Nemrég kiderült, nem feltétlenül igaz az állítás, hogy az egészség kulcsa az, ha naponta tízezret lépünk. Persze ártani nem árt, sőt, de voltak olyan tanulmányok, amelyek szerint ennél kevesebb is elég, arról nem is beszélve, hogy a tízezer lépés nem egy hivatalos ajánlás, tulajdonképpen reklámszlogen, amit még az 1960-as években talált ki Jiro Kato, a világ első lépésszámlálójának megalkotója. A testmozgással és az egészséggel kapcsolatban számos olyan jótanács vagy információ kering még, aminek nem sok alapja van, és persze olyanok, amiket érdemes megfontolni. A Guardian cikke alapján ezek között szemezgettük.
1. Célzott gyakorlatokkal el tudjuk tüntetni a zavaró zsírpárnákat: IGAZ
Sokan gondolják azt, hogy ha sok felülést csinálnak, akkor attól bizony eltűnnek a hasi zsírpárnák. Ugyan ezek a gyakorlatok valóban erősítik a core izmokat, de a fogyáshoz kalóriadeficitre van szükség, amihez a testmozgás mellett arra is szükségünk van, hogy odafigyeljünk, hogy mit eszünk. A jó hír az, hogy amint elindul a fogyás, a hasi zsír az, ami valószínűleg először kezd el majd eltűnni.
2. Ha sajognak az izmaink, akkor jól végeztük a dolgunkat: TÉVHIT
Fájdalom nélkül nincs eredmény, állítja egy mondás, de ez nem teljesen igaz. Ugyan az izomláz létező jelenség, de vannak olyan izmok, amiket akármennyire megdolgoztattuk, valószínűleg nem fogjuk megérezni, viszont ez nem jelenti azt, hogy hiába edzettünk volna.
3. Edzés előtt és után mindig nyújtani kell: TÉVHIT
„Tanulmányok százai vizsgálták, hogy a nyújtás csökkenti-e az edzés közbeni sérülések kockázatát, de általánosságban elmondható, ha van is ilyen hatása, az nem jelentős” – nyilatkozta Alex Hutchinson, a testmozgás tudományos hátterével foglalkozó újságíró. Fontos kiemelni azért, hogy az emberek gyakran összekeverik a nyújtást a bemelegítéssel, utóbbi valóban hasznos és fontos az edzés előtt, de nem kell feltétlenül nyújtógyakorlatokat tartalmaznia.
4. Rossz háttal nem szabad edzeni: TÉVHIT
Korábban valóban azt állították, hogy bizonyos gyakorlatokat kerülni kell fájós derékkal, de mára kiderült, hogy amennyiben nincs szó komolyabb betegségről, például porckorongsérvről, hanem azért kínoz minket mindennap a hátunk, mert mozgásszegény életmódot folytatunk, akkor például az edzés lesz a megfelelő gyógyír.
5. A izomból zsír lesz, ha abbahagyjuk az edzést: TÉVHIT
Két különböző szövetről beszélünk. Persze ha felhagyunk a mozgással, akkor valóban csökkenni fog az izomtömeg, és – főleg, a nem figyelünk oda a táplálkozásra –, akkor lehet, hogy elkezdenek növekedni a zsírpárnák. Sokszor elő szokott fordulni, hogy amikor valakinek hirtelen abba kell hagyni az edzést, nem változtat az étrendjén, pedig a testmozgás nélkül már lehet, hogy erre szüksége lenne, és ennek az eredménye, hogy hízásnak indul.
6. A futás rosszat tesz a térdeknek: TÉVHIT
Alex Hutchinson szerint a kutatók több évtizeden keresztül vizsgálták, hogy a térdproblémák gyakoribbak-e azoknál, akik futnak, azokhoz képest, akik nem végeznek ilyen mozgást, és kiderült, hogy nem, nem gyakoribbak. Persze ez nem jelenti azt, hogy egyetlen futónak sem lesz térdproblémája, de nem az a nagy általánosság.
7. A súlyzós edzésektől nagydarabok leszünk: TÉVHIT
Aki próbálkozott már tömegnöveléssel, az tudja, hogy nem olyan könnyű izmot építeni, nem fogjuk tudni magunkat kipattintani egyik napról a másikra. Persze mint minden esetben, itt fontos a megfelelő étrend kialakítása, de a jó hír az, hogy minél nagyobb az izomtömeged, annál több kalóriát égetünk el, bár nyilván számos tényező van még, ami befolyásolja az anyagcserénket.
8. A jógától lapos lesz a fenék: TÉVHIT
Nick Finney szerint – aki olyan hírességek személyi edzője volt, mint Jennifer Lopez és Robbie Williams – a jóga nem erősíti a farizmokat, az izomépítéshez progresszív túlterhelésre van szükség, de ez nem jelenti azt, hogy ettől a mozgásformától egyszer csak lapos lenne a fenekünk.
9. Az esti edzés után nehéz lesz elaludni: HATÁRESET
Ugyan az edzéstől megemelkedhet a kortizolszinted, ami megnehezítheti az elalvást, valójában nem vagyunk egyformák. Vannak, akik tényleg nehezebben szenderednek álomra, ha az esti órákban valamilyen testmozgást végeztek, de vannak, akiknek kifejezetten jót tesz, ha este még pluszban egy kicsit le-, illetve kifárasztják magukat.
10. Az edzést követő fél órán belül fehérjét kell fogyasztani: TÉVHIT
Talán sokan hallottak már az anabolikus ablakról, ez lenne az az edzési utáni időszak, amikor állítólag a legjobban tudnak hasznosulni az elfogyasztott fehérjék. Vannak, akik szerint sokkal fontosabb az, hogy mennyi a napi fehérjefogyasztást, de persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne meginni egy fehérjeturmixot az edzést követően.
11. A korral lassul anyagcsere: HATÁRESET
Van benne igazság, mivel korral csökken az izomtömeg, így valóban lassul az anyagcsere, de ha odafigyelünk arra, hogy idősebb korunkban is megőrizzük az izomzatunknak legalább nagy részét, akkor az erre is hatással lesz. A szakértők egyébként is azt javasolják mindenkinek, hogy idősen se hanyagolják el a testmozgást, hiszen ez nagyon fontos a testi, lelki és szellemi egészségünk szempontjából.
12. Ha nincs fejlődés, változtatni kell: HAMIS
Időre és gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy megtanuljuk, hogyan kell a megfelelő módon elvégezni a gyakorlatokat, így a szakértők szerint jobban jársz, ha az alapokra koncentrálsz, mintha hetente váltanál. És persze az a jó, ha mindenféle edzést kombinálunk, de ügyeljünk arra, hogy ismerjük meg mindegyiket alaposan, ahelyett, hogy mindegyikbe csak belekapunk egy kicsit.
13. A szex edzésnek is jó: HATÁRESET
„Ha meg akarod emelni a pulzusod, nem érdekel, hogyan csinálod, ha táncolni akarsz, táncolj, ha biciklizni szeretnél, biciklizz” – Sarah Lindsay olimpikon, a Roar Fitness tulajdonosa. Alex Hutchinson szerint a szex valóban jobb a semminél, de rettenetesen hosszú ideig kell bírni ahhoz, hogy bármi hatása legyen.
14. Nem szabad edzeni, ha betegek vagyunk: IGAZ
„Ha beteg vagy, az immunrendszered azzal van elfoglalva, hogy leküzdje a betegséget. Így ha még mellett edzel is, akkor előfordulhat, hogy az állapotod romlani fog vagy tovább tart majd a gyógyulás. Jobb pár nap szünetet tartani, mint feleslegesen megterhelni az immunrendszert” – tanácsolja Finney.
15. A HIIT az edzés leghatékonyabb módja: HATÁRESET
Finney szerint azonban ez jó módja annak, hogy rövid idő alatt sok kalóriát égessünk el, de van, aki óva int attól, hogy a kezdők magas intenzitású intervall edzést végezzenek, mert nem elég edzettek, erősek még ahhoz, hogy végig bírják tartani az iramot, ezért inkább azoknak ajánlott, akik szeretik feszegetni a határaikat.