Az a helyzet, hogy van egy perverzióm. Jó, igazából nem csak egy van, de a többi most nem tartozik ide. Sokszor játszom azt, amikor hazafelé tartok a metrón, hogy kémlelem az utastársaimat, és megpróbálom kitalálni, vajon milyen életük van, mivel foglalkoznak, ki várja őket otthon, milyen napjuk lehetett. Néha parádés párbeszédfoszlányokat csípek el, amikkel aztán meg is örvendeztetem a kolléganőmet, aki pont az ilyenekről vezet blogot.
Mostanában örömmel konstatálom, hogy bár az utastársak többsége még mindig az okostelefonjába merülve közlekedik, viszont egyre többen vannak azok is, akik könyvet olvasnak a metrón. Leginkább ponyvát, de egyre többször látom kortárs magyar szerzők munkáit is a kezekben.
És ha már kezeknél tartunk, a minap találtam egy nagyon érdekes Insta-oldalt, melynek tulajdonosa egy 26 éves fotós, Hannah Ryan. A lány naponta utazik Brooklynból Manhattanba, és ő is figyelgeti az utastársait, a subwayhandsen pedig a metrón utazók kezéről készült képeit posztoja. Elsőre ez talán nem tűnik túl izgalmasnak, de ha megnézitek a képeket, érteni fogjátok, miért érdekes mégis. Annyiféle – sokszor meghökkentő – cselekvést mutatnak, és néha olyan sok érzelmet sugároznak az elcsípett mozdulatok, hogy az bámulatos. Nem kell ahhoz testbeszédszakértőnek lenni, hogy megérezzük, melyik fotóról süt a frusztráció, a fáradtság vagy éppen a mély szeretet. Ezeket a képeket elnézve rá kell döbbennünk, hogy a kézmozdulataink sokszor informatívabbak, mint az arckifejezésünk.
