Zuhanás a csendbe (2003)
Kevin Macdonald dokumentumfilmje Joe Simpson és Simon Yates hegymászók igaz történetét mutatja be, akik súlyos balesetet élnek túl a perui Andokban. Joe lába eltörik a 7000 méter magas csúcson, miközben visszafelé jönnek, és a társának döntenie kell: vagy mindketten ott maradnak, vagy elvágja a társa kötelét, és egyedül próbál megmenekülni. Miután Joe ötven métert zuhan, a társa meg van győződve arról, hogy meghalt, de a férfi a sziklapárkányon magához tér, és szanaszét tört testtel, étlen-szomjan vonszolja magát a földön három napon keresztül az alaptábor felé, míg végre rátalálnak. Az emberi test és lélek kitartásának diadala ez a film, Joe és Simon sztorija pedig legendásnak számít a hegymászók között.
A bal lábam (1989)
Christy Brown (Daniel Day-Lewis) nem tud beszélni, és nem tud járni. Még saját családja se nagyon hisz a fiúban, ám miután kilencéves korában a bal lábával – az egyetlen testrészével, amit uralni képes – leírja azt a szót, hogy “anya”, egy csapásra minden megváltozik. Családja segítségével festeni kezd, sőt még nagy nehezen egy tolószéket is összespórolnak a fiúnak, ráadásul az anyagi nehézségeik dacára egy iskolába küldik, ahol arra biztatják, rendezzen kiállítást a festményeiből. Brown később a bal lábával könyvet ír az életéről, bizonyítván, hogy a nagy elmék is lehetnek egy tökéletlen test foglyai, de pont attól lesznek nagy elmék, hogy még a limitált lehetőségek között is képesek megmutatni azt, amik.
Fekete hattyú (2010)
Az emberi test tökéletlen, de ezt a gazdája sok esetben nem hajlandó elfogadni. Ilyen ember Nina Sayers (Natalie Portman) is, aki egész életét arra tette fel, hogy tökéletes balett-táncos legyen. Cserébe nincsenek barátai, nincs magánélete, és még mindig az édesanyjával él. Nina akkor kerül komoly kihívások elé, amikor rendezője pont azt kívánja tőle, hogy mutassa meg a tökéletesség álcája mögötti sötétebbik oldalát, csakhogy ő attól fél, hogy ha azt szabadjára engedi, akkor oda a perfekcionalizmusának. Amikor a film végén súlyos sérülten is mindent belead az előadásba, majd kileheli a lelkét, az üzenet egyértelmű: a tökéletesség csakis a legsúlyosabb áldozatok árán érhető el.
Bridget Jones naplója (2001)
Első ránézésre a Bridget Jones naplója egy sima romantikus limonádé, ugyanakkor az egyértelmű üzeneten túl van egy mélyebb jelentése is: a film rovására írható, hogy rengeteg nő nem érzi magát igazán jól a bőrében. Ez nagyban köszönhető annak, hogy az amúgy teljesen normálisan kinéző Bridget egyfolytában az úgynevezett súlyproblémáival van elfoglalva, kövérnek és röhejesnek gondolja magát, és sajnos ez az egész egyáltalán nincs idézőjelek közé téve, hanem az író és a rendező tényleg ezt üzenik nekünk. Pedig Renée Zellwegernek nagyjából pont a film miatt felszedett plusz húsz kilójára volt szükség ahhoz, hogy egy átlagos nőnek látszódjon.
A légy (1986)
Az emberi testben leginkább az a csodálatos, hogy nem állandó. Attól, hogy valaki gyerekként csúnyácska volt, még lehet belőle szép felnőtt, és igen, a bőr feszessége, valamint a versenysúlyunk sem tart örökké. Az évek során sokan megtanuljuk elfogadni, hogy a testünk öregszik és változik, de ez nem mindenkinek sikerül, és akinek nem, az minden eszközzel megpróbál küzdeni a változás ellen. Ezekre a félelmeinkre világít rá David Cronenberg A légy című filmje, melyben egy félresikerült teleportálási kísérlet után egy tudós génállománya egy légyével keveredik, ő pedig szép lassan elkezdi elveszíteni emberi mivoltát, hogy átalakuljon egy bizarr óriásléggyé.
Az élőhalottak éjszakája (1968)
Nemcsak a testünk változását tudjuk nehezen elfogadni, hanem azt is, hogy a földi életünk egyszer csak véget ér, és a testünk megszűnik létezni. Távol esik az emberi gondolkodástól, hogy elképzeljük magunkat egy halom rothadó húsként, és pont erre a félelmeinkre játszik rá a zombi-horror műfaj, ami szembesít minket a saját mulandóságunkkal, és azzal, hogy nem leszünk örökké a testünk urai.
Bleed for This (2016)
Bár a testünk fölött sosem rendelkezhetünk teljes kontrollal, arra azért van lehetőségünk, hogy sok gyakorlással a lehető legtöbbet kihozzuk belőle. Erre tökéletes példa Vinny Pazienza (Miles Teller) igaz története, aki menő bokszolóként szenved súlyos autóbalesetet, ami után még az sem biztos, hogy egyáltalán újra két lábon járhat-e, ám ő a körülményekkel dacolva nemcsak teljesen felépül, hanem a sporttörténet egyik legnagyszerűbb visszatérését produkálja, amikor az orvosai tanácsa ellenére ismét visszamegy küzdeni a ringbe.
