Miután ma elolvastam a fodrászok Redditre töltött, brutálisan őszinte vallomásait, azt kívántam, bárcsak hamarabb sodorta volna elém a véletlen a gyűjtést. Már csak azért is, mert akkor nem szorongtam volna legutóbb, mikor úgy esett, hogy jó másfél év szünet után jutottam el a saját fodrászomhoz.
Alapvetően ennél gyakrabban járnék fodrászhoz, és nemcsak azért, mert szükség van rá, hanem mert alapvetően jólesik az ott kapott kényeztetés. És akkor arról már tényleg nem beszéltem, hogy szerintem nincs semmi, de semmi, ami a fodrász utáni puha és illatos hajhoz fogható.
Ennek ellenére mégis úgy alakult, hogy másfél évig nem jutottam fodrászhoz. Az első fél évben mindig volt valami, ami miatt nem tudtam időt szakítani a szokásos szeánszra. Később pedig már tényleg halogattam. Meggyőződésem volt, hogy egy ilyen lobonccal már ciki fodrászhoz menni. Pedig ha tudtam volna…
Kép forrása: Wikimedia Commons
„Évek óta fodrászként dolgozom, és a mostani és jövőbeli vendégeimhez csak egyetlen kérésem van. Légyszi, a napi tisztálkodásba tartozzon bele a fületek mögötti rész is. Nem mindenkinek rutin ez ugyanis, és az évek alatt már láttam barna, sárga, de még zöld elszíneződést is ott, a fül mögött.”
„Egyik alkalommal az egyik rendszeres vendégem magával hozta nyolcéves kislányát is. Azt kérte, igazítsam meg a frizuráját, csak azt felejtette el közölni, hogy nyolc év alatt még egyetlenegyszer se fésülte ki a gyereke haját…”
„Nekem azt a vendégemet kellett lemondanom, aki a hajhosszabbítását szerette volna rendbe tetetni. Tudjátok, azt a fajtát, amit legfeljebb három hónapig lehet fent hagyni. Na, neki ez a típus nagyjából két éve volt fent. Nem tudjátok elképzelni, milyen állapotban volt a haja.”
„Az egyik férfi vendégem a múltkor madárürülékkel a fején ült be hozzám. Valószínűleg nem vette észre, de akkor is borzasztó kellemetlen volt…”
„A legrémisztőbb eset akkor történt meg velem, mikor egy olyan vendég tért be a szalonunkba, aki évek óta nem mosott hajat. Azóta se láttam olyat, hogy a víz gyakorlatilag lepereg valakinek a hajáról, mert annyira zsíros. Undorító volt.”
„Az én történetem kicsit máshogy horrorisztikus, de mindenképp szeretném megosztani veletek. Szóval egy állandó vendégemről van szó, akinek néhány hónappal ezelőttig még derékig érő haja volt. Úgy döntött, hogy levágatja, és felajánlja a rákbetegeknek, csakhogy már az első pillanattól kezdve zokogott. Többször meg kellett kérdeznem tőle, biztos-e benne, hogy le akarja vágatni a haját, mert lássuk be, egyáltalán nem tűnt úgy…”
