Hogyan kezdődött?
Nem voltam sohasem egy nádszálkarcsú, de nem tartoztam a kövér vagy dundibb gyerekek közé. Általános iskolában még aerobikra és kézilabdázni is jártam, de amikor bekerültem a gimibe, annyit kellett tanulnom, hogy nem volt túl sok időm. Később se voltam vészes, 165 cm-hez 55 kiló környékén mozogtam végig, teljesen ideális volt az alakom és a súlyom. Mikor megismerkedtem a férjemmel, sokáig ebben a súlynban mozogtam, aztán csak-csak feljött egy pár kiló, már 62 kiló környékén jártam, amikor 22 évesen várandós lettem az első gyerekünkkel, Dáviddal.
Az esküvő előtt 2 héttel tudtuk meg, hogy babát várok, így 8 hetes terhesen, a ruhámba még éppen beleférve tudtam férjhez menni. Akkor voltam 64-65 kiló környékén. Érdekes, hogy pont ennyi vagyok most is, csak azóta történt egy és más. Szülni 86 kilóval mentem, de a terhesség után nem volt semmi probléma, gyorsan visszafogytam az eredeti, 64 kilós állapotomra. Aztán majdnem 5 évvel később újra terhes lettem. Ádámmal is 86 kilóval mentem a kórházba, de nem sikerült olyan gyorsan ledobni a felesleget, mint korábban. 75-76 kilogramm környékén megálltam, és a szoptatás és a két kisgyerek miatt még jöttek is fel kilók.
Nem is próbáltál ekkor leadni a feleslegből?
Aztán meghalt az anyukám, a stressz pedig rajtam úgy jött ki, hogy 9 hónapig nem menstruáltam, lett egy olyan hormonzavarom, ami miatt hiába nem ettem a gyomorgörcsöm miatt, a kilók ragadtak rám. 20 kilogramm simán felkúszott, abban az időben 95 kg környékén mozogtam. Amikor összeszedtem magam, próbáltam egészségesebben enni, mocorogni, futni is kijárogattam, de a nagy túlsúly miatt nem volt az igazi. 13 kilótól sikerült is megszabadulni, de közben azt mondták, hogy a hormonzavar miatt nem lehet többet gyerekem.
Rendeződött a hormonproblémád is?
Egyszer csak megint nem jött meg, megint a hormonokra gondoltam, de kiderült, hogy a kislányom is útban van hozzánk. Bellával 96 kilóval mentem szülni, 33 évesen. Amit sikerült leadnom, azt bőven visszaszedtem. Utána pedig már a 90 kiló fölötti súlyokat tartottam, alá nem tudtam lemenni soha. Visszamentem dolgozni háziorvosi rendelőbe, ahol egész nap ülőmunkát végeztem, 89-92 között mozogtam folyamatosan. Aztán váltottam, és visszamentem a kórházba dolgozni nővérként, ami jelentősen több mozgást jelent napi szinten, de fogyni nem igazán sikerült ott sem.
Volt egy pillanat, amikor megfogalmazódott benned, hogy ez így nem lesz jó?
Már a kórházban dolgoztam egy jó ideje, amikor 2016 decemberében a karácsonyfa előtt fényképezkedtünk. Én egyébként nem igazán szerettem, ha fényképeznek, de addig unszoltak, amíg csak odaálltam. Amikor megláttam a képet, alig akartam hinni a szememnek. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy én vagyok azon a képen. Sportolnak a gyerekek, a férjem, egészségesen élünk, nem nézhetek ki így.
2010 karácsonyán. Barbi inkább a fényképező túloldalán szeretett lenni, sosem volt oda attól, ha fotózzák.
Hogy álltál neki a változtatásnak?
Az öcsémtől kértem tanácsot, mert ő ugyan soha nem volt kövér, de nagyon odafigyelt magára, ezért képben volt az evés és mozgás részével. Az öcsém mellett 2-3 barátnőm és a férjem, gyerekek folyamatos támogatása nélkül nem ment volna. 2017. január 6-án összeszedtem minden fehérlisztet, cukrot, édességet és elküldtem anyósomnak, hogy ne legyenek otthon se a „bűnös” dolgok. Szerencsére a családom támogató volt, a nagyfiam NB1-es focista, szigorú étrendet követ, a kisebbik fiam is sportol, a két kicsinek pedig időnként megveszek 1-1 édességet, de nem tartunk otthon felhalmozva ilyesmit. Szoktam sütiket sütni természetes édesítővel, zabpehelylisztből, észre sem veszik, hogy nem „igazi”.
Barbi 2016-ban, Máltán.
Oké, volt 3 terhesség és egy hormonzavar, de mégis minek volt köszönhető a felesleg?
A gyerekek folyamatos logisztikai és menedzseri munkát igényeltek. Hiába figyeltem oda, hogy ők jó dolgokat egyenek, nekem a munka és az ő gondozásuk mellett nem volt energiám magamra figyelni. Azt ettem, ami éppen előttem volt, ami a leggyorsabb és legegyszerűbb volt, és akkor ettem, amikor volt rá időm. Volt olyan nap, hogy este nagyon fájt a fejem, és akkor jutott eszembe, hogy egész nap nem is ittam. Egyáltalán nem figyeltem magamra.
A saját karácsonyi képeden túl mi adta az erőt a változáshoz?
A legnagyobb motivációm az volt, hogy édesanyám szívbeteg volt, magas vérnyomásos, ebből adódóan egy megvastagodott szívizom, hatalmas szíve volt, ami a végén már nem tudott összehúzódni. Ő 47 éves volt, amikor meghalt, egészségesebb életmóddal talán egy kicsit hosszabbodott volna az élete. Apukám is szívbeteg, ezért szeretnék én mindent megtenni azért, hogy fel tudjam nevelni a gyerekeimet. Nem engedhettem meg magamnak, hogy a 90 kilómmal egy emelet megmászásától fulladok, alig kapok levegőt. Kimentem a fiam focimeccsére, és rettenetesen rosszul éreztem magam, nem bírtam már tükörbe se nézni, mert nem szerettem magamat. Vagy amikor az egyik barátnőm közölte, hogy „a férjed nagyon jól néz ki, te meg…”.
Milyen lépésekből állt az életmódváltás?
Az első változtatás az volt, hogy igyak sokat. A mai napig minden este egy másfél literes vízbe egy ujjnyi gyömbért és némi citromlevet belefacsarok, és reggel az első dolgom, hogy iszom belőle. Aztán magammal viszem, és napközben iszogatom. Sokszor eszem leveseket, mert az is folyadék, reggelihez pedig zöld teát csinálok magamnak. Most már stabilan megvan a napi 2 liter fölötti folyadék. Ez volt az első lépés.
Igazi életmódváltásba kezdett a háromgyerekes anyuka!
És az étkezésben?
A reggeli péksüteményekről áttértem a zabkására, van egy-két olyan cukormentes termék, amit helyettesítek, ha megkívánom az édességet, van cukormentes puding és csoki otthon, de nem napi rendszerességgel. Több mint egy éve nem ettem fehér kenyeret és karácsonyra is a speciális lisztekből csináltam magamnak a bejglit. Elhagytam a sima tésztát, fehér lisztet, több zöldséget és gyümölcsöt eszem.
A sport mikor lépett a képbe?
Amikor már leadtam 5-6 kilót, mondtam a nagy fiamnak, hogy menjünk ki futni. Végül a kisebbik is csatlakozott, és elindultunk a közeli atlétikapályára. Az első 50 méter után azt éreztem, hogy én ezt nem fogom bírni. Sétáltam, kocogtam felváltva, ameddig a fiaim folyamatosan futottak. Hazajöttünk és a fürdőben kitört belőlem a sírás, hogy én ezt nem fogom bírni, így fogok maradni kövéren. Másnapra összeszedtem magam, és újra kimentem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a pályán körözés kevés nekem, 10-11 kilométereket futok.
A sport is a mindennapok részévé vált Barbinál.
Csak futsz, vagy végzel más edzésformákat is?
A futás mellett tornáztam itthon fitneszvideókra. Ezek mellett pedig most elkezdtem járni egy közeli edzőterembe csoportos órákra gymstick tornára. Már érzem, hogy kell egy kis erősítés, izomépítés. A múlt évem a fogyásra ment rá, idén egy picit szeretnék formálódni, erősödni még. Alapvetően a célom az volt, hogy 1 év alatt a 20 kiló meglegyen. Ezt bőven túlteljesítettem, mert most 64 kiló vagyok, összességében 30 kilótól szabadultam meg.
Milyen ütemben tudtad leadni a felesleget?
Januárban 89 kiló környékén voltam, február elejére lement 5 kiló. De nem mértem magam állandóan, nem nézegettem centiket. A futásokat viszont mindig elmentem, azt szeretem visszanézni, hogy mennyi ment akkor, és mennyit fejlődtem. Talán az új szenvedély el is terelte a figyelmem arról, hogy fogytam-e vagy sem.
Biztosan sokan csodájára járnak a látványos átalakulásodnak.
Már ott tartunk, hogy tőlem kérnek tanácsot, ami nagyon furcsa érzés. Mindig elmondom, hogy mit hogy csináltam, de sokszor kapok negatív kritikákat, hogy biztosan a család rovására ment, és nem is hiszik el, hogy rendesen ettem, biztos koplaltam. Sokan mondják azt is, hogy nekik nincs erre idejük. Miközben nekem 3 gyerekem van, 12 órában dolgozom, viszem a háztartást, mindennap főzök. A mottóm, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember.
Rendkívül látványos Barbi átalakulása. Le a kalappal a háromgyerekes anyuka előtt!
Miben más most az életed, ha más egyáltalán valamiben?
Sokkal jobb a közérzetem, kevésbé és nehezebben fáradok el. A bőröm is sokkal szebb, nem szárad annyira. De igazából minden egészen más, össze sem lehet hasonlítani. De érdekes, mert már jobban idegesít egy-két dolog, például mérges tudok lenni, ha látom, hogy gyerekek túl sok cukrosat esznek. Zavar, ha a szülők mértéktelenül tömik a gyerekeket cukorral, aztán meg panaszkodnak, hogy kezelhetetlen a gyerek. Sajnos én nemcsak tudom, hanem látom is a rossz példát a kórházban.
