Életmód

Kalcium és tsa.

Nyilván már a könyöködön jön ki, hogy egyél elég kalciumot. Ha még nem tört el a könyököd a csontritkulástól.




Nem árt tehát, ha felidézzük a kalcium jellemzőit. Elsősorban a fogazatot és a csontrendszert erősíti, elősegíti a vas felszívódását, javítja az idegrendszer működését. A kalciumhiány csontritkulást és nem utolsósorban fogszuvasodást okozhat. Hiánya következtében kialakulhat stressz, gyulladásos megbetegedés, izomgörcs, allergiára való hajlam, hát- és derékfájás. Menstruációs fájdalmakat is okozhat.





Ha a szervezetben kevés a kalcium, testünk a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja ki. Így azonban a kalcium bekerül a vérbe, egy része lerakódik az érfalakra, ami érszűkületet és ebből adódó betegségeket okoz. Ezért a kalciumot olyan anyaggal kell a szervezetbe juttatni, amely elősegíti a jobb felszívódását, ugyanakkor megakadályozza a lerakódását az érfalakra stb. Ez az anyag a magnézium.





A magnézium igen fontos elem, amely elősegíti az izmok, az idegrendszer és több mint 300-féle enzim működését, valamint normalizálja a szívműködést. Sok más funkcióján kívül lassítja az öregedést, csökkenti a vér koleszterinszintjét, gátolja az erek elzáródását. A magnézium legfontosabb feladatának a kalcium, a nátrium, a kálium és a foszfor egyensúlyának a megőrzését tartom az ioncsere során, valamint azt, hogy segíti a C-vitamin beépítését a szervezetbe.





Egyes egészségügyi statisztikai adatok a negyven év fölötti nők korosztályánál kalciumhiány esetén 70 százalékos csontritkulásról szólnak. Az Amerikai Egyesült Államokban a 45 éves és ennél idősebb nőknél például a combnyaktörések száma évente 1,3 millióval nő. Az USA-ban 15 millió embernél – 75 százalékuk nő – állapítottak meg oszteoporózist, Németországban 6 millió, Magyarországon 900 ezer, Szlovákiában vagy 500 ezer embernél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top