Életmód

Ezen 19 emeletes házon átmegy a vonat

Kínában már 12 éve áll az a ház, amin egyszerűen keresztülmegy a vonat. Bármilyen meglepő, a lakók egyáltalán nem panaszkodnak a zajra, van, akit az utcai forgalom zaja jobban zavar.

Létezik egy bérház Csungkingban, aminek a 6. és a 8. emelete között nem lakások vannak, hanem sínpálya, amin a helyi metrójellegű tömegközlekedési eszköz fut. A futurisztikus megoldásra a tervezők szerint azért volt szükség, mert másként nem tudták elvezetni a hegyvidéki, sűrűn lakott településen a vasútvonalat.

A vonat gumikerekeken fut, amiket légrugós egységek tartanak, így csupán 75,8 dB erősségű a zajterhelés, ami tíz decibellel kevesebb, mint egy átlagos beszélgetés hangereje.

A tervezés közel két évig tartott, míg a kivitelezés négy évet vett igénybe, a munkálatokkal 2005-ben végeztek. Az elsőtől az ötödik emeletig üzlethelyiségek foglalják el az épületet, a lakószintek a 9. emeleten kezdődnek, és a 19. emeletig tartanak.

Az ott lakók egyáltalán nem panaszkodnak a zajra. Egy korábbi kilencediken lakó azt mondja a Maschable-nek, hogy azt lehetett hallani, ahogy megérkeznek az állomásra a vonatok, de utána minden nagyon csendes lett. A 11. emeletre már az érkező szerelvények hangja sem hallatszik fel, sőt az utcán haladó autók zaja az, ami egyre csak hangosabb – egy kilenc éve a házban lakó szerint.

Állítólag azért, mert az állomást tartó hat alappillér teljesen független a ház szerkezetétől, így a vonat keltette rezgésekből közvetlenül semmit sem kap az épület, amiben 132 métert halad a vonat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése