A betegek egy részének több mint két napot kellett várniuk a mentőre Angliában – derült ki a brit Munkáspárt által gyűjtött adatokból. A Metro szerint a szigetországban egyre nagyobb probléma az, hogy az embereknek országszerte hosszú ideig kell várniuk a mentőautókra illetve arra, hogy felvegyék őket a sürgősségi osztályra.
Kiugró példa, hogy tavaly decemberben egy beteg 65 órát és 38 percet várt egy mentőre egy 3-as kategóriájú hívás után. Ebbe a csoportba a sürgősnek minősített, de nem közvetlenül életveszélyes esetek tartoznak, ám az irányelvek szerint ilyenkor is ki kéne érnie egy kocsinak két órán belül.
Eközben West Midlandsben és Yorkshire-ben egyes betegek több mint 21 órát vártak a 2-es kategóriájú hívások után. Ezek a hívások, amelyek esetében a célérték 18 perc, szívrohamról és agyvérzésről szóló jelentéseket tartalmazhatnak. A leghosszabb várakozási idő East Midlandsben több mint 26 óra volt.
A Labour for 2022 által gyűjtött adatokból az is kiderült, hogy a betegek hosszú órákat, de akár napokat is várhatnak a kórházbaérkezés után, mire felveszik őket egy osztályra.
A borzasztó állapotok hátterében az egészségügy szervezetlensége mellett az emberhiány és a szakszemélyzet alulfizetettsége állhat: az angliai és a walesi mentőszolgálatok alkalmazottai még karácsony előtt léptek sztrájkba, miután a kormány nem teljesítette bérköveteléseiket. Egy héttel ezt megelőzően Észak-Írországban is volt munkabeszüntetés, illetve decemberben sztrájkoltak a vasutasok, a tanárok, a kórházi ápolók és a buszsofőrök is.