Nemrégiben jelent meg a John Cacioppo vezetésével készült friss kutatás, amely evolúciós okokra vezette vissza a magányos emberek önzését. A Personality and Social Psychology Bulletin friss számában publikált írás egészen az ősközösségekig megy vissza, amikor a csoporttól való leszakadás komoly veszélyt jelentett az egyén számára. A magányos egyén ilyenkor folyamatosan „készenléti állapotban” volt az esetleges fenyegetések miatt, ami fizikai tünetekkel, például az izmok fokozott vérellátásával, felületesebb alvással és magasabb kortizolszinttel, illetve kognitív tünetekkel is járt, jelesül, hogy az egyén elkezdte priorizálni saját magát.
Cacioppo 229 középkorú chicagói alany életét kísérte végig több éven keresztül, figyelve magányukat és azt is, mennyire állítják középpontba saját magukat. Az eredmények pedig azt igazolták, hogy a magány nem igazán sarkall minket az új kapcsolatok keresésére, sőt, inkább befordulunk, és sokkal önzőbbé válunk tőle. Ugyanígy egyébként az önzőség sincs túl jó hatással a szociális kapcsolatokra – persze ezt talán nem nehéz kitalálni.
