nlc.hu
Életmód
Mi tudjuk, hogyan nem buksz bele az újévi fogadalmadba

Mi tudjuk, hogyan nem buksz bele az újévi fogadalmadba

Az újévi fogadalmak arra tökéletesek, hogy áttekintsük a saját céljainkat, gatyába rázzuk az álmainkat, és kitűzzük magunk elé a következő évre a legfontosabb feladatokat. Csakhogy sokszor azt sem tudjuk, mit fogadjunk meg, merre induljunk, hogy változtassunk az életünkön.

Az a legjobb, ha úgy találjuk ki a saját fogadalmainkat, hogy szépen leülünk egy tollal, és leírjuk egy füzetbe minden célunkat, amit nem sikerült elérni tavaly. Nem olyan célokra gondolok itt, mint hogy megvenni azt a 500 milliós villát Toscanában, mert igen kicsi az esélye, hogy rendes munkával annyit keresnénk egy év alatt, amiből teljesíteni tudnánk ezt az álmot.

Inkább arrafelé érdemes eltűnődni, hogy mik azok az apró, hétköznapi változtatások, amikért már ma elkezdhetünk tenni. Ahhoz, hogy a fogadalmainkat be tudjuk tartani, egyrészt ésszerű, tisztán látható célokat kell kitűznünk, másrészt tudnunk kell, hogy mi az első lépés a feléjük vezető úton, hogy azonnal belevághassunk a megvalósításba.

Ha neked is az a fő célod ebben az évben, hogy jobban érezd magad a saját életedben, akkor van pár ötletünk, hogy mit fogadj meg idén, és hogyan tartsd be a fogadalmaidat.

1. Lendülj formába

A fogyás a legnépszerűbb újévi fogadalom nagyjából az egész világon, amihez általában hozzátesszük azt is, hogy január elsejétől sokkal többet fogunk edzeni. Belevágni egy életmódváltásba egyszerű, a trükk benne az, hogy ki kell tartani a harmadik nap után is. Ha nem drasztikusan ugrasz neki, hanem apró lépésekben haladsz az egészségesebb életmód felé, akkor sikerülni fog. Ne akard eldobni minden régi szokásodat egyszerre, mert akkor borítékolható a kudarc, inkább csak egy napot tekints előre és egy apróságon változtass. Például tegyél egy kanállal kevesebb ételt a tányérodba vagy igyál két pohár vízzel többet. Nem kell rohanni, legyél türelmes saját magaddal.

Mi tudjuk, hogyan nem buksz bele az újévi fogadalmadba

2. Hagyd abba a halogatást

Az egyik legnagyobb gyilkos a célok elérésében a halogatás. Érthető módon mindenki hajlamos inkább a szórakoztató tevékenységeket választani, nem pedig a kemény munkát, hiszen az előbbi azonnali örömérzettel jár, míg az utóbbi csak a hosszútávú célok elérését szolgálja. Ha már benne vagy a halogatás ördögi körében, akkor nem egyszerű kitépni magad belőle, de azért nem lehetetlen. Kezdd el kicsiben: írd össze, milyen feladatokat halasztottál el eddig, mik a legfontosabbak, és a legnehezebbet oldd meg. Úgy megkönnyebbülsz majd, hogy hirtelen mindegyik feladatnak egyszerre akarsz nekiugrani.

3. Találkozz új emberekkel

Amikor úgy érzed, megrekedtél, akkor általában leginkább otthon szeretsz ücsörögni és inkább elhalasztod az érdekes lehetőségeket, amikor lehetne másokkal ismerkedni. Pedig ha új emberekkel találkozol, az jó hatással van a mentális egészségedre és még a karrieredben is hozhat előrelépést. Tedd túl magad a bezárkózáson, önbizalomhiányon és keress olyan hobbit, eseményeket, amik érdekelnek és ahol új ismerősökre tehetsz szert.

Mi tudjuk, hogyan nem buksz bele az újévi fogadalmadba

4. Legyél aktívabb

Nem a fogyásért, hanem az ülő életmód miatt kellene kicsivel többet mozogni. A legtöbben csak ülünk a munkahelyen, ülünk otthon, aztán lefekszünk aludni. Ha nincs időd edzésre járni, akkor találj mozgást a mindennapi tevékenységekben, szállj le a buszról egy megállóval előbb, és gyalogolj gyors tempóban. Vagy esetleg napi fél óra tévézést cserélj le fél óra otthoni tornára a saját egészséged érdekében.

5. Dolgozz az önbizalmadon

Amikor tele vagy önbizalommal, azt a környezeted is észreveszi rajtad, sokkal jobban figyelnek rád, több elismerést és mosolyt kapsz, amitől szebbé válnak a hétköznapjaid. Nagyon egyszerű gyakorlattal turbózhatsz az önbizalmadon akár most is: vedd fel a magabiztos testtartást, ami hatással lesz a viselkedésedre is. Pár perc alatt elérhetsz változást vele. Segítségképp nézd meg erről a témáról Amy Cuddy: Testbeszédünk alakítja, hogy kik vagyunk című TED előadását:

6. Csökkentsd a stresszt az életedben

A stressz gyilkolja az emberi kapcsolatokat, az egészséget, az életed minőségére borzasztó negatív hatással lehet. Legyen az egyik legfontosabb fogadalmad az, hogy a mindennapokban csökkentsd a stresszt, mert egész hamar pozitív változásokat hozhatsz ezzel az életedbe. Kezdj el relaxálni, olvass sok könyvet, tartsd a kapcsolatot a barátaiddal élőben, ne csak a neten, és persze mozogj. Ilyen egyszerű praktikákkal rengeteget tehetsz saját magadért.

7. Örülj jobban az életednek

Találj a kis dolgokban örömet, ébredj rá, hogy mennyi mindenért lehetsz hálás az életedben. Értékeld mindazt, amid van, ahelyett, hogy folyton rágnád magad azon, hogy mid nincs. Ehhez remek eszköz a hálanapló, amiben mindennap összeírhatod listázva, hogy aznap mi mindenért lehetsz hálás. Jó hatással lesz az általános közérzetedre, ha elégedettebbé válsz a jelenlegi helyzeteddel.

Mi tudjuk, hogyan nem buksz bele az újévi fogadalmadba

8. Aludj többet

Legalább 8 óra alvást szoríts ki magadnak a napból, mert ennyi kell ahhoz, hogy a szervezeted regenerálódni tudjon, hogy kreatív maradj, hogy koncentrálni tudj, és úgy általában, hogy az elégedettség szinted ne essen a béka feneke alá. Ahhoz, hogy ez az alvás tényleg pihentető legyen, ne vigyél elektromos kütyüket, telefont, tabletet, akármit az ágyba, lehetőleg lefekvés előtt fél órával már ne bambuld ezeket a készülékeket, mert megzavarják a későbbi alvás ritmusát. Azt mondani sem kell talán, hogy halkíts le éjszakára mindent, hogy ne pittyegjen, ne ébresszen fel semmi reggelig. Tartsd tiszteletben a saját pihenőidődet.

9. Rendszerezz

Ahhoz, hogy a lelked egyensúlyban legyen, elengedhetetlen, hogy rendbe tedd a környezetedet. Szabadulj meg a felesleges holmiktól, tedd rendbe a lakást, lomtalaníts, és tényleg csak olyan tárgyakkal vedd körül magad, amiket szeretsz. Csinálj belőle rendszert, hogy rendet tartasz, mert ezzel felszámolod a fejedben lévő káoszt is. Használd ehhez a Kondo módszert, amiről ide kattintva olvashatsz bővebben.

Mi tudjuk, hogyan nem buksz bele az újévi fogadalmadba

10. Tölts több időt azokkal az emberekkel, akiket szeretsz

Rövid ahhoz az élet, hogy mérgező emberekkel töltsük el a drága időnket. Ne vesződj olyanokkal, akik csak elveszik tőled az energiát, inkább fókuszálj azokra, akik tényleg számítanak, akikkel törődsz. Mert a mély, szeretetteljes emberi kapcsolatok alapozzák meg a boldogságot.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top