Életmód

Budapest a leggazdaságosabb úti cél

Anyagilag is megéri a turistáknak a magyar fővárosba látogatni.

Egy brit utazási iroda huszonöt úti célt hasonlított össze abból a szempontból, hogy hol ér a legtöbbet a turisták pénze. Vizsgálták a szállás és az étkezés költségeit, de azt is, hogy mennyibe kerülnek a városnéző túrák és más tipikus, turistáknak szánt programok.

Kiszámolták, hogy ár/érték arányban leginkább Budapestre éri meg eljönniük a turistáknak: egy fővárosunkban tett látogatás költsége ugyanis átlagosan mindössze 134,76 angol font, azaz 48 000 forint, igaz, azt nem közölték, hogy ez pontosan hány napos itt tartózkodásra vonatkozik.

Már kétszer is jártam ott, piszkosul olcsó és nagyszerű nyaralóhely – írta fővárosunkról egy hozzászóló az egyik brit lap e témában megjelent cikkéhez kapcsolódóan. Imádom Budapestet, egy hetijegy metróra, buszra és villamosra nagyjából 6 fontnak megfelelő összegbe kerül. Nagyon jól éreztem ott magam és nem haboznék újra elmenni. Gyönyörűek a látnivalók – hangzik egy másik vélemény. Budapest csodaszép, mint Prága és Krakkó. Szeretem Kelet-Európát – így egy harmadik kommentelő. A magyar nők rendkívül gyönyörűek – fűzte hozzá egy londoni férfi.

Budapest a leggazdaságosabb úticél

A második leggazdaságosabb úti cél Litvánia fővárosa, Vilnius, míg a harmadik helyen a lengyelországi Varsó végzett. Az első tízbe bekerült még Riga, Lisszabon, Dubrovnik, Prága, Tallinn, Isztambul és Belfast.

Ha a pénz egyáltalán nem számítana, a britek leginkább New Yorkba, Sidney-be, valamint Rio de Janeiróba látogatnának el. Amikor azonban az anyagi lehetőségeket is mérlegelni kell, legszívesebben Dubrovnikot, Moszkvát vagy Krakkót választják.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése