nlc.hu
Egészség
Szívroham gyerekkel való tanulás közben

Egyre többször kapnak szívrohamot vagy agyvérzést a szülők, miközben a gyereküknek segítenek a matek háziban

Különösen a nők körében fordul ez elő.
szívroham

A kínai szülők egyre gyakrabban kapnak szívrohamot és agyvérzést, miközben a gyereküknek segítenek a házi feladatban, különösen a matek házi megírásában. Egyre-másra hallani ilyen történeteket.

Legutóbb egy 40 éves hangcsoui kétgyermekes anyát ért agyvérzés, miközben a gyerekével írta a matek leckét, a szülő pedig elvesztette a hidegvérét, mert a gyerek nem értett valamit. Az asszony hirtelen erős fejfájást érzett, amit hányinger követett. Néhány órára megpróbált lefeküdni, de az állapota semmit sem javult, ezért kórházba került. A CT-vizsgálat kimutatta, hogy Dong asszony egy kisebb agyvérzésen esett át, amit valószínűséggel az állandó, hosszú távú stressz okozott. A fia korrepetálása közbeni kiborulás volt az „utolsó szög a koporsóban”, de ez nem az egyetlen eset, ami hasonló körülmények között történt.

Korábban egy 36 éves anya annyira felkapta a vizet, miközben a fia fejébe próbálta „beleverni” a matekot, hogy szívinfarktust kapott. De egy hasonló eset történt egy 45 éves kínai férfival is, akit szintén szívroham érte, mivel annyira feldühödött a gyerekével való leckeírás közben.

Egy 37 éves, a csiangszui tartományból származó nő a 4. osztályos fiát korrepetálta éppen matematikából, amikor ideges lett attól, hogy hiába magyarázta már el sokadszorra  fiának, továbbra sem ment neki. Az anyuka ekkor visszafojtotta a dühét, de ettől csak még magasabb lett az amúgy is magas vérnyomása, mire egy ponton enyhe fájdalmat érzett a mellkasában, majd légzési nehézségek is jelentkeztek nála. Úgy döntött, lefekszik, és felhívta a 6. osztályos fiát, hogy segítsen a testvérének a matekban, amíg ő kicsit ledől, de miután azt látta, hogy a kisebbik fia továbbra sem boldogul, ismét dühös lett, és megpróbált felkelni, hogy elmagyarázza a gyerekének. Ekkor azonban éles fájdalmat érzett a mellkasában és elesett. Erősen izzadni kezdett, valamint légzési és mozgási nehézségei is adódtak. Végül felhívta a gyerekek apját, ő hívott mentőt. Azonnal műteni kellett az anyát, csupán 7 órával később stabilizálódott az állapota.

Az orvosok szerint a nők hajlamosabbak az ilyen jellegű egészségügyi problémákra, mert állandó stresszben és nyomás alatt vannak, hogy jól teljesítsenek a munkahelyükön, ellássák az otthoni teendőket, a gyerekükkel való tanulás pedig csak rátesz egy lapáttal erre a stresszállapotra.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top