A mentők országszerte 3103 esetet láttak el szilveszterkor – értesült az MTI Győrfi Páltól, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjétől. Közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek sérültjei és belgyógyászati rosszullétek mellett 206 embert szállítottak kórházba a mentők túlzott alkoholfogyasztás miatt. Közülük 28-an kiskorúak voltak.
Természetesen nem mindegy, hogy mennyit iszunk, de vannak más szempontok is, amik szerepet játszanak abban, hogy mennyire nehezen viseljük azt, ha nem voltunk elég mértékletesek. Az életkor és a nem is befolyásolhatja, mennyire visel meg egy görbe éjszaka. Egy holland tanulmány szerint – ugyan vannak, akik pont az ellenkezőjéről számolnak be – másnaposság súlyossága az életkor előrehaladtával csökken, még akkor is, ha figyelembe vesszük az elfogyasztott alkohol mennyiségét. Ami pedig a nemi különbségeket illeti, az előbb említett holland kutatás szerint ez a fiatalabbak körében sokkal nagyobb volt, mégpedig a nők javára, őket kevésbé viselte meg a másnap.
A mentőket országszerte 14 esetben riasztották pirotechnikai eszközzel kapcsolatos kéz, arc és szemsérülésekhez.
Mint arról korábban beszámoltunk, szilveszterkor 143 esetben kellett beavatkozni a tűzoltóknak. Tűzijátékok, petárdák, pirotechnikai eszközök miatt 34 tűz keletkezett, 8 esetben épülettüzekhez, 24 esetben pedig meggyulladt növényzethez, kigyulladt kukákhoz riasztották a tűzoltókat. A Tolna vármegyei Pálfán és a Pest vármegyei Zsámbokon is lakástűzben halt meg egy-egy ember szilveszter éjjelén.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock