nlc.hu
Életmód
Így ne kezeld a párkapcsolati konfliktusokat

Így ne kezeld a párkapcsolati konfliktusokat

A párkapcsolati konfliktusokat kezelhetjük kisebb vagy nagyobb tudatossággal. Előbbi azzal jár, hogy nem merünk sem magunkra, sem a másikra, sem a kapcsolatra ránézni, ennek pedig két szélsőséges megnyilvánulása létezik: az emberek beleragadnak hónapokra, évekre, netán évtizedekre egy nem működő kapcsolatba, vagy pont ellenkezőleg: túl gyorsan kimenekülnek a kapcsolatból. A tudatosság az őszinteséggel kezdődik. Legelőször önmagunkkal szemben.

Fontos lenne látni, hogy a konfliktus alapvetően nem rossz dolog, hanem olyan lehetőség, ami előreviheti a kapcsolatot  – amennyiben annak működtetésében és teremtésében mindkét fél részt vesz.

A felelősség vállalásával kezdődik mindez, hogy merünk-e saját magunkért, a választásainkért és a nem választásainkért felelősséget vállalni. Itt indul a tudatosság, ami őszinteségben nyilvánul meg, az őszinteség tiszteletet szül, és ahol tisztelet van, ott a szeretet is könnyebben áramlik a két fél között. Jó esetben elvárásoktól és ítéletektől mentesen.

Így ne kezeld a párkapcsolati konfliktusokat

Elfojtás és beragadás

Van egy olyan tévképzetünk, hogy a konfliktus, az rossz dolog. Sok, önmagát konfliktuskerülőnek nevező személy esik bele abba a csapdába, hogy a konfliktust negatívnak ítélve azt elkerülni vágyik, ennek köszönhetően pedig nem mer ránézni arra, ami nem működik a kapcsolatban.

Ha a társa is ilyen beállítottságú, akár évekig elélhetnek tökéletes elfojtásban, úgy, hogy az ilyen kapcsolatok látszatra akár még jól is működhetnek. Ha azonban a másik fél nem ilyen beállítottságú, könnyen felszínre törnek a problémák, amelyek akár hangos szóváltásokba is torkollhatnak. 

Amikor nem merem kinyilvánítani az érzéseimet, megélni egy kapcsolatban önmagamat, elfojtok, az idővel konfliktust szül. Óhatatlanul, mert saját magamban van konfliktus. Nem vagyok rendben magammal, és csendben tépelődöm, ami könnyen akár évekre is bent ragaszthat egy kapcsolatban. Ebből segít kilábalni, ha kifejezem az érzéseimet, azonban ha már nem tudom mindezt magamban tartani, túlcsordul bennem, akkor könnyen ráönthetem a másikra az addig felgyülemlett sérelmeket.

Túlzott megélés és gyors kimenekülés

Aki egy kapcsolatban sokáig maradt áldozat, amikor kijut belőle, hajlamos arra, hogy átessen a ló túlsó oldalára és a következő kapcsolatban ő játssza a domináns elnyomó szerepét, aki a másikra tekintet nélkül éli meg az érzéseit. A szélsőségek szükségesek ahhoz, hogy beálljon az egyensúlyunk, de ez akár vezethet a kelleténél gyorsabb és elhamarkodottabb döntésekhez is.

A másik szélsőség ugyanis ez: amikor hirtelen döntünk, nem vállalva fel a kapcsolatban rejlő feladatokat, tanításokat, és idő előtt elfutunk, kimenekülünk belőle. Ez könnyen szülhet olyan helyzeteket, hogy a következő kapcsolatunkban is hasonló problémával kell szembesülnünk. Addig kapjuk a feladatokat, amíg meg nem oldjuk őket, amíg szembe nem nézünk velük. Hogy miről szól ilyenkor mindez? Az teljesen egyedi és mindig szituációfüggő. Szólhat az elfogadásról, az irányítás, kontroll, az elvárások, függőségek elengedéséről, a feltétel nélküli szeretetről – kinek miről, ami a lélek fejlődésének következő lépéséhez szükséges.

Néhány mankó, hogy akkor mégis hogyan érdemes a párkapcsolati konfliktusokat kezelni: elfogadással – ami nem egyenlő az egyetértéssel – szeretettel és egymás iránti tisztelettel. Elvárások helyett kéréssel és kellő nyitottsággal. Soha nem feledve, hogy egy kapcsolat kimenetele mindig két féltől függ. Mi pedig csak a saját részünkre lehetünk hatással – hogy a másik mit tesz meg érte, arra nem. De ha a fentiek mindkét félben megvannak, a konfliktusok elrendezése is határozottan könnyebbé válik.

Olvass többet a párkapcsolatról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top