„A helyzet az, hogy sok mindent nem tehetek ellene. Sajnos esetemben egy viszonylag kevéssé dokumentált fóbiáról van szó, ezért az egyetlen, amit hosszútávon tenni tudok, hogy megpróbálok együtt élni vele. Ez pedig nem mindig egyszerű” – nyilatkozta a brit Metro című lapnak Stephanie Yeboah, majd hozzátetette, az, hogy retteg a boldogságtól, nem jelent egyet azzal, hogy állandóan szomorú.
„Az én esetemben ezt a bizonyos fóbiát, a cherofóbiát mindig nagy volumenű, traumatikus események váltják ki. Elég egy zajos siker a munkahelyemen, vagy egy örömteli családi történés, mint például a gyerekszületés vagy egy nehéz feladat befejezése, és máris jönnek a tünetek.” Stephanie a lapnak beszélt arról is, hogy a tünetei leginkább a szorongás és a depresszió tüneteihez hasonlítanak:
„Teljes reménytelenség lesz rajtam úrrá ilyenkor, szorongok attól, hogy kiélvezzem a sikeremet, vagy hogy részt vegyek bármilyen ünneplésben. És mindezt azért, mert rettegek, hogy ha beleengedem magam a boldogságba, valami szörnyű történik majd.”
Bár Stephanie fóbiája valóban ritka, és egyelőre még a nyilvántartott mentális rendellenességek között sem szerepel hivatalosan, a szakemberek szerint a lány koránt sincs egyedül a problémájával. Sőt! Úgy vélik, kisebb-nagyobb mértékben mindenki megtapasztalja az életében: „Mikor az embert elbizonytalanítja, hogy túl sok jó dolog történik vele egyszerre, mikor arra gondol, hogy ez túlságosan jó ahhoz, hogy igaz legyen, éppen azt éli át, amit a cherofóbiában szenvedő betegek.”
Carrie Barron, a Psychology Today pszichiátere egy blogposztban arról ír, hogy annak, ha valaki retteg a boldogságtól, jól körülhatárolható okai vannak. „Mostanában rengeteg szó esik a boldogságról általában, és arról is, hogyan érhetjük el ezt az örömteli állapotot a legkönnyebben. És talán pont ezért tűnik igazán furcsának, hogy néhány embertársunk ettől retteg. Pedig van magyarázat az érzéseikre, és ezt a magyarázatot az érintettek gyerekkorában kell keresni.”
Könnyen lehet, hogy azok, akik tartanak a boldogságtól, gyerekkorukban több olyan traumán estek át, mikor az örömüknek valami rossz élmény, vita, büntetés, verés, megalázás vetett véget. Ők felnőve rettegnek a boldogságtól, mert félnek attól, hogy egyszer csak kipukkad a lufi, és valami borzalmas történik velük.
Melyek azok a tünetek, amik a cherofóbiára utalnak? Carrie Barron ezeket is összegyűjtötte:
- szorong az összes társas esemény (szülinapi buli, esküvő, csapatépítés) miatt
- önként lemond azokról a lehetőségekről, amik jobbá tehetnék az életét
- szentül hiszi, hogy a boldogság automatikusan hozza magával, hogy valami rossz fog történni
- azt gondolja, hogy ha boldog, akkor rossz ember
- azt hiszi, ha kimutatja, hogy boldog, azzal fájdalmat okoz a barátainak vagy a családjának
- meggyőződése, hogy a boldogságra törekedni elfecsérelt, elpazarolt idő