nlc.hu
Életmód
Elveszik a kedvet a fogyókúrától a sovány modellek

Elveszik a kedvet a fogyókúrától a sovány modellek

Aki fogyni szeretne, jobban teszi, ha inkább nem nézeget modellképeket.

Nem motivál
Nem motivál

A hollandiai Tilburg Egyetem kutatói női önkéntesek bevonásával végeztek kísérletet. A fogyni vágyó résztvevőket két csoportra osztották: mindenkinek adtak egy-egy fogyókúrás naplót, melybe azt kellett feljegyezniük, hogy aznap miket ettek. Míg azonban az egyik csoport füzetének fedelén és minden lapján egy-egy sovány modell fotója szerepelt, addig a másik társaság naplóját semleges illusztrációk díszítették.

Az eredmény még  kutatókat is meglepte. „Azok a nők, akiknek a naplójában nem voltak modellfotók, ténylegesen veszítettek a súlyukból. A többiek viszont nemcsak hogy nem fogytak, de még egy kicsit híztak is” – számolt be az eredményekről a sajtóban Anne Klesse, a kutatás vezetője.

Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy a sovány modellek látványa a legkevésbé sem motivál a fogyókúrára, mivel az általuk közvetett testideál elérhetetlennek tűnik.

És vajon a Pilates-szel lehet fogyni? Erről kérdezte olvasónk a Válaszkeresőt, de ha téged más érdekel, arról is informálódhatsz a Nők Lapja Café alkalmazásán: szakértőink és olvasóink segítenek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top