A testgyalázás (body shaming) után most egy újabb, hasonlóan negatív és romboló jelenségtől hangos az internet: az ételgyalázástól, azaz a food shamingtől. Miközben a testünkre kezdünk – lassan, fokozatosan, kemény munkával ugyan, de mégis – végre egészségesen tekinteni, és elfogadni az alakunkat úgy, ahogy van, a kritikáink és az utálkozásunk mintha a tányérunkat vették volna célba.
Minden az egészséges étkezéssel és a szuperkajákkal keződött. Zabkása, smoothie bowl, acai bowl, avokádó, mandulavaj és még sorolhatnánk. Az odafigyeléssel és a tudatossággal semmi gond, egészen odáig, míg nem fordul a dolog kizárólagosságba. Az Instagramon és a közösségi oldalakon most ott tartunk, hogy már a zabkása egészséges és diétás jellegét is sokan megkérdőjelezik, ha a főzéshez cukrozott mandulatejet használtunk. Ha pedig ne adj’ isten még mézet is kevertünk bele, akkor készülhetünk a szégyenmenetre!
Többen beleesünk abba a hibába, hogy magunk vagy mások előtt magyarázkodunk a tányérunk tartalma miatt. “Most lehet, hogy egy szelet kenyeret is eszek a salátához, de teljes kiőrlésű, és ma már nem eszek több szénhidrátot” – hogy csak egy példát említsünk. Tényleg számít ez? Valóban azt hisszük, hogy egy szelet pizza, egy tányér pörkölt a nagyinál vagy egy péntek esti koktél fogja tönkrevágja a diétánkat?
Az egészséges étkezés megatrendjének térhódításával párhuzamosan elfelejtjük, hogy nem kerülünk pokolra csak azért, mert jóízűen megettünk egy tál (nem gluténmentes!) tésztát. A 80/20 elv például tökéletes megoldást jelenthet, hogy visszaállítsuk a normális, egészséges viszonyt az ételekkel: ha 80%-ban odafigyelünk mit és milyen hozzávalókból eszünk, a maradék 20%-ot hagyjuk meg az ételek felhőtlen – és kicsit nyugodtan felelőtlen – élvezetének!
