nlc.hu
Életmód
Piroska sikersztorija

Piroska sikersztorija

Piroska megtalálta élete párját, gyermekvállalás előtt áll, ezért szeretett volna a túlsúlyától megszabadulni.

Előtte
Előtte

Az egyik legjobb barátnője ajánlotta neki a Gastroyal éppen akkor induló második tesztcsoportját. A fiatal hölgy kereken 80 kilogrammról kezdte meg fogyását, s most 61 kiló!

Ülőmunkát végzek, keveset mozgok, s mivel jó ideje boldog párkapcsolatban élek, bizony kicsit elengedtem magam. Ráadásul abbahagytam a fogamzásgátló szedését is, ami után rögtön felrepült rám tíz kiló. Örültem, amikor a Gastroyal szakemberei beválogattak a második tesztcsoportba.

A felesleg legnagyobb részétől, tizenöt kilótól az első három hónap alatt sikerült megszabadulnom. Utána egy hónap súlytartó étrendet kaptam, hogy lassítsuk a fogyás ütemét, nehogy a gyors súlyvesztéstől megereszkedjen a bőröm.

Mi volt a nehéz benne?
Igazából semmi. Jó, változtatnom kellett néhány dolgon, de sokkal kényelnesebb volt, mint bármelyik korábbi fogyókúrám.
A szakemberek által összeállított étrendet házhoz hozták. Nem az történt, hogy a piacon a hentesnél megkívántam valami zsíros húst, aztán mégis a soványat kértem. Egyszerűen meghozzák a dobozkáimat, és az van benne, amit nyugodtan ehetek. Ráadásul finom. Több olyan ételt eszem meg így, amivel korábban nem volt kedvem pepecselni…

És nagyon élvezem a sikereket! Emlékszem, elvittem a varrónőhöz egy ruhát, hogy vegyen be belőle.

Utána
Utána

Egy hét múlva lett kész, de akkor már megint túl bő volt rám.
Nem tagadom, az is jó, hogy újra megnéznek az utcán a férfiak. Egy nőnek az ilyesmi számít, és duci koromban nemigen fordult elő. Szóval úgy érzem, akár a Gastroyal két lábon járó reklámja is lehetnék. A cégnél, ahol dolgozom, a kolléganőim nem akarják elhinni, hogy gyakorlatilag mozgás nélkül – erre sajnos, tényleg nincs időm -, a zsírégető programmal sikerült visszanyernem az alakomat.

Az itt közölt történetekből nem hagyunk ki semmit. Rózsaszínű reklámszövegek helyett olvashatóak itt érzelmi gátak, kétségek, sőt: kisiklások is. Minden, ami az életünk része. Más kárán tanul az okos – tartja a mondás.

Mi a Zsírégető Klubban azért dolgozunk, hogy okulva mások történetein, a te életednek is fontos része legyen a siker: az ideális testsúly elérése és megtartása.

 

 

Olvasd el a sikersztorikat:

Anna története>>>

Linda története>>>

Katalin története>>> 

Zsóka története>>>

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top