenkedés a bőrrák ellen
Ennél erősebb figyelemfelkeltő kampányt nehezen lehetne kitalálni. 2022. november 26-án körülbelül 2500 ember vetkőzött le teljesen pucérra, hogy pózoljon Spencer Tunick amerikai fotóművésznek a sydney-i Bondi Beachen. Mindezt azért, hogy felhívják a figyelmet a bőrrákra. Tunick, aki arról ismert, hogy tömeges meztelen fotózásokat rendez a világ nevezetességeinél, egy megafon segítségével több pózba szervezte a résztvevőket a tengerparton, mielőtt a résztvevők meztelenül megmártóztak volna az óceánban. A New York-i művész egy jótékonysági szervezettel karöltve tökélte el, hogy felhívja a figyelmet a melanómára, Ausztrália negyedik leggyakoribb rákformájára. Múlt évben ugyanis 17 756 új bőrrákos esetet diagnosztizálnak Ausztráliában, és 1281 ausztrál hal bele a betegségbe.
Spencer Tunick modelljei a sydney-i Bondi Beachen, 2022-ben (Fotó: Saeed KHAN / AFP)
Spencer Tunick modelljei a sydney-i Bondi Beachen, 2022-ben (Fotó: Saeed KHAN / AFP)
A három kislány
Lora Scantling professzionális fotós, aki régóta dokumentálja a születés, a ballagás és az esküvő boldog pillanatait. Aztán néhány évvel ezelőtt mostohaapja és közeli barátjának 1 éves fia is rákban halt meg. 2014-ben Scantling ezért felhívást tett a Facebookon, és felajánlotta, hogy ingyenes fotózást készít oklahomai stúdiójában rákos gyermekek számára. Három család válaszolt a közeli oklahomai városokból. A megbeszélt délután a lányok anyjuk kíséretében megjelentek Scantling stúdiójában. Az egyikük volt az akkor 6 éves Rheann Franklin, aki az agyrák egy ritka formájával küzdött; a 4 éves Ainsley Peters, akit leukémiával kezeltek; és Rylie Hughey, aki 3 éves volt az első fotózás pillanatában, és veserákban szenvedett. Mindegyik lány éveket töltött kórházban és kórházon kívül, és a kemoterápiás kezelések miatt kihullott a hajuk. A lányok még soha nem találkoztak, de hamar összebarátkoztak, és kuncogva pózoltak a kamerának. Scantling átadta a családoknak a fotókat, és közzétett egy képet a Facebookon is, amely már az első napokban több ezer lájkot és hozzászólást kapott. Még abban az évben mindhárom lányt tünetmentesnek nyilvánították.
Az emberek többet akartak tudni a kislányokról, így Scantling éves eseménnyé tette a trió fotózását. Az utolsó fotó róluk 2019-es, azóta nem tudni, mi lett velük. Ekkor a lányok már új barátjukkal pózoltak, a éves Connor Lloyddal, akit leukémiával kezeltek. A világhírűvé vált fotók rákbeteg gyerekek és felnőttek millióinak adtak reményt, mondván „ha ezek a gyerekek képesek leküzdeni a rákot, akkor én is”.
Húsba vágó őszinteség
Tracey Karima Emin 59 éves brit művész, aki önéletrajzi és vallomásos alkotásairól ismert. Emin számos műfajban készít alkotásokat, beleértve a rajzot, a festést, a szobrászatot, a filmet, a fényképezést, a neonszöveget. 2020 tavaszán Emint hólyagrákkal diagnosztizálták, majd 2020 nyarán műtéten esett át, mely során a húgyhólyag és több szomszédos szerv eltávolítására is sor került, azóta sztómával él. Miközben a műtét után elkezdte újjáépíteni életét, megosztotta a kezelés alatt készült rendíthetetlen önarcképeit. Fotói nagyon naturalisztikusak, mert nem gondolja privát ügynek betegségét, mindig őszintén beszélt erről és fokozatos gyógyulásáról, megmutatva, milyen érzékeny és bátor lélek is ő a hangos performansz művész álarca mögött. Bár festményeket is készített betegségéről, a legerősebb alkotásai a témában egyszerű önarcképei, amelyeken sokszor meztelenül, sztómazsákkal látható.
Tracey Emin: A Fortnight of Tears c. kiállítása Londonban (Fotó: Kirsty O’Connor/PA Images via Getty Images)
Szelfi parókában
2018-ban mi is beszámoltunk róla, hogy egy magyar lány nyerte a Huawei európai mobilfotóversenyét, nevezetesen Pávó Réka, aki Art & Leukemia című képével hozta el a nagydíjat. A versenyben húsz ország amatőr és profi fotósai vettek részt. Réka győztes fotóján a saját betegsége elleni küzdelmet örökítette meg. „Fotós. Harcos. Jelenleg is küzdök a leukémiával. Általában parókát viselek, hogy elképzelhessem, milyen lenne egy egészséges, hosszú hajú nőnek lenni” – írta a képéhez csatolt ismertetőben. A lány az Instagram-oldalán és a blogjában egy ideig folyamatosan dokumentálta betegségének különböző szakaszait, majd életét is. Megházasodott, ékszereket kezdett el készíteni, rendszeresen felhívta a figyelmet a véradás és a donáció fontosságára, ám évről évre visszaesett, szervezetét megviselték a folyamatos kezelések is. 2022 májusában Instagram-posztjában sokakat lesújtó hírrel jelentkezett: „Sajnos a betegségemet már nem tudják tovább gyógyítani, mivel már az összes létező protokollt amit lehetett, megkaptam: sikertelenül.” Egy hónappal később hunyt el, hétszeres leukémia-túlélő volt.
Kezelni a halandóságot
A rák – akár gyógyítható, akár végzetes – egyértelműen szembenézet a halállal, így a fotók sem mindig csak a gyógyulást és a reményt ábrázolják. Miután megkapta a negyedik stádiumú tüdőrák diagnózisát, Stephen Starkman elhatározta, hogy dokumentálja utolsó napjait a kórházi osztályoktól a nyugtató természetig. „Minden rákos betegnek megvan a diagnózisának története. Az enyém egy hosszú nap végén jött egy kisváros sürgősségi osztályán. Fájdalmat kezdtem érezni a bal oldalamban, és a kórházba mentem. A CT vizsgálat megállapította, hogy mi a baj. Elmentem a sürgősségire egy rejtéllyel. Rákos diagnózissal jöttem ki. Szüleim rákban haltak meg – anyám 39 évesen, apám pedig 16 évvel később. Ha azt mondanám, megdöbbentem a saját diagnózisomon, az nem lenne igaz, de meglepődtem. És dühös voltam. Aztán jött az egyik legnehezebb dolog, amit valaha meg kellett tennem: elmondani a feleségemnek és a családomnak a diagnózist. Idővel és egy sor vizsgálattal kiderült, hogy kissejtes tüdőkarcinómám van, egy nagyon agresszív és gyorsan fejlődő rák. Azonnal elkezdtem egy sugár- és kemoterápia sorozatot. És úgy döntöttem, hogy a kamerám segítségével dokumentálom az életemet a rákkal. Sok képet ez az idő ihletett. Az agyköd, a látás és az ízlelés nehézségei. A hajam elvesztése. Annyit tudtam, bármi is legyen, be kell fejeznem a kezelést – írta a fotós.
Starkman rákdiagnózisa azt jelentette, hogy hetei vagy jó esetben hónapjai maradnak hátra ezen a Földön. Szerinte ezek a fényképek meghívóként szolgálnak, egy „beszélgetés megnyitására a halandóságról/halálról”. „Néhány héttel a kemoterápia befejezése után egy rutinvizsgálat kimutatta, hogy a rák átterjedt az agyamra. Úgy tudom, hogy ez gyógyíthatatlan. Elhatároztam, és továbbra is eltökéltem, hogy befejezem ezt a projektet. Új képeket hozok létre, amelyek tükrözik azt, amit látok, és amit érzek. Hogy segítsek magamnak és másoknak kifejezni és kezelni a halandóságot. Ezek az én képeim, és ez az én történetem – nemcsak a rákról, hanem azokról is, akik nagylelkűen megosztották saját legmegrendítőbb pillanataikat.”
A fotós könyvében más ráktúlélők is reflektálnak a betegségben való eligazodás során szerzett tapasztalataikra, beszélnek a félelemről, az elszigeteltségről, a fáradtságról és magának az utazásnak a visszatérő témáiról. És a pillanatról: „A feleségem, Debi megtanított a mának élni. Lezárni azt, ami elsöprő, és a pillanatban lenni. A lehető legteljesebben élni minden percben, minden órában, minden nap. Azonban, mint mindig, a sarkon kikukucskált a félelem – és egy óra, ami ketyeg. És mégis, még mindig reménykedni akarok” – mondja Starkman, aki ezekben az órákban is él és alkot.
Egy befejezetlen projekt
A The Final Projekt (A végső projekt) akkor kezdődött, amikor Jo Spence brit fotósnál 1990-ben végstádiumú rákot diagnosztizáltak. Egy évtizeddel korábban túlélte a mellrákot, és a fényképezést terápia részeként használta. Spence költőien gondolkodott a halálról akkor, miközben meglepő helyeken fényképezte beteg testét. Második betegsége során a fotóterápia érzelmileg azonban nehéznek bizonyult, így egy allegorikusabb megközelítés alakult ki. A sorozat arról szól, hogy a rák milyen fizikai következményekkel járt a testén. Spence játékkoponyákat és csontvázakat használt a modern memento mori létrehozásához.
Jo Spence képei a milánói Miarton (Fotó: Pier Marco Tacca/Getty Images)
„Hogyan lehet láthatóvá tenni a leukémiát?” – kérdezte. – Olyan betegséggel van dolgom, amelyet szinte lehetetlen ábrázolni. A mumifikációs rituáléktól kezdve a mexikói Dia de los Muertosig a halál más kultúrákban való láthatósága is érdekelte. Hasonlóan az ókori egyiptomi sírokhoz, amelyeket a tulajdonos életének jelenetei díszítettek, Spence utolsó önarcképeit a túlvilági élet egy formájának tekintette. Miután két évig dolgozott a projekten, miközben betegségével küzdött, Spence 1992 májusában meghalt. A Végső Projekt egy befejezetlen munka maradt.
A Nemzetközi Rákellenőrzési Unió (UICC) által vezetett és évente február 4-én megrendezésre kerülő Rákellenes Világnap egy globális kezdeményezés a rákkockázatokkal kapcsolatos tudatosság és ismeretek javítására, valamint a betegség megelőzésére, kimutatására és kezelésére. A Rákellenes Világnap az egyéneket, a szervezeteket és a kormányokat is bevonja, és rámutat az egészségügyi ellátás terén fennálló számos egyenlőtlenségre, valamint a sok akadályra, amellyel az emberek az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés és a szükséges ellátás igénybevétele során szembesülnek. A 2023-as Rákellenes Világnap a 3 éves Close the Care Gap kampány második éve, amelynek középpontjában a méltányosság kérdése. A rák a világ egyik vezető haláloka a szív- és érrendszeri betegség mellett. 2021-ben a világ kijózanítóan új küszöböt lépett át – becslések szerint 20 millió embernél diagnosztizáltak rákot, és 10 millióan haltak meg. Ezek a számok az elkövetkező évtizedekben tovább fognak emelkedni, pedig minden rák kezelhető, és sok megelőzhető vagy gyógyítható.