Hallhatunk arról szóló híreket, hogy a túl gyakori hajmosással a várt hatás ellenkezőjét érhetjük el, és hogy a bőrünknek sem tesz feltétlenül jót az erőteljesen tisztító tusfürdők használata. Ez a nő megtalálta a megoldást a problémára!
Az 52 éves brit nő szerint furcsa szokásának egyetlen hátránya, hogy a lánya gyakran kerül kínos helyzetbe miatta, máskülönben teljesen ideálisnak gondolja ezt a tisztálkodási gyakoriságot. „Korábban minden másnap mostam a hajam, mert nem akartam, hogy bárki is megszóljon. Aztán komoly nyakfájdalmak kezdtek gyötörni és igazi kihívássá vált ez a művelet” – idézi fel a kezdeteket Clare.
Hogy mentse a menthetőt, copfban hordta a haját, de még így is sokat idegeskedett amiatt, hogy vajon mit gondolnak róla mások. Egyszer csak azon kapta magát, hogy annyira elkényelmesedett, hogy 3 hetet kihagyott két hajmosás között, megjelenése mégsem volt olyan szörnyű, mint ahogy azt korábban elképzelte.
Mivel otthonról dolgozik, nem kell attól tartania, hogy a kollégái rossz szemmel néznek majd rá, mostanra pedig eljutott arra a pontra, hogy az sem érdekli, ha a boltban vagy a postán lévők megvetően néznek rá. Azt meséli, hogy igazából nincs is miért szégyenkeznie: a haja alkalmazkodott az új helyzethez, és jóval kevésbé zsírosodik, mint akkor, amikor 2 naponta mosott hajat. Így, hogy csak 3 hetenként áll be a zuhany alá, a hajkoronája megerősödött, dúsabb és fényesebb lett.
„Ma már a lányom is látja a kedvező változást, pedig eleinte sokszor szégyenkezett miattam” – mondja Clare, aki a meglehetősen ritka hajmosás miatt mindössze egy flakon sampont használ el egy év alatt. Ennek köszönhetően nemcsak samponra költ kevesebbet, hanem a vízfogyasztással is sokat spórol, ami nem mellesleg környezetvédelmi szempontból is jó hír.
„Azt javaslom az embereknek, hogy mielőtt ítélkeznek, próbálják ki a dolgot. Igaz, hogy az én különös szokásom lustaságból indult, mostanra azonban meggyőződéssé vált, mert soha nem volt még ilyen szép a hajam” – tette hozzá határozottan.
Forrás: Via, Fotó: Getty Images