Idén lettem 37, persze én fejben megálltam úgy 30 körül, de most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egy héttel a szülinapom előtt hirtelen felindulásból levettem, pontosabban elrejtettem a szülinapomat Facebookon mindenki elől. Gondoltam, aki tudja, tudja, és tök jó, ha megköszönt, mond egy boldog szülinapot, és ennyiben maradtam magammal.
Persze, eddig is az én döntésem volt, hogy ott virított a szülinapom minden ismerősöm falán jobb oldalt, de elsős sorban azért is vettem le, mert zavart, hogy…
- …olyan emberek köszöntenek fel a falamon, aki mondjuk nem köszön a folyosón, de Facebookon bejelölt, visszajelöltem, mert a kollégám. (Persze, tudom, hogy be lehetne állítani, hogy csak bizonyos emberek lássák a szülinapom, az ilyen típusú ismerősök ne, de nem volt kedvem ezzel szórakozni.)
- …vagy az összes jó kívánságot lájkolom egyesével, vagy egyiket sem, mert ugye nem lehet megsérteni ilyesmivel senkit.
- …van az az embertípus, aki kapva az alkalmon, hogy éppen szülinapod van, eláraszt szülinapi köszöntővel, majd másnap gyorsan kér valami szívességet cserébe.
És persze vállalom, hogy én vagyok a szemétláda, akinek az sem jó, ha felköszöntik kedvesen az ismerősei a Facebookon, viszont idén nagyon meglepődtem, mert így is sokan felköszöntöttek a családomon kívül. Mert azért ők Facebook nélkül is tudják, hogy mikor születtem…
Kezdődött azzal, hogy mikor beértem a munkahelyemre, a kollégáim mondtak egy boldog szülinapot – sőt az egyik kolléganőmtől még egy szelet tortát is kaptam. Ők nem a Facebookról tudták, elég volt, hogy az egyikük tudta, és szépen terjedt szájhagyomány útján. Aztán írt egy jó barátom, hogy nem írja ki a Facebook, de ő úgy sejti, hogy ma van a születésnapom, és akkor boldogot. És aztán írt egy másik is, hogy tudja, hogy ma van a születésnapom, mert elmentette a telójába, és ő is terjesztette szájhagyomány útján. Szóval anélkül, hogy jelezte volna a Facebook, kaptam jó pár nagyon kedves levelet, olyanoktól, akiket kedvelek, nem feltétlenül vagyunk napi kapcsolatban, de ismerősökön keresztül eljutott hozzájuk a hír, és valahogy ezek a kedves levelek jobban estek, mint a falamra áradó szülinapi köszöntésözön.
Olyan apróságnak tűnik az egész, de a nap végére nagyon fel voltam dobva, és csak azért írtam meg ezt az élményt, mert érdemes elgondolkodni azon, mennyire engedjük be a Facebookot az életünk minden percébe, és mennyire nem.
