Életmód

Erre az étrendre esküszik a 116 éves asszony

A perui matróna két és fél hónappal idősebb a világ legidősebb nőjeként nyilvántartott japán Okava Miszaónál, és életében most először kapott nyugdíjat.
Forrás: noticiasbolivianas.com
Forrás: noticiasbolivianas.com

A dél-amerikai országban a hatóságok bejelentése szerint egy új, az év elején indult szociális program keretében életében első ízben májusban, majd ezt követően is nyugdíjat kap Filomena Taipe Mendoza özvegyasszony, aki iratai szerint 1897. december 20-án született, vagyis már elmúlt 116 éves.

A “Nyugdíj 65” elnevezésű népjóléti program keretében azok a 65 éven felüliek igényelhetnek egy kéthavonta 250 sollal (20 ezer forint) járó minimális nyugellátást, akik a legnagyobb szegénységben élnek, és saját jogon nem rendelkeznek semmiféle nyugdíjjogosultsággal.

Peru legidősebb asszonya csak azért nem kaphatta meg az év elejétől már járó ellátást, mert a nyugdíjprogramra kifejlesztett számítógépes szoftver nem ismer fel 1900 előtti születési dátumot. Taipe Mendoza nyugdíjbankszámláját így végül kézzel töltötték ki.

A világ igazoltan legidősebb nője nagyon egyszerű körülmények között él a kelet-perui Huancavelica tartományban egy Pocuto nevű faluban, amelyet egész életében nem hagyott el. Fiatalon megözvegyült, és egyedül nevelte fel kilenc gyermekét, akik közül már csak hárman élnek.

A matróna a hosszú élet titkát a táplálkozásban véli megtalálni. Mint elmondta, mindig is csak burgonyán, babon, kecske- és birkahúson, tejen, sajton élt, csupa olyasmin, amit a ház körül is meg tudott termelni. Konzervet vagy dobozos üdítőitalt sosem fogyasztott. Egy kívánsága van: szeretné, ha újra lenne foga. Ma már csak kukoricakásán és burgonyapürén él.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top