Égő lámpa melletti alvás
Nagyon sok kisgyerek fél a sötétben, amit a legtöbb szülő egy éjszakai fényforrással hidal át. Azok, akik ezt a szokásukat felnőtt korukra sem tudták elengedni, például a televízió előtt zuhannak álomba, nagyon rosszat tesznek magukkal. Egy 2018-ban publikált kutatás szerint azok a felnőttek, akik éjszakánként nem sötétben alszanak, hajlamosabbak a depresszióra. (Forrás: American Journal of Epidemiology)
Orrtúrás
Aki azt hiszi, hogy az orrtúrás egy gyermekkori szokás, nagyot téved, rengeteg felnőtt bányászik előszeretettel az orrában. Ez nemcsak gusztustalan, de egészségtelen is. Vizsgálatok bizonyítják, hogy az orrtúrók 51 százalékkal nagyobb eséllyel hordozzák a Staphylococcus aureus baktériumtörzset, ami a bőr és a légutak fertőzését okozhatja. (Forrás: Infection Control & Hospital Epidemiology)
Nehéz hátizsák cipelése
A felnőttkori hátfájás oka gyakran a gyerekkorban keresendő, a nehéz iskolatáskák ugyanis krónikus hátfájást és folyamatosan fennálló sérüléseket idézhetnek elő. Egy közel 3500 kisdiák részvételével készült vizsgálatból kiderült, a hátfájások sok esetben akkor keletkeztek, amikor a hátizsák súlya a gyermek testsúlynak 20 százalékát meghaladta. (Forrás: Journal of Pediatric Orthopedics)
Túl sok televíziónézés
Egy 2015-ös kutatásból kiderült, azok a gyerekek, akik túlságosan sok időt töltenek a tévé előtt, alacsonyabb verbális IQ-val rendelkeznek. Ennek okát az agy úgynevezett frontopoláris kérgének megvastagodásában látják, ez az agy azon területe, amely intellektuális képességekkel társul. Egy 2007-es kutatás pedig azt igazolta, hogy a felnőttkori figyelemzavar hátterében a túl sok gyerekkori tévézés áll. (Forrás: Cerebral Cortex és Pediatrics)
Ujjcumizás túl sokáig
Bár felnőtt korára a legtöbb ember kinövi az ujjszopizást, az annyira kitolódhat, hogy nemcsak a fogak növekedését befolyásolja, de a szájpadlás boltozatának formáját is. Sok esetben a sok ujjszopizás számlájára írható a beszédben megjelenő hanghibák is. (Forrás: American Dental Association)
Körömrágás
A körömrágás egy olyan stresszmegküzdési stratégia, amit már a gyerekek is felfedeznek maguknak, ha idegesek. Nehéz helyzetben vannak azok, akik felnőtt korukra sem tudtak megválni ezen szokásuktól, megfigyelték ugyanis, hogy alacsonyabb az életminőségük, mint azoknak, akik nem rágják a körmüket. (Forrás: Acta Dermato-Venereologica)
Túl sok cukros üdítőt fogyasztása
Gyerekként valamennyien megtanultuk, a cukor rosszat tesz a fogaknak, a szuvasodást ugyanis a cukorral táplálkozó baktériumok okozzák. Megtapadnak a fogakon és savat termelnek, ami a fogzománcot károsítja. Ez a folyamat hosszú távon eróziót eredményez, ami felnőttkorban gyökérpanaszokba torkollik, és nagyon korán fogpótlásra szorulunk. (Forrás: American Dental Association)
Kevés mozogás
Az aktív gyerekkor aktív felnőttkort szül, ellenben, ha egy kisgyerek nem tanulja meg a mozgás szeretetét, felnőtt korban sem lesz a mindennapjai része – szemben az állandó fogyókúrákkal. Aki jót akar tenni gyermekével, egészen pici korától kezdve sportoljon vele! Érdemes olyan sportágat, mozgásformát választani, ami kudarc helyett örömöt okoz neki.
Túl szigorú étrend erőltetése
A szakirodalom az orthorexia kifejezést használja az egészséges étkezés megszállottjaira, akik táplálkozási kényszerüket szülőként is továbbviszik. Az ő gyermekeik viszonya az étkezéshez pont emiatt nem lesz egészséges, sokkal gyakrabban alakul ki náluk valamilyen étkezési zavar, mint például zabálás, anorexia vagy orthorexia. (Forrás: Center of Discovery)
Önmagunkért való kiállás hiánya
Az iskolai bullying, vagyis bántalmazás felnőtt korunkra sem tűnik el nyomtalanul. Egy 2013-as kutatás igazolta, aki gyerekként iskolai bántalmazás áldozata volt, és nem kapott segítséget, fiatal felnőttként jó eséllyel lesz depressziós, és kezelésre szorul. (Forrás: JAMA Psychiatry)
Kimarad a főzés
Ahogy a mozgás, úgy a főzés szeretetét is gyerekkorból hozzuk. Azok a gyerekek, akik besegítenek otthon a konyhában, és már gyerekfejjel ellesnek alapfogásokat, felnőttként is előbb nyúlnak a fakanál után, minthogy valami gyorskaját rendeljenek.
Helytelen fogmosás
Sajnos a szülői minta ragadós: azok a felnőttek, akik szájhigiéniája nem megfelelő, elhanyagolják a fogaikat, ezt örökítik át gyermekeikre is, akik már fiatal felnőttként komoly szájüregi problémáktól szenvednek majd. (Forrás: Journal of Dental Research)
Kialvatlanság
Egy 2008-as kutatás 1037 gyermek életét monitorozza egészen a 32. szülinapjukig. A jelenleg is tartó megfigyelések annyit biztosan kimutattak, hogy a gyerekkori alvás és a felnőttkori testsúly között összefüggés van. A kialvatlan gyerekek 50 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek elhízottak felnőtt korukra, mint azok, aki elég alváshoz jutottak gyerekkorukban. (Forrás: Pediatrics)
Túl sok idő dohányosok között
Aki gyerekként egy olyan háztartásban cseperedik fel, ahol valamelyik szülő rendszeresen dohányzik, nemcsak egészségileg lesz érintett, de felnőttként nagyobb eséllyel szokik rá a dohányzásra, mint azok, akik szülei nem cigarettáznak. (Forrás: Cancer Research)
Szmogos lakóhely
Amikor megszületünk a testünk valamennyi része, így a tüdőnk is még hosszú éveken át fejlődik, ám a légszennyezettség, a szmog, a cigaretta könnyen megállíthatja ezt a folyamatot, sőt elégtelen minőségű levegőn élő csecsemők körében gyakran tapasztalható csökkent tüdőnövekedés és működés, amiből száz százalékban felépülni soha ne lehet. (Forrás: American Lung Association)
Krónikus stresszelés
Azok a gyerekek, akik folyamatos stresszben éltek, és semmiféle felnőtt segítséget nem kapnak, felnőtt korukra nagyobb eséllyel lesznek szív-és tüdőbetegek. Ezt a megfigyelést egészíti ki az a 2015-ös kutatás, ami bizonyítja, hogy a gyermekkori toxikus stressz komoly felnőttkori mentális problémákhoz vezet. (Forrás: Yale School)
A cikk a Bayer Hungária Kft., az Iberogast forgalmazója megrendelésére készült.
Olvass többet a témában!
- 5 rossz étkezési szokás, amit te nevelsz a gyerekedbe
- Rágod a körmödet? Így tudod abbahagyni rövid időn belül
- „Öt évbe telt, mire kinyomoztam, gyerekkorom amalgámtömései okoztak minden galibát”