Életmód

Fényképezőgépet vitt a szülőszobába, hogy lefotózza saját szülését

A 25 éves New York-i fotósnak olyasmit sikerült véghez vinnie, amit csak keveseknek: saját kezűleg dokumentálta kisfia születésének minden pillanatát.

Hiába van mögötte több mint tízéves munkatapasztalat, Lauren Chenault-t semmi sem készíthette fel arra, milyen lesz majd az, amikor saját gyermeke születését dokumentálja. A kétgyerekes anyuka, akit a news.com.au idéz, elárulta, élete élménye volt ez a fotózás, majd hozzátette, eredetileg azt tervezte, hogy már az első gyermeke születését is ő fotózza majd.

Lauren erről a tervéről végül az utolsó pillanatban mégis letett, mert rájött, fogalma sincs arról, mire számíthat egy szülés alatt. Amikor alig több mint egy évvel Kailah születése után megtudta, hogy ismét várandós, egyrészt majd kiugrott a bőréből, másrészt pontosan tudta, hogy ezt a szülést már ő fogja fotózni.

szülés fotó

Kép forrása: Lauren Chenault

A fényképezőgép a vajúdás, majd később a szülés alatt is végig Lauren hasán volt, és a nyomások között, de alatta is bőszen kattintgatott. A büszke anya végül két csodás képet is készíteni tudott kisfia, Kai első pillanatairól.

„A családom és a barátaim is le voltak nyűgözve, hogy képes voltam lefotózni a fiam születését. Egyedül a férjemet nem lepte meg a dolog, ő ugyanis pontosan tudja, hogy ha valamit a fejembe veszek, akkor azt meg is valósítom” – mondta Lauren, majd hozzátette, a képek szerinte azt is bizonyítják, hogy minden nőben lakik egy szuperhős.

Kép forrása: Lauren Chenault

Lauren a lapnak elárulta azt is, összesen 30 fotót készített a szülés alatt, ám a 30-ból végül mindössze kettő volt az, amit használni tudott. „A fiam, ha felnő, valószínűleg ki fog akadni, hogy az alig néhány másodperces arcát feltöltöttem az internetre, de nem érdekel. Ezek a képek különleges helyet kaptak a szívemben, és ott is maradnak örökre.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése