nlc.hu
Egyensúlyban
“Rezignáltan tűröm az egyre sűrűbben jelentkező fájdalmat, de tenni fogok ellene” – Kata sztorija (x)

“Rezignáltan tűröm az egyre sűrűbben jelentkező fájdalmat, de tenni fogok ellene” – Kata sztorija (x)

Kata könyveket szerkeszt, az állása veszélyben van. A férje asztalos, sokat dolgozik, csak a vásárlásban tud neki segíteni. Három gyerekük van, a velük való tanulás Katára marad, miközben a háztartást is vezeti. Az életét egyre jobban átszövő rendszertelenség az egészségére is kihatással van. Vallomás.

Három gyerek. Három gyerekem lett, három gyereket szültem, három gyerek köti le az időm nagy részét immár kilenc éve. Kilenc éve, mert kilenc éves a legkisebb, a középső éppen három évvel több nála, azaz tizenkettő, a legnagyobbnak pedig most ünnepeltük a tizenhatodik születésnapját. Első nap családi ebéddel és tortával ünnepeltünk, csak öten voltunk, második nap apósommal és anyósommal tudtuk le ugyanezt a kört… harmadik nap anyám és apám jöttek. Mi volt megint? Újabb családi ebéd és újabb torta. Ki főzött? Én. Kinek ment ettől a három naptól tönkre az emésztése? Nekem. De a puffadást és a gyomorgörcsöket nem csak a rendszertelen étkezések okozzák. 

Két hónapja tulajdonképpen csak főzök és dolgozom, ami lehetne pihentető is, de nem az. A legnagyobb gyereknek kémiából a szénláncokat magyarázom (még szerencse, hogy anno szerettem a kémiát!), a középsővel a fizika leckét próbálom megfejteni (a hűtő működéséről van szó), a legkisebbel pedig a főneveket tanuljuk. És közben leég a pörkölt. Ott kellene állnom a tűzhely mellett, de ahhoz fáj a derekam, hogy állva kavargassam órákig. Na persze, csinálhatnám valami ócska csirkemellből is, de abból sosem lesz rendes szaft, a főzés végére csak valami piros lében úszó húsdarabok maradnak a lábasban. Folyton csak hús… Kezdem azt hinni, hogy ennyi (ráadásul sportoló) fiúgyermek és egy asztalos férj folyton csak vörös húst eszik. Még ha kérném, sem venne a férjem öt darab csirkecombot, a hal pedig… előbb fogom ki a Dunából és úsztatom meg a kádban, majd boncolom és sütöm meg, minthogy ők a végeredményből csak egy falatot egyenek. Csak a marha, csak a sertés, vagy nagy ritkán a vadhús. Mit számít, hogy nekem ezektől sajog a gyomrom, nekik az kell. Kell, kell, kell… mondják… pont, mint a főnököm.

Képünk illusztráció / Fotó: Profimedia

Képünk illusztráció / Fotó: Profimedia

A melót tán hagyjuk is, bár ha valamitől még jobban fáj a gyomrom, az a munka, és az annak köszönhető rendszertelen élet. Ha nem lesz állásom, akkor nem lesz itthon hús sem. Csak a férjem fizetéséből (még ha jobban is keres, mint én) egyszerűen nem jönnénk ki. Billeg az állásom, ki tudja, meglesz-e fél év múlva. A főnököm közölte, hogy az maradhat bent a kiadónál, aki csökkentett fizetéssel, de akkor is százötven százalékot hoz. És higgyétek el, a munkám nem attól lesz 150 százalékos, hogy neki is elmagyarázom a szénláncokat, vagy hogy kap egy adag pörköltet, hanem attól, hogy időben leadom a rám bízott, tengernyi írott szöveget. Megszerkesztve. De az nem ilyen egyszerű. Könyveket szerkesztek, tehát meg kell küzdenem a minden szavukért harcosan kiálló írókkal (gyomorgörcs), a flegma főszerkesztővel (gyomorgörcs a négyzeten), és a mindenbe belekötő kiadó tulajdonosával (gyomorgörcs a köbön). És akkor erre még jön a család, a gyerekek tanárai, akik ontják az elvárásokat, én pedig maximum a 16 évestől várhatom, hogy azoknak nagyobb részben önállóan megfeleljen – a kisebbeknek segíteni kell.

Napközben a gyerekkel tanulok és leégetem az ebédet, este leülök a munkám elé. A munkám viszont pont annyi, mint a karantén előtt volt, csak nem tudom napközben elvégezni. Több fronton helytállni egyáltalán nem könnyű, ha még csak a sírás kerülgetne, azt mondanám, hogy egész könnyű dolgom van. De a felrúgott napirend, a létbizonytalanság, a csökkentett fizetés, a gyerekek nyűgje… összerándul a gyomrom, mert arra gondolok, hogy nem tudok helytállni.

Össze-vissza eszem. Néha nem reggelizem, néha pedig annyit, mintha ebédelnék, aztán van, hogy kimarad az ebéd, a vacsorát pedig csak tálalom a többieknek, aztán elmosogatok utánuk, és este, amikor leülök a gép elé, hogy alanyt egyeztessek állítmánnyal, stilizáljak és átszabjam a fejezeteket, eszembe jut, hogy éhes vagyok. Ha van maradék a lábosban, megeszem. Ha nincs, kibontok egy zacskó chipset, iszom egy kávét, és verem a billentyűzetet éjjel kettőig, majd bedőlök az ágyba, és alszom reggel 7-ig. Reggelente sokszor csak úgy, éhgyomorra iszom egy kávét a férjemmel, aki rohan el fél 8-kor… már itthon sincs, mire a gyerekek felkelnek. Amikor a gyerekek esznek, én már a második kávémnál járok… ha megfájdul a gyomrom, akkor eszembe jut, hogy reggelizni kéne, attól tán jobb lesz, vagy ha netán tejet raknék bele, nem marna úgy. Tegnap este olvastam egy kéziratot, a könyvben azt írták, hogy egy nő a gyomorfekélye okozta fájdalmat tejjel kezeli, és jobb lesz neki – lehet, át kéne szoknom kávé helyett a a színtiszta tejre. De akkor mitől ébredek fel? A tej úgyis  felpuffaszt, a zöldség szintén. A sok hústól is fáj a gyomrom. A zöldség felpuffaszt, a chips hizlal, és egyébként is, attól is sajog a gyomrom, mert a csípőset szeretem. Káosz, káosz, káosz…. ideje rendet tenni benne.

Döntöttem: itt az ideje beiktatni az énidőt.

Itt a nyár, a gyerekek mennek ilyen-olyan táborokba. Amikor gimis voltam, imádtam futni. Nem is feltétlenül a mozgás volt a lényeg, hanem az egyedüllét. A monoton mozgás, a nyugalom, és a fülesemben szóló monoton zene mindig feltöltött. Veszek egy futócipőt, és irány a park. Utána is nézek gyorsan, hogy például az evéshez képest mikor kell mozognom, hogy ne legyek rosszul futás közben. Jó lesz ez. Visszarendeződöm, visszarendeződünk, rendszert teszek a hétköznapokba és bennük az étkezéseimbe is. Start, sprint, gyerünk! 

A cikk az Iberogast forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megrendelésére készült.

Könnyítsünk az emésztésen:

Hirdetés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top