Egy héten át mindig, amikor ingert éreztem, hogy csekkoljam, mi történik épp a Facebookon, helyette inkább jógáztam egy kicsit. És abból, hogy erre kényszerítettem magam, egy csomó mindent megtanulhattam az elmém működéséről.
Első nap
A legkönnyebb megoldásnak az tűnt, ha vasárnap délután vágok bele a kísérletbe. A szokásos, gyakran éjszakába nyúló facebookozás helyett szépen kikapcsolatam a számítógépem, és nekiálltam néhány jógapóz gondos kivitelezésének a nappaliban. De be kell valljam, 10 perc múltán kénytelen voltam abbahagyni a gyakorlást, ugyanis alig emlékeztem néhány gyakorlatra – csak néhány alapnyújtás rémlett.
Második nap
Mivel a munkám is kapcsolódik részben a közösségi oldalakhoz (általános iskolák kommunikációs feladatait végzem) adtam magamnak egy kis felmentést. Ha munka miatt volt rá szükségem, akkor megnyitottam a Facebookot, de az az igazság, hogy ez a napi hírfolyam böngészésemhez képest elenyésző volt. És abban a pillanatban, amikor késztetést éreztem egy unalmas meetingen ülve, hogy engedjek a kísértésnek, nem a Facebookot nyitottam meg, hanem a Google-t, hogy valami jó kis ülő gyakorlatot találjak, amit észrevétlenül el tudok végézni. És ez tök jó érzés volt… Eleinte. De egy idő után elkezdtem bolondnak érezni magam. Frusztrált a gondolat, hogy vajon mit gondolnak a kollégáim.
Ráadásul lebuktam a vécében, mikor épp olyan nyújtást csináltam, amit mégsem akartam nyilvánosan, az iroda közepén végezni (helló, lefelé néző kutya). A második napon úgy éreztem, sosem lesz vége a hétnek és büntetésként éltem meg a jógázást. Fárasztó volt, és idegesített. Nem vágytam semmi másra, mint hogy fogjam a telefonomat és nyakig merülhessek a közösségi háló bugyraiban.
Harmadik nap
Megint értekezlettel indult a nap, így újfent erős késztetést éreztem, hogy a hírfolyamomba bújjak. De ehelyett azon töprengtem, milyen jógapózt tudnék észrevétlenül felvenni egy pillanatra az asztal alatt, ha mondjuk leejteném a tollamat. Délután a folyosón sétálva fogott el újra a kísértés. Gyorsan belopóztam egy félreeső sarokba és lenyomtam egy gyors hegypózt, miközben úgy csináltam, mintha egy plakátot tanulmányoznék.
Összességében jó hosszú volt a nap a Facebook-szüneteim nélkül, de rá kellett jönnöm, hogy csak azért érzem így, mert ahelyett, hogy valamivel terelném a figyelmemet, a jógával pont az ellenkezőjét csinálom: arra kényszerítem magam, hogy figyeljek arra, ami bennem történik, és néha ez az, amire a legkevésbé vágyom.
Negyedik nap
Egy új helyen kellett dolgoznom, úgyhogy egész nap szaladgáltam, mint pók a falon, azt sem tudtam, hol áll a fejem. Még arra is alig volt időm, hogy ebédre bekapjak pár falatot, nemhogy a közösségi olalamat böngésszem. Amikor azonban elszaladtam mosdóba, elemi erővel tört rám a Facebook-éhség. De ellenálltam megint – gyorsan csináltam inkább egy csavaró pózt a padlón ülve. Azért azt, mert eddigre már torkig voltam a könnyen végrehajtható álló gyakorlatokkal.
Ötödik nap
Mielőtt belevágtam a kísérletbe, őszintén bevallom, az első dolgom volt minden reggel, hogy csekkoljam a Facebook-oldalamat. Jóformán még ki sem nyitottam a szemem, de már a kezemben volt a telefon, és az ujjam mozdult is automatikusan a jól ismert app felé. Ehelyett kimászni a meleg takaró alól és lenyomni egy-két napüdvözletet sokkal macerásabb és fájdalmasabb dolog. Viszont be kellett látnom, hogy meglepő mód sokkal éberebb és frissebb vagyok tőle reggelente. És hála egy újabb mozgalmas munkanapnak, ismét megúsztam hazáig egy-két kitekert jógapózzal. A Facebookra szinte nem is gondoltam egész nap. Ez ám a siker!
Hatodik nap
Mire a munkahétnek vége lett, kifejlesztettem egyfajta pavlovi választ Facebook-témában. Ha csak ránéztem az appra, máris úgy éreztem, muszáj csinálnom legalább egy nyújtást. Ez azzal a jóleső tudattal töltött el, hogy úgy tűnik, a módszerem működik. A hatodik napon is teljesen jól elvoltam Facebook nélkül, csak akkor kezdett szúrkálni a kisördög, amkor bevásárláskor sorba kellett állnom a pénztárnál.
Hetedik nap
Először izgatott voltam, aztán furcsa mód elfogott az undor amikor arra gondoltam, milyen kevés választ már csak el attól, hogy újra végighenyélhessem a fél vasárnapot a hírfolyamomat bámulva. De amikor eljött a délután és letelt az egy hét, rájöttem, mennyire elsorvadt a Facebook iránti vágyam, különösen napközben.
A nap végén, miután az esti jógagyakorlatsoromat lenyomtam, visszagondoltam a hétre. Nem hiszem, hogy hosszútávon is jógával fogom majd helyettesíteni a Facebook-böngészést, de arra jó volt ez a hét, hogy egy kicsit többet megtudjak magamról – arról, hogyan működöm.
Edward Vilga írta a jógagyakorlás kapcsán, hogy “nem maradt más hátra, most rá vagy végre kényszerítve, hogy szembenézz önmagaddal”.
Hát, én egész héten ezt tettem.
Szembenéztem önmagammal, ahelyett, hogy a Facebook hálójába rejtőztem volna saját magam elől. Néha kényelmetlen volt, és idegesítő, máskor viszont inspiráló. Most kevésbé vagyok feledékeny, sokkal összeszedettebbnek és produktívabbnak érzem magam.
Az pedig csak a ráadás, hogy egy picit hajlékonyabb is lettem.
